Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Tóth Elemér: Camion 68
rokba. Az isten... A holnapi úttal már úgy-ahogy megbarátkozott, és... Próbálta magát felvidítani azzal, hogy csütörtökön este már itthon is vannak. Aztán meg arra gondolt, hogy mit is hoz majd Mártának. Igen, Mártának. Ez a hülye Sárközi! Egyszer még megmondom neki a magamét, határozta el magát, s ettől egy kissé megkönnyebbült. Megvénült, de még mindig nem nőtt be a feje lágya ... — Konyakot — mondta. A lány úgy tett, mintha nem hallotta volna. — Konyakot — mondta még egyszer. — Egy kis türelmet, mások is vannak a világon. — Le vannak pitykézve — mondta. Valaki jót nevetett a közelében. Nem fordult arra. Le van pitykézve, gondolta. Amint a lány eléje tette a konyakot, már fel is hajtotta. A tükörből eltűntek a táncoló párok, eltűnt a zenekar is ... — Eltűnt a zenekar... — motyogta maga elé. — Eltűnt! Márta is ... Egy darabig megütközve maga elé bámult, majd a zsebeit kezdte tapogatni, mintha ott kellene lenniük valamelyikben ... Üjra a tükörbe nézett, és rászakadt a terem zsivaja. A zúgás egyre erősödött benne is, aztán mniden átmenet nélkül már csak a kerekek csattogását hallotta ... Igen ... Igen ... Éjszaka tizenegy óra lehetett. Szemerkélt az eső. Prágából hozta az új ca- miont. Fáradt volt és dühös, mert mire kiadták neki a kocsit, este lett. Breclav után, az egyik kanyarban, mintha valami elvillant volna előtte. Káromkodva taposott a fékbe, s ugyanazzal a mozdulattal már ki is ugrott az autóból. Hátraszaladt... Hallotta, hogy valaki fut a kocsi felé. — Miért nem az út szélén szunyókál? — mordult a sötétbe megkönnyebbülve. — Ne haragudjon — mondta egy női hang. — Az istenbe — mormolta a foga közt. Aztán amikor a nő már egészen közel volt, még azt mondta: — Mit keres maga éjszakának Idején az országúton? — A szerencsémet — nevette el magát a lány. — Pozsonyba akarok jutni. Nem vinne el? — kérdezte, és meg se várva a választ elindult az autó felé. Jó néhány kilométert mentek már, amikor először nézte meg utasát. — Maga olyan most, mint egy ázott veréb — mondta neki nevetve. A lány is nevetett. Amikor a városba beértek, megkérdezte: — Hová vigyem a szőke királykisasszonyt? — Ahová akar — mondta a lány. Egy percig úgy érezte, hogy meghülyült, aztán beletaposott a gázba. A camion úgy dübörgött végig a kihalt utcákon, mint egy regiment ördög... — Várjon meg itt — állt meg a garázs előtt. A lány kiszállt. A kocsit leadta, és rohant ki a kapun. — Igen... Igen ... A lány kiszállt... Márta kiszállt... Én meg hogy rohantam akkor ki a kapun... — mormolta maga elé. Újra hallotta a camion dübörgését. Majd Sárközi hangja jutott el hozzá. Most gúnyos volt. Aztán Ke- mecsei szavai pattogtak a dobhártyáján: — Ezerkétszázas ... Ezerkétszázas ... Ogy érezte, hogy megfullad. Felhajtotta a pohár fenekén maradt konyakot, és szeme a tükörben találkozott a szőke lány tekintetével. Az asszonynak el ne felejtsd megmondani, mikor jössz haza — hallotta újra Sárközi hangját.
