Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Czine Mihály: Móricz Zsigmond
ilyen, magányosaként is érkezzen meg a pálya csúcsára. A szatmári táj: nemcsak Móricz emlékezik erre vissza szeretettel, de Czi- ne Mihály kismonográfiájának is legszebb és leglíraibb hangvételű lapjai azok, melyekben e tájról vall. Van e lírai hangvételű vallomásokban valami törvényszerű — pontosan az, amire Erdei Ferenc célzott: az író, s pláne, ha igazi nagy író nem a társadalom fölött „lebeg. Meg kell küzdenie az élettel. Móricz Zsigmond ilyen író volt, s Czine Mihály ezt az írói küzdelmet mutatja be. Magánélet és irodalmi alkotások sora, élmények és az életmű mind összefonódnak e hatalmas erőfeszítésben: a Hét krajcártól a Rózsa Sándor- kötetekig. Czine Mihály ezeket a komponenseket hangsúlyozta erőteljesen, s ez monográfiájának egyik fő érdeme. Ezzel kapcsolatban mindjárt meg kell jegyeznünk valamit. Mivel a fenti elvet következetesen érvényesíti Czine Mihály, az induló, a nagy közösségből, a bokrosodó családból kilépő Móricz Zsigmond a szemünk előtt válik magányos, megkeseredett, meg nem értett íróvá. S mivel az életműveknek és az írásoknak, irodalomtörténeti monográfiának erőteljes — sokszor alig érezhető — belső dialektikája létezik: Czine Mihály kitűnő érzékkel mutatja be, miként válik ez a hatalmas életmű széttöredezetté. Figyeljük csak meg: mily szélesen indítja az életrajzot a tanulmány írója, s mire Móricz pályájának végére érünk — vázlatos lesz a pályakép. Az író — s az íróval együtt Czine Mihály is — hiába keresi a szatmári, a csécsi, a debreceni, az alföldi táj, az indulás idilli képeit. Nincsenek. A Sárarany valamit megsej- tatett, valamit meg is jósolt, mintha az író önmaga mérhetetlen harcát vetítette volna előre — pedig nem az volt a célja. De a világháború, 1919 bukása, Nyilas Misi kálváriája, a Tündérkert álma már — valóság. Bethlen, Báthori, az Erdély hatalmas tablója, azután az Úri muri tisztító tüze, a Rokonok vergődéssel teli históriája — mind-mind a lassan magára maradó nagy író életét idézik az irodalmi alkotásokban. A fáklya Matolcsy Miklósának szavai kísérik és kísértik az írót: „Elvégeztetett, de semmi sem tiszt áztatott." Móricz Zsigmond- nak, az írónak tragédiája ez! S ha ezt vesszük figyelembe — lesz világosabb előttünk, miért is igaz Czine Mihály monográfiájának utolsó nagy fejezete (mely az írónak is utolsó nagy korszaka, újraindulása, nekifeszülése volt): 0j igék, új hősök. Miközben még egyszer, csodálatos lírai hangvétellel idézi föl az Életem regényé ben a boldog és idilli gyermekkort, jelzi is: soha többé nem lehet olyan idilli a magyar élet képe. A boldog ember kontrasztja, a betyárregények sajátos törvényű világa, a Rózsa Sándor — mind a félelmes látleletet rögzítik a korabeli magyar társadalom halálos kórjáról. Halálos volt e kór. Móricz látta, érezte: 1919 után is, meg a húszas évek végén is, amikor a csehszlovákiai Sarlóval kereste a kapcsolatot. Kitaszították, megtagadták érte Horthy Magyar- országában. Öt, Móricz Zsigmondot, aki már-már balzaci méretű életművet hozott létre. Mert Ady elismerését és barátságát nem vívhatta ki bárki. De van valami törvényszerű abban, hogy aki — jelen esetben Móricz Zsigmond — Ady barátja volt, azt kitaszította a hivatalos kurzus. Móricz Zsigmond, miként Ady: perelt. S ebben túllépett Mikszáthon. Minderre nagyon szépen felhívja a figyelmet Czine Mihály. Nemcsak a magyar táj, a magyar nép szeretetére, hanem finom, mondhatni nüanszbeli különbségekre is, amelyek az irodalomtörténetírásnak is nyereségei. Küzdelmes életút volt a Mőriczé. Emberileg is, íróilag is. Czine Mihály pontos és hiteles képet nyújt erről az útról. A szerencsétlen házasságról is, szerelmekről és kísérletezésekről is. Móricz iránti szeretetét teszi teljesebbé azzal, hogy igazságot szolgáltat, méltó rangot ad a tragikus sorsú feleségnek, Holies Jankának. De az igazságnak tartozik azzal, hogy a művek Takács Erzsijei, Károlyi Zsuzsannái, Bethlen Annái alakjának megformálásában az író egyéni életének problémái is bennfoglaltatnak. Zárt, gazdaságos szerkesztés, az író iránti szeretet és tisztelet, az irodalom- történeti hitelesség és tárgyilagosság jellemzi Czine Mihály kismonográfiáját. Az irodalom iránti szeretete példamutató. A szeretető és a tiszteleté, amely csodálattal adózik a művészi törekvéseknek, a szépségnek, a tisztaságnak, az emberibb világ megformálására törekvő vágynak. Míg az ember élete a mindennapokkal küszködött — a mű „a társadalom fölé“ emelkedett. Kovács Győző
