Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
A pedagógiai demokráciának a szudéta-megbokrosodás nem adhat azonnali felmentvényt és Jogcímet mindenfajta más tabula rasákra. A holnapra is kell gondolni, a közösségi célokra, a közös eszmények addig kiérlelt valóságára. A magyar kisebbségre például: a masaryki humanista demokrácia leghűségesebb tanítványára, a csehszlovák küldetés közép-európai nyugtájára. Amikor a nagy pedagógus meghalt, a szlovenszkói magyar író sírfelirata történelmet összegezett: „Masaryk a közép-európai szövegezője az európai humanizmusnak és demokráciának.“ Mi 1937-ben csakúgy, mint 1938 szeptemberében testvérgyászt öltöttünk, de az örömruhát a 45-ös felszabadításnál lehurrogták rólunk. Kopott feketénket vagyunk kénytelenek újra elővenni, és újra megsiratni a közép-európai testvért, amikor ez most Ábel-gyilkosságra készülődik legmegértőbb barátja, a szlovenszkói európai tudatú magyar lélek ellen. Ha volt valaki, akit a masaryki pedagógia elért és átjárt, akkor mi voltunk hűségesei és lettünk megőrzői, amikor teljes anachronizmusát szenvedjük. A mi vox humanánk ma árván, de vádló* cseng. A különb magyar utópiájában benne van a cseh humanizmus keze is. És a mai ČSR épp a különb feláldozásával és megtagadásával akar minket büntetni és kivetni. 11. Ennek a fasiszta világháborúnak és az ezt követő adekvát békének egyik legbiztosabb, de legismeretlenebb és így kihatásában — legbiztatóbb fejezete: a szlovenszkói magyar vox humana története, tanúsága és — visszhangtalansága. Közép- Európában, a német fasizmus legközvetlenebb hódító erőterében, egy fasiszta Quisling- államban mint egy rezervációban élt egy népcsoport, mely immunissá lett a fasizmus minden konjunkturális és terrorisztikus dinamizmusa ellenében. Emberség megtartója, őrzője, hirdetője tudott lenni egy korban, amikor ez bűnök bűnévé degradálódott. És amikor a fasizmus áradata visszahúzódott, amikor az egész világ felé láthatón és tisztán kiemelkedett e kis sziget, a győztesek tagadásba vették. És megtörtént a lehetetlen: a magyarság fasiszta bűneiért ezt a meglátásra, elégtételre váró csoportot, ezt a közép-európai antifasiszta oázist — azonosították a fasizmussal, és avatták áldozati báránnyá. A magyar fasiszta bűnök bűnbakja: a szlovenszkói magyarság. Bűnbak tiszta erényekkel. Van-e példa erre a történelemben? Bűnhődni valami olyanért, amit pont ezek a magyarok nem jelenthetnek. A keresztet mindig ártatlanok hordozzák, de a kereszt alatt össze is lehet roskadni. Nem mindenki lehet Krisztus. Még ha használna valamit az áldozat. De kinek lehet haszna az embertelen megöl dásból? A nevető harmadiknak: a fasiszta lelkiségnek, a barbarizmusnak! Itt, Szlovenszkón, a sovinizmus tárva nyitott ajtaján, csak a fasizmus fészkelheti be magát kiirthatatlanul, a másik oldalon a kitelepítés ugyanakkor olyan tömeget fasizál, mely eddig megőrizte intaktságát a barbarizmussal szemben. Az erőszakos kitelepítés egy tényleges irredentát segít nyeregbe, melyhez képest a volt turul-irredenta — mely különben is csak a magyar belpolitika elterelő eszköze volt — semmivé törpül és elszürkül. 1918-ban is volt költözködés tájainkról, de azt a talajtalanok, az erárista lateinerosztály vándornépsége inszcenálta. De most, de így? Földrögvalóság lesz az irredenta: a föld visszahúz, az elhagyott táj álmokban is látszik. Ne felejtsük el, az elűzöttek egyetlen központi motorja a „Vissza“. Huizinga nacionalizmus-elemzésében olvassuk: „Rückker, Wiedersehen, diese beiden werden allzeitig den innigsten Anteil habén an den Gejühlsregungen, die der Gedanke an das Vaterland in uns wachmacht.“ A kitelepítés, kicserélés ettől a két leglényegtől fosztja meg az embert. Nincs többé vissza, nincs többé haza, nincs többé viszontlátás, nincs a hátam mögött többé semmi. Teljesebb semmibehullás nem képzelhető el. É^. az a semmibehulló ember kapaszkodni fog mindenbe, ami megadja neki vissza-tudatát, és kész lesz minden erőszakra és kalandra. A kitelepítés kivédhetetlenül tenyészti ki a visszavágy ámokfutóit. És nemcsak a vissza-vágy, de a jobb, megalapozott helyzetből a rosszabb bizonytalanságba zuhanás. Mert nem szabad elfelejteni, hogy az innen száműzött magyar Európa mai éhségterületére: Magyarországra kerül. Magyarországi helyzetjelentést idézek: „A magyarországi helyzet elmondhatatlanul katasztrofális. A barlanglakók harca ez a meztelen életért. Az ország jóformán csak a külföld számára fenntartott kommüniké, valójában megrendült és meghasadt százezrek siralmas táborozása a béna és megtizedelt paraszti milliók közömbös éghajlatában. Titokban az a meggyőződésem, hogy ez a nép nem fogja túlélni ezt a válságot... A falak mögött pestis és éhhalál. A nyomor
