Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - HAGYOMÁNY - Görömbei András: A Verhovina költője

gával évszázadokra el tudná látni Közép-Európát, a hegyi viskókban nincs egy csipetnyi só, az őserdők földjén nincs egy darabka fa tüzelésre, a völgyek termékeny síkjától néhány órányira nincs a lakosságnak fél zsák burgonyája.“ Nem érdektelen szólnunk minderről, hiszen Sáfáry László a Verhovina, a kárpátaljai hegyek embereinek költője. Élményforrásait keresve itt kell legtovább időznünk: ez költészete legmélyebb indítéka. A versek keletkezésének idején a költő már Pesten él. A Sarló budapesti vezetője, majd újságíró és szerkesztő, később a Muharay Elemér vezette Művész Stúdió ügyeinek intézője, de Kárpátalja táj- és szociális élménye haláláig frissen élt idegeiben, természetesen szólalt meg verseiben.

Pesten nehéz sorsa volt. Húgainak írta 1937-ben: „Én egyik napról a másikra vegetálok, apró gondok akadályoznak abban, hogy a nagyobb ügyeknek utánajárjak, a nagyobb gondok pedig még jobban nyomnak... így az irodalom sem megy.“

Budapest után ismét a perifériára, a „végekre“ került. Szülővárosában, Munkácson lett tanár a magyar-orosz tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban.

1941-ben hívták be katonának. Néhány levelet írt még. Egyikben húsz Verhovinát kér, a másikban rajongással ír a természetről, mely még a közvetlen életveszélyt is feledtetni tudta vele. Az utolsó életjelt a Don mellől adta magáról 1943 januárjában. Mi lett a sorsa? Balogh Edgárt idézem: „Kivezényelték a szovjetellenes frontra. Humánumával ilyen helyzetben csak meghalni lehetett.“

Költészetének alapos irodalomtörténeti feldolgozásával még adósok vagyunk. Amit eddig megállapítottak róla, az csupán a két megjelent kötet összesen nyolcvan verse ismeretében történt. A Lendület és a Verhovina azonban az életműnek csak töredéke. A pályaképvázlat a meg nem jelent versek ismeretében így több ponton kiegészíthető, illetve korrigálható. Véglegesebb értékelést természetesen csak a közeljövőben megjelenő, az eddig előkerült összes anyagot feldolgozó gyűjteményes kötet alapján készíthetünk majd. A költői fejlődést tekintve azonban tanulságosak lehetnek azok a nagyon korai versek is, amelyeknek többsége művészi gyarlósága miatt a gyűjteményes kötetből valószínűleg kimarad.

A köztudatban úgy él, hogy Sáfáry László 4—5 soros versikékkel kezdte pályáját. Övták ettől a költőt, hiszen az ilyen költemény mindent próbált mestereknek is buktatója lehet. Különben is mindig gyanús az a fiatal költő, aki szabadversekkel kezdi pályáját. Meglepődve állapították meg azt is, hogy a magyar-latin szakos hallgatót teljesen érintetlenül hagyja a görög-római kultúra hatalmas szimbólumrendszere, lírai alapanyaga. Mindez természetellenesnek tűnt, de elfogadták, mert ez volt a kötete tanulsága. A Lendület előtti versek azonban mást mutatnak. Mindenekelőtt azt, hogy a fiatal költő kijárta a formakezelés iskoláját. A felező nyolcastól a hexameterig, a harmadoló kilencestől a szonettig minden formát kipróbál, sőt korához mérten biztonsággal kezel. A fcrmai kísérletezés, a sokféle hatás (az antik kultusza, expresszionista nyerseség és indulat, népdalszerű érzelmesség és könnyedség) egybeolvasztása érhető itt tetten. A húszas évek legvégén, a Lendület kötet foganásának idején minden eddiginél mélyebb nyomot hagyó ösztönzés éri Sáfáry László költészetét. Mint az egész Sarló mozgalmat, őt is megbabonázzák Simon Andor miniatűr versecskéi. Csupa „mí- vesség“ az ilyen líra: kötéltánc. Ha sikerül, ámulatba ejt, két-három sorban hosszú verseket helyettesít, ha nem tökéletes, semmivé törik, élettelen forgács lesz. Nálunk újszerűségükkel is hatottak. Simon Andor Álomföld című kötetéről Móricz Zsigmond — Sáfáry és az egész felvidéki fiatalság egyik bálványa — is imperatívuszokban nyilatkozott a Nyugatban: boldog elvarázsoltatás bűvös zamatéról beszélt. Annyira szereti ezeket a mozaikokat Sáfáry, hogy hármat is bemásol egy füzetbe kedvenc versei közé, s a negyedik már saját szerzeménye. A Simon Andor-versek ösztönzése nem lebecsülendő: tömörségre, összeszedettségre adtak példát, de talán még ennél is fontosabb, hogy költőjük a légies, keleties mívességet magyaros népiességgel és szocialista eszmeiséggel frissítette akutálissá. Hatásukra Sáfáry László költeményeiből eltűnnek a töltelékszavak, nyers naturális szín üdíti fel a líráját. Szociális magyarság-élményét Ady hatása is mélyíti. Kedvenc Ady-verse, A Magyar Messiások szomszédságában találom a már említett versesfüzetben a Magyar hasonlatok című Sáfáry-költeményt. A verset két részre tagolja a „Fenét! Bolondság, tévedés!" sor. Az első részben a ma