Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - DISPUTA - (Tóth László, Varga Imre, Aich Péter, Mikola Anikó, Kulcsár Ferenc, Mészáros László, Németh István, Duray Miklós): Líránk és a folytonosság
... nem engedjük, hogy érvényesüljön, igazán érvényesüljön egy új, fiatal prózaíró csoport. Pedig ha számba vesszük, tehetségben nem is vagyunk olyan szegények. Wur- czel Gábor, Kovács Magda, Ardamica Ferenc, Keszeli Ferenc, Duray Miklós, Mikola Anikó, Mészáros László, Mészáros Károly, Bereck József — mindjárt kilenc név, amely ígér valamit, amely jelenthetne valamit, ha mi is azt akarnánk. De akarjuk? Nem, mert Wurczel, Kovács, Ardamica, Duray, Keszeli, Mikola és a többiek, ha mást nem, legalább egy antológiát megérdemeltek volna már — hogy önálló kötetekről ne is beszéljünk. Pedig a prózaírás nem gyerekjáték! Mindig is az irodalmi élet, egy-egy kis irodalom igazi mércéje volt. Míg a lírát képesek szubjektív tényezők is létrehozni, fönntartani, éltetni, addig a próza valóban alapokat kíván, és önmagától nem születik meg. Nem véletlen, hogy kis és fejletlen irodalmakban, ott, ahol nagy lírával már dicsekedhetnek, a próza még csak születőben van. A magyar irodalom is példa rá! S akkor még nem szóltunk a költészetről. Szitási, Kmeckó, Aich, Keszeli, Mikola, Tóth László, Varga Imre — s talán e sorok írója is — a legizmosabbak, de rajtuk kívül vannak még mások is. Cilling Erzsébet, Simkó Csaba, Mészáros János, Bánó Miklós, Mészáros Károly, Kulcsár Ferenc mind olyanok, akik szerencsésebb körülmények között legalább nevet szerezhettek volna már maguknak, legalább a „reménység“, „tehetség“ minősítés társulhatott volna már a nevükhöz. S megint semmi! 1958 és 1968 között tíz év telt el, de ennyi idő alatt sem a „nyolcak“ antológia szerkesztőjének, sem másnak nem jutott eszébe, hogy ezeket a fiatalokat segíteni, éltetni kell, mert különben semmi se lesz belőlük — vagy legalább nem sok. És itt egy nagyon lényeges ponthoz érkeztünk el. Ezeket a műfajokat — a műfordítást is beleértve — nem kelti, nem keltheti életre sem tradíció, sem a szubjektív tényezők bármelyike. Itt közeg kell, lehetőség, mert különben nem születnek meg az írások, nem fejlődnek ki, nem mutatkoznak meg a Jelentős kritikusok, publicisták. Tehát lap, lapok kellenek, publicitás, mert különben semmi sem lesz ... Németh István Irodalmunk nemzedékei Főleg az utóbbi három-négy évben észlelhető, hogy ismét új tábor kezd kialakulni a csehszlovákiai magyar irodalomban. Ez elsősorban a művészi látásmód szempontjából lényeges. Űj színt kap irodalmunk, új elemekkel gazdagodik. Rétegeződik. Ma már tulajdonképpen a második világháború óta alakuló irodalmunk harmadik nemzedéke jelentkezik. Annak ellenére, hogy látásmódban, képkivágásban különböznek ezek a nemzedékek, mégis egy igen erős közös vonás jellemzi őket, mégpedig elsősorban a témakapcsolásban. Mert tematikailag szinte csak egyetlen közös szubsztrátumhoz nőtt irodalmunk. A csehszlovákiai magyarság létproblémái, valamint létének össztársadalmi visszatükröződése teljesen önkéntelenül s elkerülhetetlenül ismétlődőn üti fel fejét irodalmunkban. Ez lényeges és mindenképpen pozitív pontja irodalmunknak. Persze, magában véve az új látásmód, ugyanazon problémák levetítésének másfajta művészi megoldása még nem jelent föltétlenül egyértelműen pozitívumot. A más művészi meglátás mellett azonban észlelhető a témagazdagodás is, mely mindenképpen összefügg
