Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - DISPUTA - Zsilka Tibor: A statisztika és a stilisztika
felkeltheti ugyanis figyelmünket, s ezáltal emelkedhet a szöveg információs értéke. Azonban ennek a jeleloszlásnak is megvannak a törvényszerűségei, amit az olvasó megsejthet, a szakember meg levezethet, esetleg ki is számíthat. Közismert, hogy as információelméletben az információ mennyiségét entrópiának nevezzük. Az entrópia tulajdonképpen az eredmény meghatározatlanságának és a választási szabadság lehetőségének a mértéke. Ellentéte a redudancia, amely az eredmény előre meghatározottságának és a választási szabadság hiányának a mértéke.12 Entrópiáról a nyelvvel kapcsolatosan is beszélhetünk: szemantikai szinten a szavak várható vagy váratlan előfordulásában, az adott helyen történő felhasználásuk kisebb vagy nagyobb valószínűségében gyökerezik. Ogy tűnik, hogy a szavak előfordulásának valószínűsége az átlag körül a legnagyobb, de csak akkor, ha kellőképpen beleéljük magunkat a kötet atmoszférájába, ízig-vérig átérezzük a versek művészi-esztétikai telítettségét, sajátosságait. Tulajdonképpen ez természetes is, és az adott problematikát már előbb is felvetettük s bizonygattuk. Vagyis éppen az átlagtól való eltérés — felfelé is, lefelé is — a nagyobb információmennyiség egyik forrása, hordozója. Hogy elméletileg ezt is bebizonyítsuk, szükségünk van — megint csak Guiraud számításait alapul véve — a standardizált valószínűségi paraméter és az ennek megfelelő valószínűségi érték kiszámítására: Hegyi erdőtűz: 15 igét tartalmaz; a standardizált valószínűségi paraméter tehát: 4---------= 1,15; az igék ilyetén való előfordulásának valószínűsége: 3’ 46 p = 0,20 Kaszál, kaszál... (16 ige) 1,44 p = 0,15 Húgaid (20 ige) 2,60 p = 0,01 Ebből kitűnik, hogy minél nagyobb az átlagos előfordulástól való eltérés, annál kisebb az ilyen előfordulásnak a valószínűsége. Látszólag itt paradoxon állt elő, de ha jól elgondolkozunk, valóban ez az igazság. Az igék átlagosnál nagyobb frekvenciája ugyanis valamit mindig jelez: ilyenkor az indexális jelentés rendszerint ikonikus (képszerű) jelentéssel gazdagodik. Például: a sok ige mozgalmasságot visz a stílusba, fokozza a cselekményt, és dinamikusabbá teheti a szöveget anélkül, hogy ez a szavak jelentésében bárhogyan is kifejeződne. A verbumok halmozása és gyakorisága már önmagában is jelentéssel rendelkező tényezővé válik, amiről a Húgaid és a Kaszál, kaszál ... c. versek is meggyőzően tanúskodnak. Ilyen esetekben még az azonos szavak és szókapcsolatok ismétlése is a költemény tartalommá átlényegülő formai tökélyét és színvonalát erősítheti fel. S végeredményben e kérdések tisztázását a maga módján a klasszikus stilisztika is szem előtt tartotta. Persze, nem szabad megfeledkeznünk, hogy az igék átlagosnál ritkább előfordulása éppolyan hatással lehet a stílusra, mint halmozásuk, átlagon felüli gyakoriságuk. Illyés Gyula verseskötetében a skála 11-től 0-ig terjedhet. A verbumok kihagyása, illetve mellőzése növelheti a struktúra feszültségét, ami az irodalmi alkotás entrópiájának gazdagodásához vezethet. 2. 3. Illyés Gyula Dőlt vitorla c. kötete alapján az igékhez hasonlóan a többi szófaj paramétereit is kiszámítottuk. A teljes táblázat most már ilyen: x százalékban 6 m Igék 11 3,5 1,2 Főnevek 32 8,6 3,9 Melléknevek 16 5,7 2,5 Számnevek 1 1 0,5 Névmások 5 2,6 1,2 Határozószók 13 8,5 3,8 Viszonyszók 22 3,5 1,5 Indulatszók 0 0 0 Hiányoznak az indulatszók, amelyek végső fokon más szövegekben is ritkán fedezhetők fel. Az átlagos előfordulásuk 0 és 1 % között mozog; az indulatszók a korpusz szavainak több mint 1 %-át csak kivételes esetekben alkotják. 12 Lásd V. A. Zarecklt, Ritmus és értelem a szépirodalmi szövegekben. Helikon 1967/3—4. szám. 417—418.
