Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Czine Mihály: Móricz Zsigmond
Egy esetleges népszavazás eredményeként a konföderáció további tagállama Erdély lett volna. Kossuth elgondolása szerint ez a konföderációs egyesülés elejét vette volna annak, hogy a szűkebb értelemben vett Közép-Európa ügyeibe idegenek avatkozzanak bele. Az érdekelt országok közvéleménye azonban szinte egyhangúlag elutasítóan fogadta ezt a tervet, részben azért is, mert egyrészt Kossuth nem volt hajlandó határkorrektúrára, csak Erdély kérdésében Járult volna hozzá egy népszavazáshoz, másrészt magyar részről is hajlamosabbak voltak Bécsben tárgyalni, mint az akkoriban lekicsinyelt Belgrádban vagy Bukarestben. Mégsem tartjuk utópisztikusnak Kossuth elgondolását; ezzel a témával többek közt Karl Renner és Jászi Oszkár is foglalkozott, felismerve egy dunai egyesült államok elvitathatatlan politikai és gazdasági előnyeit. Bälcescu román politikusnak azt a megállapítását, hogy az erdélyi diéta 1848-ban a román lakosság megkérdezése vagy inkább akarata ellenére mondta ki Erdély és Magyarország unióját (295. oldal) azzal kell helyesbíteni, hogy azon az emlékezetes ülésen a diéta tagjaként jelen volt Lemény János román gör. katolikus püspök, aki a szász követekkel együtt megszavazta az uniót. A szerző a 414—415. oldalon polemizál Révai Józseffel, megállapítva, hogy Kossuthot a magyar hegemóniáról való részleges lemondásban és a területi integritás elvének ugyancsak részleges feladásában Teleki és Klapka már megelőzte. Teleki ezt a gyakorlatot már Kossuth előtt a szomszéd népekkel való kibékülés alfájává és Omegájává akarta tenni. Erre való tekintettel jó lett volna, ha a szerző több figyelmet szentel Jancsó Benedek munkájának a román irredenta mozgalmak történetével kapcsolatban. Az akkori francia politika ööcélúságát pedig mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy III. Napoleon Ferenc Józsefnek Velence átengedéséért Szerbia annexióját, később pedig Bosznia-Hercegovinát kínálta fel, ami a szerbeket erősen elkedvetlenítette. Fontos adalék a Hurban-Stúr- féle felkelés személyi vonatkozásaihoz a felkelés egyik résztvevőjének, Zách volt katonatisztnek a szerepe: egyszer Czar- toryskiék bizalmi embere, máskor fizetett osztrák ügynök, aki újólag, de hasztalanul ajánlja fel szolgálatait a lengyel emigrációnak. A névmutatóhoz csak az a megjegyzésünk, hogy Ludwig von Benedek helyett a szerző nyugodtan írhatott volna Benedek Lajost is. A königgrátzi csata- vesztés bűnbakja Sopronban született, és jól beszélt magyarul. A könyv aránylag csekély példányban jelent meg az Akadémiai Kiadónál, talán azért is, mert az előző években a történészek és újságírók meglehetősen sokat vitatkoztak a Kossuth-emigráció- ról. Fogarassy László Czine Mihály: Móricz Zsigmond (Nagy Magyar Írók. Bp. 1968.) Idestova negyed százada már, hogy megjelent egy emlékkönyv Móricz Zsig- mondról — Móricz Zsigmond ébresztése címen, Darvas József szerkesztésében. A kötet egyik szerzője, Erdei Ferenc találóan írta a nagy íróval kapcsolatban a következőket: „Az író nem társadalomfölötti lény, élete éppenolyan társadalmi pályán fut, mint a többi emberé, s művei innen épülnek föl. Csak a mű emelkedik a társadalom fölé az irodalom viszonylagosan független magasságába. Ezért indokolt minden íróval szemben a kérdés, hogy miféle társadalmi lény azon felül, hogy író, s éppen milyen író." Erdei Ferenc sorait nemcsak azért idézzük bevezetőben, mivel messzemenően egyetértünk azokkal, hanem azért is, mert Czine Mihály nemrég megjelent, Móricz Zsigmondról szóló kismonográfiája is e gondolatokra utal. Czine kötete első azok között a kis- monográfiák között, amelyeket a Gondolat Kiadó új sorozatként indított el a közelmúltban, Nagy Magyar Írók címmel (a további kötetek: Jókai, József Attila, Katona József, Gárdonyi stb. pályáját ölelik fel). Czine Mihály kitűnő stílusban megírt könyvében bontakoztatja ki Móricz Zsig- mond pályáját. Az ősök pályáját futotta kezdetben az író — a szatmári tájból, a csécsi határból elindulva, hogy végül is „perlekedésen“ át a 20. század egyik legnagyobb magyar írójaként, s mint
