Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
ma és éppen akkor, amikor a szlovák sajtó rólunk csak per „Esterházy-pereputyról“ beszél. A Mach-korszakban megszoktuk az ilyesmit, akkor „tatárok voltunk, akiket nálunk, szlovákoknál magyaroknak neveztek." (F. Závodský a szlovák vasutasok közlönyében. Idézve: Esti Ojság, 1939. VI. 9.) Esterházy, a muszáj-konvertita igazolja a legjobban az itteni „tatár“ vox humana tisztító másító erkölcsi erejét. Az antifasizmus sík* jára kényszerült Esterházy: a szlovenszkói magyarság a vox humana antitoxin szerepét meggyőzőbb, perdöntőbb példával nem igazolhatja. A szlovenszkói baloldali értelmiség a Horthy-Magyarországon akadályozott progresz- szió megtartó, megőrző és továbbvivő stafétája volt. Az itt értelmet kapott magyar progresszió utolsó kicsengése a német-ellenesség volt, az antifasizmus, melyet mi mint korszerű magyar szabadságharcot szuggeráltuk. És nem hiába. A Mach-korszakban ennek jegyében kezdődött és folytatódott most már az egész magyar népcsoport élete, így kaptunk mi — Esterházyék tegnapi ellenfelei — igazolást, elégtételt, és így nyert tudatos és következetes antihitlerizmusa révén az egész másult magyar kisebbségi élet különleges magyar és európai feladatot: a humánum vállalását és kiteljesítését „hóhéridőben“ és „srapnelles igazságok“ ellenére. A szlovenszkói magyar sajtó ezt egyértelműen bizonyítja. És ez nem véletlen. Amikor MeCiar a Gárdistában (1943. IV. 19.) pontosan .sorolja fel a „szlovák szabadság ellenségeit“, akik a németellenes, tehát szlovák- ellenes táborban találhatók: — a cseheket, magyarokat, bol.sevikokat és zsidókat, — a Mach-korszak karakterisztikumát adja: csehek kitelepítését, zsidók deportálását, cigányok összefogdosását, kommunisták internálását és magyarok jogfosztottságát. A politikai arénából német nyomásra kiszorult magyarság képét csak a kulturális szektoron lehet megvilágítani. És ez a kulturális primérség sok mindent magyaráz és igazol. Aki a kultúra síkjára kényszerül és ott kitart a posztján, azt nem sodorhatja el a barbarizmus hatalmi konjunktúrája, de megerősítheti kultúrtudatában: humanizmusában. A kultúrtudat realizmusát tegnap, mint antibarbarizmust definiáltuk. A Mach-korszak magyar sajtója (mely a Magyar Párt sajtója. Lapvezér: Eszterházy) ebben az értelemben — az antifasizmus adekvát dokumentuma. A játszma veszélyes volt. Egyik szereplője írja ma: „Sokszor naponta vittük a bőrünket vásárra egy-egy buktatott hírért, vagy irónikus címért... az iszonyú kényszer kor- látain belül minden elgondolhatót elkövettünk, hogy az olvasó megsejtse vágyainkat, de legalább kételyeinket... Ez az ország hamar elfelejtette, hogy a gleichschaltolás halálos ölelésből, hogy’ kiáltoztunk levegő után, amikor mások bátorsága alig futotta egy célzásra.“ A mai rezignáció a szlovákok háláját reklamálja, mert nem szabad elfelejteni: a magyar sajtót nemcsak magyarok olvasták, de minden magyarul tudó más nemzetiségű — amit pl. a Magyar Hírlap szokatlanul nagy példányszáma is bizonyít —, mert a sorok között és utalásokban csak innen tudták meg az igazat, itt érezték meg az antitoxint, itt a destrukció áldását és itt vettek lélegzetet a humanizmusból, mert a véres toll e sajtóban ismeretlen volt. A háború: leglényüktől idegen harc, az újságíró egy idegen, ellenséges világ szenvtelen krónikusa, akinek nincs hozzátennivalója a dolgokhoz. Berlin jelenti. Pont. Ebben a sajtóban nem találsz egyetlen zsidóellenes uszító cikket. Az STK maga maga jelenti mindig önön szégyenét. Kommentár — sztrájk: ez volt a magyar sajtó vállalt és veszélyes patentja. Amikor Csehországban dühöngött a hóhér: monoton egymásutánban hozta napról napra elmaradhatatlan, napihírek közé rejtett rovatát: „Hírek a Protektorátusból." Amikor Magyarországot megszállták a németek „Magyarországi események“ címszó alatt hozta a csupasz híreket. Ez jobban lázított, mint minden más, mert csak a meztelen tényt hozta: az akasztást, agyonlövést, halálos ítéletet, perzekúciót, lapbetiltást, minden szégyenítő, magyarázó, moralizáló és enyhítő szöveg nélkül. így a gyilkosság — gyilkosság maradt és az országrablás — országrablás. A kendőzetlen tények önmagukért beszéltek és — ordítottak. A szlovákiai felkelés új helyzetet teremtett: most a szlovákiai sajtóutasításokkal szemben kellett nyílt harcot folytatni, mert ezek állandóan sürgették az önálló, elítélő állásfoglalást. Ez azonban a legnyilvánvalóbb veszély ellenére sem született meg soha sem, ami a németek felé a Magyar Hírlap bűneinek lajstromát betetőzte. A felkelés ellen az MH egyetlen önálló mondatot sem írt, s az egyetlen lap volt Közép-Európá- ban, mely a felkelésről mint hadieseményről tájékoztatott, de nem használta a „banditák“, „merénylők“ stb. kifejezáseket, melyektől hemzsegett a szlovák és német sajtó és melynek használatára feddőleg utasította az itteni propaganda minisztérium, a felkelők néma cinkosainak nevezvén őket. A főszerkesztőt a Gestapo letartóztatta és csak az
