Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - Kundera, Milan: Szimpozion
Milan Kundsri S%§mpo%ion i Az inspekciós szoba Az ügyeletes orvosok szobája (egy tetszés szerinti város tetszés szerinti kórházának tetszés szerinti osztályán) összesen öt személyt hozott össze, s társalgásukat, csevegésüket jelentéktelen, ám annál érdekesebb eseménnyé bonyolította. Itt van Havel doktor és Alžbeta nővér (aznap éjjeli szolgálatosok), továbbá két másik orvos (valami jelentéktelen ürüggyel jöttek be, hogy néhány magukkal hozott üveg bor mellett elüldögéljenek a két ügyeletessel): az említett osztály kopasz főorvosa s egy harminc körüli kisasszony, orvosnő egy másik osztályról, akiről az egész kórház tudja, hogy viszonya van a főorvossal. (A főorvos viszont nős ember, s épp az Imént adta elő kedvelt szentenciáját, amely nemcsak szellemességéről, hanem szándékairól is tanúskodik: „Drága kollégáim, mint tudják, igen boldogtalan házas vagyok: olyan ideális feleségem van, hogy a legcsekélyebb reményem sincs a válásra.“) A négy említett személyen kívül van itt egy ötödik is, de ő tulajdonképpen nincs jelen, mivel mint legfiatalabbat éppen egy újabb üvegért küldték. Továbbá van itt egy ablak, amely az által kap jelentőséget, hogy nyitva áll, s az elsötétült külvilágból rajta keresztül áramlik szüntelenül a szobába az illatos és langyos nyár meg a holdfény. Végül az aránylag jó hangulat, a jelenlevők oldott fecsegése, főleg a főorvosé, aki szerelmes füllel hallgatja saját történetkéit. Csupán az est későbbi szakaszában (történetünk tulajdonképp ekkor kezdődik) érezhető némi feszültség: Alžbeta többet ivott, mint ahogy az éppen éjszakai ügyeletet teljesítő nővérhez illenék, s ráadásul kihívón kacérkodni kezd Havellal, akinek ez nemigen van ínyére, és sértő figyelmeztetést provokál belőle. Havel figyelmeztetése „Kedves Alžbeta, nem értem magát. Nap mint nap keléses szemekben v^jkál, vénemberek ráncos fenekét szurkálja, gennyes sebeket tisztít, beöntést ad, kihordja az ágytálakat. A sorstól Irigylésreméltó alkalmat kapott, hogy a testiség lényegét teljes metafizikai nyomorúságában megértse. De a maga életereje nem okul. Konok vágyát, hogy test, hogy csakis test legyen, nem lehet megingatni semmivel. Mellével képes nekitámaszkodni a férfinak, akkor is, ha öt méterre áll magától. Már a fejem forog azoktól a köröktől, amiket fáradhatatlan feneke rajzol járás közben. Az ördögbe is, menjen már odébb! A maga keblei mindenütt jelenlevők, mint az Úristen. Már tíz perce Injekciót kéne szurkálnia!“
