Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Duba Gyula: Ötven év
Duba Gyula 50Év Egy ember életében fél évszázad jelentős idő, a történelem évezredeinek viszonylatában csupán egy pillanat. Modern korunkban, amikor a fejlődés, a változások üteme felgyorsul az időben, ennek ellenére megtörténik, hogy fél évszázad alatt új tudatra ébred a világ. Ötvenéves múlt a megvalósult szocialista társadalmi rend, ugyanennyi ez évben a Csehszlovák Szocialista Köztársaság. Ötven év a csehszlovákiai magyar történelem. Nem írták még meg, egyelőre csak megélték — megéltük! —, és a kordokumentumokban, az emberek emlékezetében és a nemzetiségi tudatban tükröződik. Talán nem is igazi történelem, mert nem királyok, hadvezérek és politikusok, dicső és vesztett csaták sora, csupán egy népcsoport sorsának története. A szó igazi értelmében közösségi történelem. S ha jellemző vonásait és alakulása fő vonalát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy szorosan összefügg a másik két jubiláns — a szocializmus és a Köztársaság — sorsával, eredményeivel és veszteségeivel. S az összefüggés nem felületi, de sorsszerű. Alapvető. A Köztársaságban, mint a nemzetiségi élet keretében valósultak meg történelmünk sorsformáló eseményei: a pártszervezkedések, a bérharcok ős tüntetések, a deportálás és a kitelepítés, az állampolgári jogok visszaállítása, a nemzetiségi lét fejlődésének mozzanatai. A fél évszázad jellemzője egy tény: ötvenéves történelme folyamán a hazai magyar nemzetiség mindig a hatalmon kívül állt. Sorsa alakulásáról nem dönthetett. S itt kell keresnünk annak az okát, hogy az első köztársaság haladó magyar értelmisége teljes egészében szocialista volt (Sarló mozgalom). Abban az időben ez nem volt természetes Közép-Európában. S e hagyományunk alapvetően meghatározza történelmünk jellegét. Az első világháború után felnövő, fiatal értelmiség, miután megérezte nemzetiségi létbizonytalanságát, bázist keresett, amelyre támaszkodhat, s melyet egyúttal szolgálhat. S ezt az alapot Dél-Szlovákia népében, a parasztságban és munkásságban találta meg. És minden romantikus szeretetővel és féltésével feléje fordult, képviselte az érdekeit, és harcolt a jogaiért. S miután a nemzetiségi léte ennek a munkás-paraszt népnek is bizonytalan volt, az értelmiség felismerte, hogy egyetlen lehetséges fegyver maradt számára, mellyel támadhat és védekezhet egyidőben: a nemzeti és nemzetiségi együttélés erkölcse, az internacionalizmus. A szocialista nemzetköziség gondolata. Nemzeti erővonalak metszőpontjában, hatalmi érdekek találkozó síkján a gyengébb védőfegyvere csak az erkölcs fokozott igénye lehet. Azé az erkölcsé, mely megvédi őt, s amely, ha megsérti
