Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kósa László: A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai
mányos paraszti gazdálkodásról nem készült még tanulmány. A Csallóközben és Má- tyusföldjén, meg a Garam mentén a kapitalizmus virágkorának idején, az iparosodás falusi párhuzamaként egyes községek speciális kertkultúrákat fejlesztettek ki. Ezekről is csak nyomokban van tudomásunk. A tornai hegyek oldalán elhagyott, kaszálónak használt szőlöskertek tanúskodnak a hajdani történelmi borvidékről, melyet a filoxera pusztított el, s a jövedelmi forrásától megfosztott lakosság feltűnően nagy tömegekben vándorolt ki Amerikába. Magam még beszéltem Szádelőn olyan 90 éves emberrel, aki teljes szellemi frisseséggel mondta el gyermekkorának szüreteit, az egykori művelés menetét, a régi szőlőfajtákat, majd a nagy pusztulást. Sorolhatnánk tovább, milyen óriási fehér foltok vannak a csehszlovákiai magyarok anyagi kultúrája feltárásának területén. Lehetetlen részfeladatokat kijelölni, mert bárhol kezd valaki gyűjtést, a népi gazdálkodást, állattartást, települést, közlekedést, építkezést, táplálkozást választva tárgyául, hiányt fog pótolni. A martosi viseletet jól ismerjük, de például a szintén jellegzetes imelyit, kéméndit, kisbényit, vagy bármelyik zoboralji faluét nem. A középső palóc területekről és a keleti részekről pedig még azt sem nagyon tudjuk, hogy van-e vagy volt-e díszes ünnepi viseletűk? Folklórt, szokásokat és hiedelmeket is mindenütt kell gyűjteni. Bizonyára él még mesemondó, aki kötetre való mesét tudna magnószalagra mondani. Balladák, népdalok, szólások és közmondások várnak följegyzésre. A szádelői völgy gazdag mondavilág ihletője volt. Természetfeletti lényekről, tatárokról, előlük menekülő Mátyás királyról, elrabolt lányról mesélnek Szádelő és a környékbeli községek lakói. Szent Lászlóval is kapcsolatba hozzák a vadregényes völgy keletkezését, akárcsak a nem messzire levő Debrőd határában fakadt csodatévő forrásét is. A történeti eseményekről szóló mondák, várak regéi, 48-as, esetleg kuruc hagyományok hálás témái lehetnek a folklóristának. A mondakutatásra irányul ma az európai folklórtudomány központi érdeklődése. Magyarországon is az utóbbi esztendőkben kezdték nemcsak a történeti, hanem az úgynevezett hiedelemmondák (babonás történetek) és az eredetmondák kutatását. Ha mesét nehezebben, mondát még egyszerűen lehet gyűjteni, s bizonyára gazdag anyagra lel a vállalkozó gyűjtő. Szándékosan nem említettük a népdal-, népzene- és néptáncgyűjtés fontosságát, mert mint fentebb szóltunk róla, ezen a téren folyamatos a gyűjtőmunka. A nyugati palócok, a Zoboralja és Mátyusföldje népszokásairól sokat tudunk, de szinte semmit más vidékekről. Az olvasó megfigyelhette, hogy Kassa környéke és a legkeletibb részek teljesen kimaradtak törtéheti áttekintésünkből. A volt sárospataki református főiskola faluszemináriumának adatgyűjtése kiterjedt erre a vidékre, s ma is megtalálható Sárospatakon az egyházi tudományos gyűjteményekben, különben a magyar kutatás nagyon elhanyagolta a mondott vidéket. Hogy mennyire nem lenne érdektelen ezekben a falukban vizsgálódni, azt Magyarbőd jól példázza, ahol ottjár- tamkor (1968) olyan távoli emlékekről adtak számot a legidősebbek, miket remélni sem mertem. Magyarbőd ma a földkerekség legészakibb magyar faluja, Besztercebányával egy szélességi körön fekszik. Népe a legszebb, legtisztább magyar nyelvjárások egyikét, az úgynevezett „abauji őzést“ beszéli, mely közel áll a magyar irodalmi nyelvhez. Ezen a tájon, s a szomszédos síkságon a XVI—XVII. században még a volt Sáros megye déli részéig értek a magyar falvak. Ma az itt-ott megtalálható szlovák reformátusok őrzik emléküket. Magyarbőd, mint sok más hegyek közt fekvő község, a vasútépítés előtt a paraszti gazdálkodás mellett fuvarozással tartotta el magát. Még él az emléke, hogy a ma élő hetvenévesek nagyapái Beregszász és Kassa, illetőleg a Hegyalja és Lengyelország közt szállították a bort, a búzát meg a vasárut. Magyarbőd szélén ma Is áll az országút mentén a hajdani állások egyike. Voltak, akik fuvarozás közben nyáron nyomtatni (a gabonaneműek állatokkal való kitapostatása) jártak az Alföldre, leginkább a Hajdúságba, Nánásra, Dorogra és Böszörménybe. Hasonlóan fuvarosfalu volt Nógrádóvár is. Lakói Pest és Losonc között szekereztek rendszeresen. Övár közvetlen szomszédságában fekszik Mikszáth szülőfaluja, Szklabo- nya. Amint Öváron mesélik, az Író gyakran járt falujukba borozgatni. A „jó palócok“ egykori modelljeinek unokái ma még szinte kiapadhatatlannak látszó hagyományt mondhatnak magukénak. Milyen kár, hogy nem akadt etnográfus, aki alapos gyűjtést folytatott volna ebben a kicsi, völgykatlanban meghúzódó faluban. A gömöri fuvarosok, magyarok és szlovákok egyaránt, falujukbéll fazekasok áruit vették meg szekérszámra, és jártak vele községről községre a Mátra és a Bükk vidé
