Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - FIGYELŐ - Mikus Sándor: Vadász Ferenc: Megáll a szél

után) mi is szívesen láttuk el a sztálini személyi kultusz, a dogmatizmus, a túl­zott baloldaliság divatos címkéivel, anél­kül, hogy szűk ideológiai vagy politikai jelentésükön túl társadalmi hatásukban is fel tudtuk volna mérni nagy antihu- mánus és antidemokratikus szerepüket. Vadász Ferenc nevéh nevezi az emlí­tett jelenségek lényegét: bizalmatlanság. Olyasféle elembertelenedett állapotnak bélyegzi regényében az egyre meghök- kentőbb politikai gyakorlatot, amelyben nem csupán a tényleges közéleti hatal­mat gyakorlók s az engedelmeskedni kényszerült tömegek közé, hanem az egyetlen eszme győzelméért küzdő kom­munisták közé is láthatatlan falak épültek. Ennek a machiavellizmussal terhes politikai folyamatnak jellegzetes vidéki vetületét mutatja meg az író jobb híján kulcsregénynek is minősíthető könyvé ben. Szórád János 1948 tavaszelőjén ér­kezik egy fedőnévvel jelölt Dél-Pest megyei mezővárosba, Körösvárra, hogy ott átvegye a városi párttitkárság veze­tését. így indul a regény. A városkában akkor még minden az átalakulás állapo­tában, a kommunista és a demokratikus erők valami hallgatólagos koegziszten- ciában együtt kormányoztak a demokra­tikussá vedlett középpolgár városatyák­kal, leplezett ellenzékbe szorult egzisz­tenciákkal és más ilyen közéleti ele­mekkel. Szórád azzal a központi utasí­tással kapta megbízatását, hogy új állo­máshelyén szilárdítsa meg a fúziós MDP helyzetét, s egyidejűleg alakítson ki megfelelő viszonyokat a maradinak számító városban és vidékén a soron következő mezőgazdasági kollektivizá­láshoz — „akár a mezei kulákhadak“ nyílt harcban való letörése árán is! Nem volt népszerű az ilyen küldetés akkor sem, nem szólva arról, hogy a konzer­vatív hagyományait féltve őrző városban különben is leginkább csak jövevény idegeneknek tekintették a hozzá hason­ló szervezőket. Ezért, ha állni akart a talpán, mindenekelőtt közéleti tekintély­re kellett szert tennie. Egyébként ilyen nehéz feladatok álltak akkoriban az or­szág majd minden pártmunkása előtt, Szórád sorsa bizonyos vonatkozásban mégis különbözött az átlagétól, s nem­csak abban, hogy valóban népszerű ve­zetőembere lett a városnak. A centenáriumi év pezsgő tavaszi má­morában a helyi körülményekkel frissen megismerkedett fiatal párttitkár életébe az országos pártpolitikai gondok és sür­gős tennivalók közepette beleszólt egy különös romantikájú szerelem, s a nyílt politikai tevékenység és az előítéletek miatt félig-meddig takargatott magán­élet párbeszédében bontakozik ki a re­gény mondanivalója. A nyugatra szökött alezredes végzős gimnazista lánya, Körössényi Éva a kis­város eseménytelenségében azonnal fel­figyel a jövevényre. Szórád ugyanabban a takarékpénztári épületben kapott ide­iglenes lakást, amelyben a lány élt elha­gyott édesanyjával. Az érzelmi kapcsolatok zűrzavarából egyre határozottabban fejlődött ki Éva kezdetben puszta kíváncsiságon, később már erotikus érdeklődésen alapuló von­zalma Szórádhoz. Jó ürügyül szolgált a kapcsolatteremtéshez, hogy a Szórád ál­tal lakott szobában állt Körössényiék elkonfiskált zongorája, amit a lány igye­kezett visszaszerezni a párttitkár befo­lyásának szemérmes igénybevételével. A kisváros árgus szemétől is kísért viszony elmélyülésével azonban a párttitkár egyre kínzóbb lelkiismereti meditációk­ba bocsátkozik: „Ha a régi világ állna — jutott eszébe újra és újra —, az ilyen, lányok nagy ívben elkerülnének. Mint ahogy elkerülték annak idején. De miért előírás, hogy most neki kelljen óvakod­nia ettől a lánytól? Az elvtársak vala­mennyien azt mondanák — gondolta, és nyomban hozzátette: — persze, így is van, hogy aki osztályidegen nővel, kü­lönösen az osztályellenség köreiből szár­mazó növel adja össze magát, az a saját osztályától távolodik el. így van. Azaz... így van válóban? De ez a lány mind­össze tizennyolc esztendős — próbált érvelni önmaga megnyugtatására. — Örökre idegen marad? Talán még a fia, a lánya, az unokája is? Régen, ha a gazdag úr szegény lányt vett el — gyakran fordult ez elő a mesékben, oly­kor tán a valóságban is —, akkor a sze­gény lányból gazdag asszony lett, és né­ha úrhatnámabb, zsarnokibb, mint a született grófkisasszonyok. Ha egy úri­lányból lesz proletár felesége, az nem változik? Akkor se lesz más? Ez lehe­tetlen. Az úri osztály el tudta rontani a soraiba fogadott idegent, a munkásosz­tály ne tudná megjavítani, emberibbé tenni a jövevényt?..." Szórád aggályait tiszta érzésekből táp­

Next

/
Oldalképek
Tartalom