Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Gál Sándor: Nem voltam szent

gyón fáradt emberek szeme. Felment a lépcsőkön, s a portán a pultra könyökölt. Foglalt szobája volt. A kulcsot egy szóra adta a néni, s tekintete elidőzött a fiatalember sápadt arcán. A szoba az első emeleten volt. Táskáját ledobta, s hirtelen úgy érezte magát, mintha hazaért volna." S a fiatalemberhez felkúszik a földszinti kávéház hangzavara; a hangok „mintha a parkett résein bújtak volna keresztül". Csalogatták, bűvölték a magányos fiatalembert, hogy „menjen az emberek közé, üljön le egy asztalhoz, és élje az életüket". Lemegy. A kávéház bejáratában fekete ruhás ősz asszony fogadja (a jegyszedőj. Bent „az emberek szeme követi minden mozdulatát". Mögötte valaki hangosan fölnevet. A pincérnő háromszor is megkérdi, mit kíván, mert neki nem jut eszébe, mit rendeljen. Előtte téglaszín pulóveres férfi könyörög egy nőnek, de az otthagyja. A férfi egyre ezt ismételgeti: „Jézusmá- ria...“, de senki se törődik vele. A fiatalember töpreng, minek jött ide. „A fáradtság egyre inkább eluralkodik rajta. Szeretett volna felállni és elmenni, de szándéka megtorpant a cselekedet előtt.

— Fizetni akar? ... kérdezi a pincérnő... Igen, mondja a fiatalember, pedig nem is gondolt erre a lehetőségre. A lány jelzi, hogy még maradhatna. „Miért akarja, hogy itt maradjak? ..kérdezte önmagától. De választ nem talált a kérdésre. Csak amikor elment, érezte, hogy valamit kellett volna mondania neki, valami kedveset, hogy megvárja a zárórát, vagy hogy megiszik még két deci bort... Most, hogy már nem volt mellette, nagyon sajnálta, hogy semmit sem szólt." Érdekes írás ez a novella. A hétköznapi és jellegtelen valóságot a misztikum nyugtalanító árnyai lengik körül benne, mintegy jelezve, hogy az apró élettények, melyeket reflexszerűen élünk át, anélkül, hogy ügyelnénk rájuk, nem is olyan egyszerűek. Sajátosan tragikus írás: az ember így viseli el a világot. S végül, szimbolikus írás: a Hotel Ipszi- lon tulajdonképpen Élet-Hotel. Gál írói valóságszemléletében a már tárgyalt „hős" és a ^ilág viszonyát jelképezi, illetve valósítja meg. Alig történik benne valami, mindössze az, hogy a fiatalember nem érzi jól magát, s ez a tragédiája. A Hotel Ipszilon a tanácstalanságot, a dolgok értelmén való kilátástalan tű nődést és a feltett kérdésekre való hiábavaló feleletvárást szimbolizálja. A jelenségeknek nincs magyarázatuk. A jelenségek vannak, s az ember elviseli őket. Amennyire tud, alkalmazkodik hozzájuk, belenyugszik, s közben szenved. A lelki szenvedés élettény. Passzív tett. Csakhogy ez a szenvedés nem látványos kitörésekben nyilvnul meg, s alig van külső jele, ezért lényege csak metaforával, szimbólumokkal közelíthető meg. Idézőjelbe tett élet. A Kacsalábon forgó öárban Iza, a tanítónő megígérte, hogy este elmegy az aratőünnepélyre, el is jön, de csak öt percre: „megyek hazai" Amikor már jelentene valamit, eltűnik, s a fiatalember így búcsúzik tőle: „akkor a viszontlátásra;“ Minek a szimbó luma Iza, aki „talán nem is létezett, talán kitaláltam az egészet“. Gál szimbólumokkal tapogatja a lényeget, a címek is gyakran szimbolikusak: Kacsalábon forgó vár, Kör, Attörhetetlen köd. S a fiatalember nem egyes emberekkel, konkrét személyekkel, körülhatárolt nehézségekkel harcol, hanem az egész világgal, s ami még rosszabb: önmagával. A világot még elviselné, de önmagával nem tud mit kezdeni, ezért — tudatosan vagy akaratlanul — becsapja önmagát.

4. HEMINGWAY? Fejfájás, komisz, töprengő hangulat és magány; „a cimborái még valamelyik közeli faluban lézengenek, vagy ha minden jól sikerül, egy borpince dohos odvában elmélkednek az ország gazdasági távlatairól". A fiatalember egy gránátrobbanásra és el nem múló következményeire emlékezik. Mit csináljon, újra egyedül van. Telefonál I.-nek. I. egy kétszemélyes sportkocsin jön. Gyönyörű lány, igénytelen és feltétel nélkül szereti a fiatalembert, aki halálos beteg. Meg kell halnia. A lány tudja, hogy a fiúnak meg kell halnia, és hangtalanul sír. (Ahol ilyen nagyszerű a tavasz, j Később táncol neki. Együtt alszanak. Azután a fiú elmegy, talán meghal ... Fájdalmas és gyönyörű álom, a novellád „hőse" így csapja be önmagát. Mindene megvan, mindent elért, de minden hiábavaló, mert meg kell halnia. „Milyen gyönyörű lány, milyen csodálatos. Igen, vele érdemes lett volna végigcsinálni ... Meg sem érdemeltem ilyen nagyszerű embert." A fiú cinikus. Nem ismer mértéket. Belátható távolságban várakozik rá a halál. S az ilyen lelki- állapoton csak pózzal teheti túl magát: annak a hiedelemnek a pózával, hogy túl van már mindenen, s ezért nem vesz részt az életben, felülről nézi az egészet.