Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - Seifert, Jaroslav: Versek

Jaroslav Seifert

a föld terha

Ahogy a fa megismétli a lombját lombos gyökereiben

ott lenn a föld alatt, s a lenti lomb folytatja életét, bár a kivágott fa már elzuhant,

talán az emberben is marad még szikrányi élet a halál után

ott lenn a föld alatt, amelyen állt és karjait kitárta.

Am arról az éjről már semmit sem tudunk, talán csak azt, hogy a szin, mely onnan szivárog a virágok szirmaiba,

mind fekete, s a víz odalenn zárva tartja a szemét.

Nem tudom elhinni,

hogy a holtak még fölkelnének

s járnának a föld terhe alatt.

De hogyha mégis?

Ha indulok, adjatok botot kezembe, semmi mást.

Lehet fehér is.

Sötét van ott, vakok sötétje, s én megpróbálom, megüzenem a füvekkel legalább, milyen a halál,

a pillanat, amelyre egész életünkben várunk.

Fülemet egyszer a földre nyomtam, s hallattam, valaki sír.

Az is lehet, hogy csak a víz zokogott, kövezett kút foglya, mert félt az emberektől.

kórház

Mikor a vér már megülepszik, mint fárasztó repülés után a madár,

s az oxigénpalack hiába sziszeg — meghal a fájdalom is.

Ennyit már tudunk.

A domboldalba vájt

hosszú folyosón még ott topog az űr, mikor bekandikál az ablakon a fák szeme, füvek szeme,

felhők, madarak szeme, s tudj ’isten minek a nefelejcs szeme, mert az idő tavaszba hajlik.

A halott korán reggel érkezik

viaszos vászon alatt, s fénnyel, sugarakkal telehintve vonul a folyosó vége felé, ahol majd kiszolgáltatják a madárdal kénye-kedvének.

De közel a boncterem.

A szánandó tetem már mindent eldobott, és mégis rejteget

a petyhüdt szív alatt egy-két maréknyi meleget, hogy még egy percig ízlelhesse

a nem-lét biztonságát, fájdalmatlansága gyönyörét, hisz meglehet, hogy ez az érzés az élet vágyánál is szédítőbb.

S ezek a vonulás percei, mikor minden szem a halott után néz, mintha ő volna a boldogabb, amint az enyhén ringató kocsi rugalmas kerekein tovagördül.

Mégis, valljuk be csak,

hogy még ez a boldogság sem éri meg azt a hosszú tévelygést bánat és fájdalom között, boldogtalanság és gyász között, amelynek neve: élet.

Koncsol László fordításai