Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: Köszöntő
Fábry Zoltán. öszöntő Amikor 1958-ban — tíz év előtt — e folyóirat indító írásában egy szinte már idültté fokozódott helyzetet rögzítettem: életünk és irodalmunk mostohagyermek-sorsát, mely határon innen és határon túl csak tehertételként van számadásokba kalkulálva, akkor szavaimból egyformán csengett ki a ború- és derűlátás. Fordulóponton álltunk, kritikus órában, öt perccel tizenkettő előtt kellett tenni valamit, bizonyítani: ez volt, ennyi lett a folyóirat genezise, indítása. „Ideje már bizón y“, sugallta a főcím az Ady-idézetet, és egyenlítő feladatként az önmagunkból, saját erőnkből való kitörést jelöltem meg, hogy „látva lássanak“. Sikerült-e az indítás? Van-e nyoma, cáfolhatatlansága? Az önmagunkból való kitörés előfeltétele az önmagunk tudata, az öntudatosság. Tehát a kiállás: ez vagyunk, ezt adjuk és hozzuk a közönségnek. Közösségünk sokrétű, de egycélú. Része vagyunk az egyetemes magyar irodalomnak, tagjai vagyunk a csehszlovákiai szocialista népközösségnek, és hazánknak tudjuk és mondjuk Európát, ugyanakkor elkötelezettséget is érzünk népek hazájával, a tágító internacionalizmussal szemben. Es e kollektív kapcsolatok közös nevezője, életrekeltője és életbentartója az ember leglényege, az emberség, a humánum. A vox humana népe — adtuk magunknak a büszke címet, és vállaltuk a nehéz hűséget: a kitartást, az így-megmaradás feladatát. És a vox humana szó és fogalom velünk kapcsolatban ma már nemcsak öndísz, de mások által is igeneit tényleges önkifejezés. Valami vagyunk. Valakik lettünk: hoztunk és adtunk valamit. Magyarországon egyre jobban látják, hogy az utódállamok irodalmát ma már nem lehet vállveregetve kezelni. Konferenciák, symposionok tárgya és oka lettünk, és amikor ránk köszöntött ama idei különös, különös nyáréjszaka, akkor ez a hirtelen vihar próbatétté nehezült, hogy ez végül is — mindenkit felfigyeltetően — most már hazai igenlésünk alapja lehessen. Szlovák és cseh parolák és köszönetek bizonyítják, hogy a vox humana népe önmagából kilépve, kritikus órán politikai tényezővé, erővé, plusszá léphetett elő. Valóság lett a szlovákiai magyar emberség-sugallat. Cáfolhatatlanság az emberség tudatának és tudatosításának realitása. Ideje volt. Egyszer észre kellett venni és igent bólintani rá e hazában is. Amikor most az Irodalmi Szemle tíz évét köszöntjük, ezt a láthatóvá vált vox humanát köszöntjük: az emberséges szavaknak és tetteknek immár történelmileg is elkötelezett szlovákiai magyarságot, a vox humana elismert népét. Ideje már bizony ...
