Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Kmeczkó Mihály: Versek
korszakát éljük. Mégis, amilyen nehéz és bonyolult, legalább olyan nagyszerű a feladat, hiszen szép hagyományú szellemünk győzelme vagy bukása, létünk szellemi önigazolása a tét. Ha nem alakult volna igy a helyzet, ha nem jön augusztus 21, és nem hozza tanulságait, eszmei és politikai integráló sugallatát és máig eleven izgalmait, szerkezetében bizonyára egészen másképp alakult volna ez az írás, talán koncentráltabb, talán részletesebb és mindenképpen arányosabb lett volna. Az adott körülmények között azonban eleve másként, tágabb összefüggésekben gyűrűznek a kérdéseink, és határozott válaszokat követelnek. Mi, csehszlovákiai magyarok, permanens válságban élünk, s most a keret is — hazánk és Közép-Európa s vele az egész szocialista mozgalom — heveny válságba kerül. Ogy látszik, egyre világosabb, a történelmi események évről évre mind meggyőzőbben azt bizonyítják, hogy népeinket csak egy modern, minőségi szocializmus, egy új szellem vezetheti ki az egyre fojtogatóbb helyzetből. Ez — ismétlem — intenzív közeledést követel, elsősorban szellemi integrációt, amely nem tűr holt mezőket, fehér foltokat. Miránk pedig ez a tanulság egyetlen fő feladatot ró: önismeretünk, szellemi öntudatunk, fejlődésünk — létünk — legfontosabb feltétele, hogy egyszer s mindenkorra beálljunk tágabb hazánk szellemi mértékrendjébe, s leszámoljunk mindennel, ami visszahúz. Kmeczko Mihály Szitási Ferenc életünk Mindennap vajúdó síkokra hull bennünk a teljesség Percenként osztódunk akár a sejtek Atomjainkra tagol a képtelenség Súlytalan perceink a türelem táltosai Hangtalanul úsznak velünk gyémántragyogású csúcsok felé tudatunk törpülése Valamikor akkora volt az ember csupán egymaga fért el egy bolygón Jajkiáltások járták kísértettáncukat az űrben Csillagrendszerek vetéltek üstökösök lobbantak el akár a gyertyaláng Bolygók szerelméből született a szaporodás Az ember az űrben csörgedező fényt szürcsölte mohón ellobbant csillagrendszerek füstje lopózott pórusaiba Lelkében megrongálta a tisztaság vezetékeit Végváraiba menekült az értelem S koponyacsont-bányák mögött őrködik napjainkig 1. Pereg a homok, a Nap szitálja a szelet sárga csőrű kislibák legelnek az égen. 2. Osztódik a fa lombja, a levelek hanyatt fekszenek, s az ágak tenyerén madárfészket készít az este. 3. A félhold vályújából birkák isznak, göndör gyapjúkon hízik a bégetés kép Az ég hasáról piros madarak legelik a kéket, a föld zengő cimbalmán bugyog a fekete zene, halkan, mint a parasztok izmaiból a vetés. variációk
