Irodalmi Szemle, 1968

1968/5 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónaplómból

meséket Ír a gyerekeknek, olvasóköny­veket szerkeszt, aszályos évek idején a hatósággal dacolva Inségkonyhákat állít fel, gyűjtési akciókat szervez, és élelmet juttat az éhezőknek. Török Endre, Tolsztoj életének és szel­lemiségének neves magyar ismerője, a Kritika múlt esztendei októberi számá­ban találón Írja, hogy Tolsztojt a körül­mények nyomása vitte a közös emberi sors gondolatköréhez, de szenvedő al­kata, akárcsak a Dosztojevszkijé, az orosz kollektív életérzésből lépett elő. „Valójában mindketten a népi vallásos magatartást emelték bölcseleti, ismeret­elméleti rangra: etikai szeretet nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül nincs tö­rekvés az életre, nincs súlyos, szellemi megismerés. Dosztojevszkijnál azonban a szenvedés jilozófiai igazolása irracioná­lis színezetű légkörben, »isteni légkör­bem zajlik, beláthatatlan; Tolsztojnál logikus előzmény, ésszerű kiindulópont az erkölcsi értékek helyreállításához, s ilyen értelemben a »nem-megismerő«, a céltalan szenvedés megszüntetésé­hez is." Török Endre kitűnő tanulmányában Troyathoz hasonlón rámutat a művészet ma is elfogadható tolsztoji sarkalatos tételére: „A művészetnek el kell érnie, hogy a testvériség és a felebaráti sze­retet érzései, amelyek ma a társadalom­nak csak a legjobbjaiban találhatók meg, mindenki köznapi érzéseivé, ösztönzőjé­vé váljanak." És másutt, Mit tegyünk hát? című, 1886-ban írott tanulmányában ezeket ol­vashatjuk: „A gondolkodó és a művész sohasem ül nyugodtan az olümposzi magasságok­ban, mint ahogy elképzelni szoktuk, mindig együtt kell szenvednie az embe­rekkel, hogy menekvést és vigaszt talál­jon számukra. A gondolkodó és művész továbbá azért is szenved, mert örökös rettegésben és izgalomban él: meg tudta volna oldani és mondani, mi szolgálja az emberek javát, őket a szenvedéstől megkímélhette és vigasztalhatta volna, de nem azt mondta, nem azt ábrázolta, amit kell; egyáltalában nem oldott meg és nem mondott semmit, és lehetséges, hogy holnap már késő lesz — meghal." Az életrajz fényt vet az orosz társa­dalmi viszonyokra; Tolsztoj megismeri Moszkva nyomornegyedeinek dantei pok­lát, a cári egyeduralom szörnyű túlka­pásait, és kézenfekvő Troyat következte­tése: Tolsztojnak el kell jutnia a fenn­álló társadalmi rend megtagadásáig. Bár erőszakmentességet vall, Naplójában le­szögezi, hogy „magának az életnek rend­szerét kell megváltoztatni, azt, amin alapul." Forradalmi gondolat ez, de mar az a következtetés, hogy nem szabad részt venni mindabban, ami a rendszer működését támogatja, és hogy a haragot, kapzsiságot, erőszakot szeretettel és a vele járó ésszerűséggel, béketűréssel, kö- nyörületességgel kell felváltani — már az apostoli tételekhez való visszakanya- rodás, és lázadó szelleme ellenére ide­gen a marxi gondolatvilágtól. Rokon­szenvezni ezzel az eszmeiséggel már azért sem képes, mert az csak a nép anyagi szükségleteinek kielégítésére tö­rekszik, és céljai elérése érdekében nem riad vissza az erőszak alkalmazásá­tól. Pedig csaknem három évtizeddel ko­rábban, amikor először fordul meg a fe­jében egy a hittől és misztikától meg­tisztított krisztusi, gyakorlati vallás gon­dolata, abban nem az örök boldogság megteremtését, hanem az „e világit“ tartja lényegesnek. Ugyancsak WapZőjában Írja: „Elég be­lépni egy munkás otthonába, és máris kivirul a lélek." És suszterszéken ülve, tisztelőinek és barátainak magyarázza, hogy senkinek nincs joga élvezni a dol­gozó osztályok munkáját, ha maga is nem dolgozik ugyanúgy. Ez a hitvallása adja a kaszát is a kezébe, és láttatja meg vele, hogy minden bajnak gyökere a magántulajdon. „Ez a tétel: a magán- tulajdon lopás, tovább lesz érvényes, mint az angol alkotmány, mert érvényes lesz mindaddig, amíg emberek élnek a földön", írja 1865 augusztusában Napló­jába. Troyat könyve a legtöbb és legizgal­masabb újat ott hozza, ahol Tolsztojnak a kortársaihoz fűzött barátságát, a sze- retetét és ellenszenvét elemzi. Tág teret kap itt a Tolsztojnál tíz esztendővel idő­sebb, Párizsban főúri módra élő Turge- nyev, akit hol csodálatosan nagy írónak tart, hol meg utál, és szívből megvet. Ha együtt vannak, vitájuk összeveszéssal végződik, ha távol vannak egymástól, érzik, hogy valami hiányzik az életük­ből. Tolsztoj szépítgetés nélkül bevallja, hogy unatkozik nélküle. A francia mű­

Next

/
Oldalképek
Tartalom