Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - DISPUTA - Zsilka Tibor: A statisztika és a stilisztika
A Heszperidák kertjét nem őrzi senki se, vas férgek nyüzsögnek az aranyalma-fán ... a költő ahelyett, hogy megteremtené Atlasz mai, semmit tartó alakját, ismét a moralitás könnyítését választja: 0, Atlasz, Japetosz fia, hitted-e valaha, hogy évezredek szürke ködében a semmit tartottad hatalmas válladon? Nem idézek többet. Ennyiből is világos, hogy Ozsvald szubjektivitása újabb verseinek egy részében a morálra redukálódik, s kiválva a vers anyagából erősen gyengíti annak esztétikai értékét. Legjobb versei tanúsága szerint a gyermekkor és falu harmóniája után legmegrázóbb belső élménye a védtelenség [nem védi irónia sem, ami — majd látni fogjuk — Nagy Lajosnak pl. olyan erős fegyvere), s legerősebb külső ihletője a mítosz. Ez a védtelenség azonban nem tud minden versének anyagában megfogalma- zatlanul, immanensen jelen lenni, a költő sokszor fogalmilag s morálként tudatosítja kiszolgáltatottságát, s ezzel feladja a költészet eszközeit. Moráljában (amely elsősorban a gyermekkor nosztalgiájából táplálkozik) ugyan kisejlik egy majdani harmonikus világ, ahol az emberek, állatok és tárgyak ismét paradicsomi idillben szeretnék egymást, de ezt a harmóniát meg sem kísérli megépíteni, s így legjobb verseiben sem a modern ember aktivitásának a csődje válik esztétikummá, csak saját védtelensége, rezignációja. (Folyt. köv.) Zsilka Tibor a statisztika és a stilisztika Az utóbbi időben a statisztikai módszerek behatoltak a társadalomtudományokba is. Ez azonban mitsem változtat azon a tényen, hogy a statisztika elsősorban matematikai diszciplína, s minden bizonnyal a jövőben is az marad. A filológiában bizonyos adatok feltárására és megállapítására szolgál; így például kiszámítható egy-egy költő szókincsgazdagsága, a verssorok szőtagszámának a váltakozása, a nyelvi megnyilatkozások hangtani és alaktani összetétele, s ebből rá lehet világítani az egyes jelenségek gyakoriságának, illetőleg ritkább frekvenciájának funkcionális szerepére is. A statisztikai adatokat a filológia több ága felhasználja, de főképp a stilisztikában találtak kedvező visszhangra. A stilisztika új, modern módszernek tekinti, amely pontosságot, igazi egzaktságot visz a stíluselemzésbe. De vajon mi is a módszer lényege? — kérdezik sokan kíváncsian. S nemcsak azok, akiknek a filológiához vajmi kevés közük van, de sokszor maguk a filológusok is. Mások meg kételkednek a statisztikai módszer alkalmazásának helyességében és jogosultságában, mert felhasználásának lehetőségei állítólag határtalanok. Neveket és példákat sorolhatnánk fel, de ennek nem lenne értelme; hogy mégis Illusztráljuk az elmondottakat, hadd idézzük Leó Spitzert, a világ egyik jelentős stíluskutatóját, aki így vélekedik a nyelvi megnyilatkozások statisztikai vizsgálatáról: „Végül is azt mondanám, hogy a kritikusnak azzal kellene kezdenie a mű elemzését, hogy lejegyzi, ami megragadta figyelmét, s nem kellene várnia a komplett statisztikai eredményekre. Ha valaki a szubjektivizmustól és az apriorizmustól való félelmében számoláshoz folyamodik, valójában még nagyobb apriorizmusba esik, amikor e módszer szellemében méricskélni kezdi a költői művet minden létező nyelvtani egység szerint; ilyen mód-
