Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

negligálásában élte ki magát. Űjra iskolapéldát szolgáltattunk: mint reagál antifasiszta módján egy fasiszta államban egy fasisztának indult párt. Mint tisztul meg, mint veszi át tegnapi politikai ellenfelének parancsát: „a szlovenszkói küldetés neve: antifasiz- mus”. Fasizmus konjunktúrájában és terrorja idején antifasizmusba torkolni: teljes egészséget, teljes bátorságot dokumentál. Ami beteg volt a kisebbségben, az elemésztődött, felszívódott. A fasizmus fertőzése egyik napról a másikra megszűnt. Aki a gyógyult nemzettestet a régi Jaross—Eszterházy formulával azonosítja: az felelőtlen köny- nyítésbe menekül a történelmi tény elől: a magyar népcsoport volt az egyetlen, mely Szlovenszkó egészében és összességében kiáltotta a fasizmus próbáját és immunis maradt a hitleri z- mus fertőzéseivel szemben. — Ez a mi nagy tétünk ebben a perben, és senki sem tud róla, csak mi magunk, akik nem beszélhetünk.

A német fasizmus legsajátosabb háborúját szenvedte a világ. Népek, nemzetek, népcsoportok, egyének megítélésénél csak egy kritérium lehet a döntő: mennyire ártottak vagy használtak a német hatalmi totalitásnak? Mennyiben kollaboráltak, hasonultak, azonosultak vagy mennyiben különítették el magukat az adottságok lehetőségein belül. A szlovenszkói magyarság csak a non passumus útját választhatta. Ez nemcsak az antifasiszták természetes reagálásában nyilvánult meg, de a fasisztáknak indult magyarok áthasonulásában is. Esterházy János és pártja a „SZLOVÁKIAI MAGYAR PÁRT”, mely nem tévesztendő össze az átkerült „EGYESÜLT MAGYAR PÁRTTAL”, ahol Jaross Andor fújta a tenort, mindjárt az elején kínosan, kényesen különítette el magát a Ja- rossizmustól, mellyel többé Esterházynak közössége nem lehetett. A végül is a nyilasoknál kikötött Jaross a Völkischer Beobachter vállveregetettje, az antidemokrácia fenegyerekeként handabandázik: „A liberalizmus: demokrácia, a demokrácia: vita, a vita pedig rendetlenség és fegyelmezetlenség.“ Mondja ezt ugyanakkor, amikor az itteni hivatalos pártmagyar.ság utolsó szalmaszálként a demokrácia masaryki diszkusz- sziós lehetőségébe kapaszkodik: „Végtére a diszkusszió az emberek, főképp a közéleti emberek a legelemibb foga, melyet még ma: a demokrácia kurzusának katasztrófális zuhanása idején sem lehet vita tárgyává tenni.” (Oj Hírek.)

Az ittrekedt magyarság a főbekólintottság módján eszmél a demokrácia jogaitól való elesettség tényére: a fasizmus demagógiájának következményeire. Itt többé nem lehet fegyvertárs: a tegnapi szövetségesek ellenségeként döbbennek egymásra. De a hő- kölés a tegnapi bűnökre döbbenés, ez a fasiszta bűntársi undor volt a gyógyulás kezdete. A hitlerizmus igézete megtört, a hasonulás, az azonosulás elmaradt, az általánosított non possumus-nak nem állhatott többé semmi az útjában. A magyarság idegen, ellenséges test lett a szlovákiai fasizmus földjén. Idegen és elárvult, kit a vihar tűzhelyére ver és saját kincsére, leglényegére: a vox humánára eszméltet. Ebben az időben írta a szlovenszkói magyarságot legjobban kifejező költőhk, Győry Dezső „Vox humana és őszi vihar” című cikkében:

„Ülünk. És bámulunk a lángba. Mi vagyunk a melegedők. És mi vagyunk a meleg ... Észrevettétek már a tűzhely körül, mennyire megfinomodott a hangunk?... De ki tanított szelídebb tónusra? Ki oktatott gyöngédebb gesztusokra?... A betegágy körül lábujjhegyen járnak s Európa nagybeteg... A tűzhely körül nem kapni dobhártyarepedést, sem korai torokberekedést, s nem szerzünk tyúkszemet könyökünkre.” (Oj Hírek, 1939. XI. 5.)

A világ már lángokban áll, de a szlovenszkói magyarságnak nincs benne része és érdekeltsége. Non possumus! A költő a megváltozott magyarság egész képét vetíti a főtől a tagokig: „fegyezzük föl az utókor számára, hogy ebben a folyamatban a családfők is jó példát mutattak. Egy korban, amikor könnyű elvetni a sulykot, a történeti vágtában, mikor könnyű elveszíteni a kantárt, a szavak vásárában, mikor részletigazságok igyekeznek túlkiabálni egymást, a mi családunk fői nem izgatnak, nem ágálnak, nem öntenek olajat a tűzre, nem szaggatnak sebeket és nem sarkantyúznak szenvedélyeket: krisztusi emberséget, cselekvő emberszeretet, építő és megtartó magyar józanságot hirdetnek. Családon belül. Én családon kívül.” (u. ott)

A vox humana, a költő hitelével, itt nyugtázza először Esterházy és az őt követő párt, magyarság másult mentalitását, antihitlerizmusát, antijarossizmusát. Amit a magyar párt a nácizmussal szembehelyezett, az a különbséget hangoztató és vállaló „keresztény humanizmus” volt, de ez akkor sok voltl Ha ezt a keresztény humanizmust