Irodalmi Szemle, 1968
1968/5 - FOLYÓIRATSZEMLE - Jean Paul Sartre a zsidókérdésről
a következményeit. A zsidó kétségkívül képes helyesen értékelni a vele szemben megnyilvánuló rokonszenvet, de ez még nem gátolja meg abban, hogy az antiszemitizmust a számára közegjelenségű társadalom tartós struktúrájának tekintse. Ezenkívül tudja; a demokrata és mindenki, aki védelmezi a zsidókat, hajlamos rá, hogy elnéző legyen az antiszemitizmussal szemben.“ Végül a zsidók humanizmusáról esik szó. „Sajátos humanizmus ez — mondja Sartre —, amelyben megtalálhatók a szeretet, a megvetés, a csodálat, a bizalmatlanság jegyei.“ A zsidó a leghizelgöbb liberalizmusban is fel tudja ismerni az antiszemitizmust. S ugyanolyan bizalmatlanul fogadja a keresztényt, mint a munkás az ifjú polgárt, aki „leereszkedik a néphez“. Utilitarista lélektana arra serkenti, hogy a rokonszenv mögött az érdekek játékát keresse. Ennek ellenére vágyik rá, hogy a korlát másik oldalán lehessen azokkal, akik rokonszenveznek vele, eljátszadozik a teljesíthetetlen álommal, hogy csakhamar kigyógyuljon egyetemes gyanakvásából. A zsidó nyugtalanság abból ered, hogy az izraelitának sosem biztos a helye és a tulajdona. Helyzete, hatalma, élethez való joga bármely pillanatban veszélybe kerülhet. A zsidók története a bolyongás története, amely húsz évszázad óta tart. A zsidó nyugtalanság azonban nem metafizikus, hanem társadalmi tartalmú. A zsidó par excellence társadalmi lény, mert a szenvedése is társadalmi eredetű. „Élete egyetlen tarlós menekülés mások és önmaga elöl." Sartre a következő gondolattal zárja tanulmányát: a zsidókérdést az antiszemitizmus szülte, ezért megoldásához előbb fel kell számolni az antiszemitizmust. Amíg létezni fog, addig nem lehet szó a zsidók asszimilációjáról. „Az antiszemitizmus nem a zsidók problémája, hanem a mienk.“ KövescLi János Hans Hammgren (‘ 1934, Svédorsz.j: Nagyhatalom, 1967, jametszet
