Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - FIGYELŐ - Dr. Fogarassy László: Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban

kor Károlyi Mihály menyasszonya, majd felesége volt.

Ismeretes, hogy Károlyi Mihály Egy egész világ ellen cím alatt megjelent emlékiratainak csak az I. kötete jelent meg, amely Károlyi miniszterelnöki kinevezésével zárul. Éppen azért Károlyi Mihályné emlékiratainak és naplótöredékeinek azon része érdekelhet minket legjobban, amely az 1918/1919-es forradalmak eseményeit érinti. Károlyi Mihály emlékiratainak II. kötete kézirat (helyesebben impúrum) formájában megmaradt az özvegy birtokában, és kívánatosnak tartjuk, hogy ez is mielőbb nyomdafestéket lásson. Azonban arra való tekintettel, hogy abban nyilván pontatlanságok is lesznek, amelyeket a szerzőnek már nem volt alkalma korrigálni, történész-szakértő által ellenőrzött kritikai kiadást tartok szükségesnek. Erre a javaslatra az angol nyelvű Károlyimemoárokban talált apróbb ténybeli tévedések ösztönöznek. Ez egyébként nemcsak a történelemkutatók, hanem elsősorban a nagyközönség érdeke is.

Nagy feltűnést keltettek dr. Simonyi Henrinek (sic — valóban így, franciásan írja keresztnevét), Károlyi magántitkárának a Századok című történelmi folyóiratban megjelent emlékezései, amelyekhez Károlyi Mihályné ugyanabban a fe- lyóiratban kritikai észrevételeket tett közzé1. Aláírta-e Károlyi Mihály a lemondási nyilatkozatot, vagy más hamisította oda nevét? Az özvegy szerint nem írta alá, Simonyi szerint igen, Gellért Oszkárnak e sorok írójához intézett levele szerint a lemondó okiratot Simonyitól Károlyi aláírásával kapta meg, ő csak a kiáltvány befejező részét korrigálta. Jászi Oszkár meg azt közölte, hogy a valóságot ő sem tudja. Az viszont történelmi tény, hogy a dr. Pogány József irányítása alatt álló Katonatanács a proletárdiktatúrát még a budapesti Munkás- tanács határozata előtt kikiáltotta. Tény az, hogy az eredeti okirat eltűnt, és így hites írásszakértő véleményét kikérni nem lehet. Ha abból indulunk ki, hogy Károlyi Mihály nevét más írta alá (ki volt az az okos ember?), véleményünk szerint nem ilyen ostoba gyerekcsínnyel kellett volna távozásra késztetni, hanem eléje terjeszteni a kinevezendő miniszterek listáját, és közölni vele, hogy az új kormány proklamálja a tanácsköztársaságot, és forradalmi kormányzótanáccsá alakul át. Károlyi Mihály ez esetben

nyilván aláírta volna a kormány kinevezési okiratát, utána pedig önként leköszönt volna. Egy gróf a Magyar Tanácsköztársaság élén olyan szembeötlő anakronizmus lett volna, mint ha 1918. november 16-án IV. Károly királyt kiáltották volna ki népköztársasági elnöknek!

Az elvitathatatlan tény, hogy Károlyi Mihály és felesége hitt a világforradalomban, hitt a szocialista társadalmi rend hatalomra jutásában. Ha Károlyit „vörös grófnak“, feleségét pedig „vörös Katának“ nevezték, erre nyilván azzal szolgáltak rá, hogy e véleményüket nemcsak hogy nem titkolták, hanem készültek is a rendszerváltozásra. És az új társadalmi rendbe be is illeszkedtek. (Gellért Oszkár közlése szerint Károlyi Mihály hazatérte után azt mondta neki, hogy ő nem marxista, ellenben a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülését kívánatosnak tartja. Mind ő, mind pedig felesége írásaiból az vehető ki, hogy ún. szabad szocialisták lettek, és azok is maradtak.)

Károlyi Mihály lényegében abba bukott bele, hogy jobban hitt az ántántnak, mint amennyire neki egy reálpolitikusnak hinnie kellett volna. Károlyi Mi- hálynénak valószínűleg nincs arról tudomása, dr. Hodža Milán emlékirataiból azonban tudjuk, hogy Hodža jelentős szerepet játszott Vyx alezredesnek a magyar kormány ellen történő hangolásában. (Denunciálta Károlyiékat, hogy összejátszanak Mackensennel, aminek fejében Vyx tulajdon távíróvonalán továbbította Hodža sürgönyeit Szalonikin keresztül Párizsba.) Ha Károlyi tudja, hogy Hodža Is egyike volt azoknak, akik az ántánt előtt megtorpedózták, aligha áll vele többé szóba, Szmrecsányival kapcsolatos közléseit meg nem fogadja el autentikusnak.

Károlyi Mihályné azonban elsősorban Kun Bélát nem tartja reálpolitikusnak. Rosszallja, hogy nem folytatta a földosztást, továbbá, hogy nem fogadta el a Smuts-féle ajánlatot. Amikor Károlyi Mihály az ismeretes események után 1919. július 4-én családjával együtt Ausztriába távozik, abban a tudatban teszi, hogy a Tanácsköztársaság bukása csak rövid idő kérdése. És előérzete nem csalta meg. A magyar vörös hadsereg külföldi segítség nélkül vonult fel a Tiszánál, és kezdeti sikerek után szétbomlott. Erre az eseményre, valamint az Arbeiter-