Irodalmi Szemle, 1968
1968/6 - Mňačko, Ladislav: Hogy ízlik a hatalom (részletek)
képen szerepelni, s megint más a lap első oldaláról lenézni, szónoklat közben, elöl mikrofonnal, egyedül féldetailban, nem is beszélve a hivatalos portréról... Frank jól tudja, nagyon jól tudja, mi mindenre képesek az emberek egy jó portréért. Egyszer meggyőzött egy bolondos színésznőt arról, hogy az ember arca akkor válik legkifejezőbbé, ha a vécén ül. Mikor a képet előhívta, megfordult a fejében, hogy ebben van is valami. Két hónapon keresztül látogatta az államférfit rezidenciájában. Mikor már unta az egészet, előhúzta a borítékból az első felvételt, amit egyáltalán ilyen alkalmakból készített. Az államférfi arca felragyogott. „Látod, megérte annyit fáradozni...“ A portré valóban jó volt, megfelelt minden várakozásnak, s fedte az államférfi minden elképzelését önmagáról. Komoly volt rajta, de valahogy kedves^ fiatal, mégis okos, kemény, de nagyvonalú. Egyszerűen egyéniség. A nem várt magas tiszteletdíjat Frank visszaküldte. A feleségével akkor borzasztóan összevesztek. Hogyan is érthette volna meg őt szegényke? Olyan tiszteletdíjat visszaküldeni! Volt idő, mikor kedvvel és érdeklődéssel végezte Frank a munkáját. Ogy érezte, hogy a forradalom krónikása, hogy megörökíti a lelkesedést, a győzelmet, megörökíti a forradalom fiatal arcát, sebes lüktetését, ott akart lenni mindenhol, s ott is volt. Ott volt, mikor felkelt a nemzet, az ő felvételei azon kevés, egyedülálló dokumentumok közé tartoznak, amelyek őrzik a felkelés mozzanatait, a szépeket és a csúnyákat is. Ott volt, mikor később a reakciós politikusokat kidobálták a székekből; akkor a lapok közölték felvételeinek egy sorozatát „Nézzék, hogy megy gyalog a városban.. .“ Meg volt győződve arról,, hogy a hozzájuk hasonlóak már soha nem jutnak hatalomhoz, s nem ülnek azokra a helyekre, ahol dönteni kell, ezekkel mindörökre leszámoltunk. Volt fantáziája, felvételei és sorozatai sziporkáztak az ötletektől és a találékonyságtól. Jelen volt mindenütt, ahol valami történt. Szerette a zajló, tarka életet, amely telve volt drámai fordulatokkal, s meg akarta örökíteni teljes ismételhe- tetlenségében. S azután egyszerre már nem ment. Nem mindenki és nem minden kerülhetett a nyilvánosság elé. Minden kép, amelyet a sajtóiroda kiadott, bizottságon ment keresztül. A krónikás munkájából minden emberinek el kellett tűnnie. Még hogy a tényező mosolyogjon! Hisz lyukasak a fogai. Vizsgálták, hogy ez és ez megfelelően előtérben van-e a többiekkel szemben, hogy eléggé méltóságteljes-e az ábráaata. De Franknak a világ elől szigorúan elzárt páncélszekrényében a férfi életének más mozzanatai is megvannak. Például, mikor egy kislány, akit szorongatott, leken neki egy pofont. Vagy mikor az erdőben úgy kakái, hogy jobbra és balra tőle, elfordulva ugyan, de ott állnak testőrei, még az ilyen pillanatban is szolgálatban. Olyan pillanatban, mikor a hangverseny szünetében egyedül, mint karó a kerítésben, az elhagyott, üres széksorok között lehajtott fejjel ül, hortyogva. Frank arcát mindenféleképpen megörökítette, nemcsak azt, amelyet most itt lát. S nem szállnak el azok sem emlékezetéből, amelyeket objektív- jével nem örökíthetett meg. Frank már rég felhagyott volna foglalkozásával, amelyet nem becsült. Hogy mégis szorgalmasan fényképezi egyik mikrofont a másik után, annak okát talán az ő különleges kedvtelésében kell keresni, amelyet az idők folyamán szokott meg, s mániákus méreteket öltött. Meg akarja örökíteni annak a világnak az elferdített képét, amelyben mozog. Drága szórakozás ez, amelyről senki sem tud, még a felesége sem. De meglehet, hogy tudja, s mégsem kérdezte sohasem Franktól, mit művel hosszú napokon át abban a sötét kamrában. A sö
