Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - HAGYOMÁNY - (T): Szóbél Géza
Szóbél Géza (1906—1964) Az idén június 12-én volt öt esztendeje, hogy Párizs peremén, Boulogne-ban, a Rue Liot sarkán, ahol a műterme volt, autójában a volán mellett 58-éves korában szívrohamot kapott, s pillanatok múlva meghalt Geza-Szobel, a modern francia festőművészet egyik kimagasló egyénisége. A gyászhírből, amely annak idején bejárta a sajtót, kimaradt az a tény — amelyről egyébként is csak kevesen tudtak —, hogy az egzotikus nevű művész* komáromi származású volt, ott járt a magyar gimnáziumba és Harmos Károlynál tanult festeni. Első kiállítása is Komáromban volt, a Kultúrpálota nagytermében (1928). Útja onnan a prágai ukrán képzőművészeti akdémián át Párizsba vezette, ahol Fernand Léger tanítványa lett. Képei, amelyek Szlovákiában ma még fellelhetők, töbnyire ennek az indulási korszakának a dokumentumai: egy rendkívüli forma- érzéssel bíró, a képsíkot konstruktív eszközökkel építő, de fojtott színskálájú fiatal festő keresi bennük romantikus mondanivalója és a korszerű kifejezés egyéni összhangját. Párizsi évei kezdetben tele voltak ámu- lással és megismeréssel. Találkozása a modern francia festészet kubizmuson és fauvizmuson nevelt szellemével nem lehetett hatás nélkül művészi látásának a kialakulására: formanyelve kicsiszolódik, színei feloldódnak, térérzéke elmélyül. így tér vissza a harmincas évek elején — Berlinen át, ahol művészetét az expresz- szionizmus árama is érintette — az akkor avantgardista Prágába. Ott főleg napilapok számára rajzol, azzal keresi meg mindennapi kenyerét, de rengeteget fest is, mert műveiből kiállítást akar rendezni Pozsonyban. Ez a kiállítás — 1934 tavaszán a Prímáspalotában — Szóbél Géza utolsó fellépése volt szűkebb hazájában. Közben ugyanis megismerkedett Lucienne Joly-val, a prágai francia gimnázium fiatal tanárnőjével, akit élettársának választott, s akivel még abban az esztendőben Párizsba költözött. Szóbél Géza további életútját, amely tele van drámai fordulatokkal, s művészi pályáját, amely gyakran ellentétes irányokban vezet a csúcsok felé, már nehezebb nyomon követni. Párizs kétség kívül megadta neki, amit szerelmesei számára tartogat: a tehetség kibontakozásának a * A Geza-Szobel nevet azért használta, hogy megkülönböztessék az ugyancsak magyar származású és Párizsban közismert Czóbel Béla festőművésztől. lehetőségét. E kristályosodási folyamatban Szóbél Gézát művészbarátai — Estéve,, Ubac, Mané-Katz, Loevenstein — saját példájukkal támogatták. De utat mutatott neki Delaunay is, akinek a vezetése alatt az 1937-es párizsi világkiállítás egyik pavilonjának a művészi kiképzésén dolgozott. A Closerie des Lilas teraszán viszont megismerkedett Le Corbussier-val, Aragonnal és Chagallal, akiktől emberileg és művészileg egyaránt sokat kapott. Ebben a termékeny atmoszférában, a- melynek hatóerejét a kor új művészi igényei táplálták, Szóbél festeszete tartalmilag elmélyült és új formanyelvet öltött. Képeiben, amelyekből a „Beaux Arts“ folyóirat galériája 1937-ben külön kiállítást rendezett, önmagába fordult szemmel látja a világot, s örök érvényű témákat analizál a valóságból levont, absztrakt jellegű eszközökkel. Ugyanakkor felfedezi festészete számára a lazúrszíneket, amelyek a mélység, sejtelmesség kifejezésére fölöttébb alkalmasak. így közeledik a szürrealizmushoz, anélkül azonban, hogy annak a dogmáit a maga számára mindenben érvényesnek tekintené. Egyénisége az ima- ginativ festészet sorában Yves Tanguy mellett is kitűnt az öttagú „Equipe“ tárlatán, amely 1938-ban a Montparnasse- galéria eseménye volt. „Mint egy buzgó alkimista, úgy építi Geza-Szobel eszményi konstrukciók vetületéből képei architektúráját“ — írja ez alkalomból a „Ce Soir“-ban André Lhote. „így tárja elénk Leonardo e kései, renegát tanítványa álomvilágának gazdag motívumait.“ Még ugyanaban az évben több külföldi nagyvárosban — köztük Prágában is — bemutatták Szóbél Géza néhány festmé-
