Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - SZERVEZETI ÉLET - Bábi Tibor: Egy esztendő termése

A hagyományos verset felbontotta, s elemeit jellegzetes, szabadabb lüktetésű sorok és strófák megteremtésére használta fel. Intellektuális költőről van szó, aki eredendő népiségét egyetemességre töréssel párosította. Nyilvánvaló esztétikai eszménye a gon dolat és az érzés harmóniája.

Népiség és egyetemességre való törekvés jellemzi Tőzsér Árpádot is. Ebben kell látnunk ellentmondásos költői egyéniségének két pólusát. Ugyancsak talajhoz, hazai röghöz kötött népiség — és egyetemsségre törés, mely filozófiai lendületével az egész valóságot, az egész világot fel akarja mérni. De az ő esetében nem beszélhetünk harmóniáról, ellenkezőleg — Tőzsért zilált és szétziláló ellentmondásosság jellemzi. Lírája rengeteg ellentmondás tükrözője és felfedezője: az eredendő ellentmondás a falu és a város ellentéte, amit önmagában a korszerű műveltséggel rendelkező értelmiséginek a modern tudomány és civilizáció iránti érzékével igyekszik hatálytalanítani. Továbbá: az élet végességének és végtelenségének ellentmondása, a lét és a semmi ellentmondása, az ember szabadságra törekvésének, tettre készségének s determináltságának ellenmondása zaklatja fel. Tőzsér az ellentmondások költője, olyan ember, aki a mozgásban a halált, a szerelemben, az asszonyban a kettős űrt éli.

Kettős űrben, ez az új kötetének címe is. A sikeres és igényes indulás és a publicisztikai írásaiban kifejezett igény után megkísérelte, hogy realizálja az általa meghirdetett elveket. Igényességéhez méltó kísérlet, mely olykor a megoldhatatlan ellentmondásokon törik meg. Vereségét A költő nem felel című költeményében vallja be, talán akaratlanul. A költő csak kérdez, töpreng, hogy kitörhet-e saját egyéniségének korlátaiból. Keresi önmagát a környező világban, a Napban és a végtelenségben, a füvekben, fákban, a természetben, de köröskörül néma a világ. S itt új ellentmondás, megoldhatatlan ellentmondás jelentkezik. Az intellektus kérdéseket tesz fel a természetnek, s a természet nem felel. így van ez? Ha igen, az az intellektus végét és csődjét jelentené. Ez után az ellentmondás után csak az intellektus tagadása következhet.

Nem, ebben az állításban magam sem hiszek.

Tőzsér, aki olyan biztatón kezdte, s aki maga is tudott válaszolni a kérdésekre, tűljut a válságon. Erre saját lendülete, szinte ragadozó felfedező kedve a kezesség. Valamit felfedezni annyit jelent, mint felfedezni az eddig ismeretlen ellentmondásokat. Az eddigi ellentmondásokat pedig újabbak felfedezése hatálytalanítja. Mai válsága okozza lírájának görcseit, erőmutatványos pózait, amelyek végül is pesszimizmusán törnek meg.

Gál Sándor újabb kötetében a megkezdett úton halad tovább. Egészséges életérzést tükröz becsületes, fiatalos, olykor kissé bőbeszédű lírája. Életérzése a természet és a társadalom racionális megismerésének lehetőségéből fakad. Keserűsége, szomorúsága, csalódásai éppen abból erednek, hogy az ember (az egyén és a társadalom) felismeréseivel ellenkező tettekre vetemedik. Talán lírai naplójában jut kifejezésre leginkább ez a nézete, ahol ilyen sorokkal találkozunk: „Ijesztő cikket olvastam a nikotinról / Mindenhol I tiltó és figyelmeztető táblák / Vigyázni / Vigyázni / Vigyázni / játék amit / senki se vesz komolyan.“ Néhány sorban foglalja össze az ellentmondásos helyzetet, s nyomban lírai élménnyé avatja. Ez ugyan társadalmi élmény, de úgy látszik, legintimebb élményeit is egészséges, társadalmilag hasznos gondolatokká avatja. Az egyéni és a társadalmi motívumoknak ezt a kölcsönös egymásba áramlását mély humanizmusa teszi lehetővé. Hagyományos és szabadverseinek hatékonyságát kiegyensúlyozottsága, az érzelmi és gondolati elemek helyes aránya biztosítja. Kerüli a szélsőséges költői eszközöket.

Két sokáig érő költőnk maradt még: Petrik József és Simkó Tibor.

Annak idején mindkettő a „Nyolcak“ antológiájában jelentkezett. Petrik Józsefnek az antológiából átvett költeményei az újabbakhoz viszonyítva, és megfordítva, azt bizonyítják, hogy minőség dolgában alig különböznek első kísérleteitől. Szemmel látható, hogy korszerűségre és modernségre törekszik, csakhogy ez minduntalan megtörik a hagyományos motívumok újrafogalmazásán, mert alig megy tovább a konvencióknál. Első kötetének kiadása remélhetőleg belső felszabadulást hoz, mely megteremti az igazi alkotáshoz szükséges belső feltételeket.

Simkó Tibor Pólusok c. kötete szintén megkésett. Már az antológiában is úgy jelentkezett, mint akinek rendkívül fejlett az érzéke az alkotás formai kérdéseihez. De önkínzó lírája, elégikus hangulatai, a gyermekkor és a régi szerelmek idézése valahogy korszerűtlenül hat. Olyan költészet ez, mely a prozódiai szigorban, a költői szó szigorú meg