Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - FIGYELŐ - (T.): Reihentál Ferenc

épültem, elhatároztam, hogy véget vetek a rabszolgaságnak. Mindenekelőtt európai körútra mentem; bejártam Amszterdamot, Párizst, Madridot, Barcelónát, majd Olasz- és Görögországot, Angliát és Ausztriát. Visszatérve elővettem még odahaza, tíz évvel azelőtt festett képeimet és elkezdtem újra festeni, mert vissza akartam térni önmagamhoz, bármi ára legyen is. Persze, mindenki bolondnak nézett, mert csak bolond lehet az, aki nem engedi be az ajtón kopogtató, dollárokat lobogtató képkereskedőt, hanem azt festi, amit festeni akar.“

Ezek a képek, amelyekből Idehaza elsőnek mutat be szemelvényeket az Irodalmi Szemle mai száma, egy nagy művészegyéniség életművének talán legjelentősebb szakaszát képviselik. Mert Reihentál elérte bennük a művészi alkotófolyamat ama fokát, amelyen formákkal, színekkel és tónusokkal egész világot tud kifejezni. Művei középpontjában továbbra is az ember áll, annak érzelemvilága, szenvedése, drámája teszi mozgalmassá a képteret, ő a célja, értelme és megoldása minden törekvésnek. Kimondottan figuratív, s a legjobb értelemben vett humanista művészet ez, amely magáévá tudta tenni a kor festészetének minden vívmányát, hogy a műnek örök emberi tartalmat adjon.

Reihentál ma az Újvilág egyik legismertebb művésze. Több kitüntetésben részesült, képeivel számos díjat nyert, s azokat Amerika ismert műgyűjtői, képtárai és múzeumai őrzik. Jelenleg új kiállításra készül, amelyen legújabb vitrázs- és freskó-terveit fogja bemutatni. „De mit jelent mindez?“ — kérdi levelében. — „Lelkileg egy nagy ürességben lődörgök, se rokona, se ismerőse nem lévén senkinek., (T.)

Reihentál Ferenc: Önarckép, (Bécs, 1922)