Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Zalabai Zsigmond: Versek - Szitási Ferenc: Versek - Zirig Árpád: Versek - Németh István: Versek
Zalabai Zsigmond v onulok vissza a múltba Vetések zöld-csövű puskái céloznak a Napra. A Hold sarlója törötten hever a barázdában, s egy eldobott patkó: gyermekkorom szerencséje vérzik. Nézem a földet: vonulok vissza a múltba. Fáradtak már a fények, fámon huszonhat szem szomorú szilva. Némán temetem gyökereim. Barna hant alól kisarjad ötágú tenyerem, felnyögnek a sófehér csontok, és ereimből páraként elillan a szerelem. messzi harangok valakinek hülye ötlete támadt a napsugarakat feketére mázolta rideg mértani testeket épített a kutyaláncokat délkörök hosszúságához mérte s íme a messzeség állatként dadog felszálkásodott utak fordulóinál vacog a csend testközelben a harag hatalmas teherautók száguldoznak feketére mázolt napsugarakkal az égen felharsannak a harangok melizma lila fénysikoly csapongott meg jajfürtös ólomgolyó égbe ütköző kiáltás a fájdalom variálható fokozni lehet mint a melléknevet viselni mint töviskoronát csak megszokni nem lehet nem lehet megszokni a vigyori csillagokkal telített eget suru iszap fel a pápuák közé Sűrű iszap a holdon, a lábadon a cipőt már nem én hordom, mennyei réten rátalálsz a denevérre, szőrös szárnyaira, hártyásodó lábaira ... Fel a pápuák közé, fel a kérges magányba fel a tűk hegyére. Fel a szélvitorlák kiürült gyomrába, ahol már megáll a szó egymagában. (Nem sír, nem esik kétségbe, nem panaszolja magányát...) Szitási Ferenc Zirig Árpád Németh István v ita a Holdról Fekete réten sárga tök. Majompofa rács mögött. Se ez, se az, hanem méz: körülötte rajzanak legyek, dongók, darazsak. törvény lenni élni mint a virág a fű a fa növény — zöld mellel állni a nyárban s merni mondani elég Kulcsár Ferenc k érdés ki nem tudja hogy a halnak lágy a víz ki nem hallja ordítását jégzajlás idején ki nem látott papírsirályt dobni víz felé ki tagadja hogy némasága apró tévedés huszonhat szem szilva
