Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Rudolf Sloboda: A borotva
hettek. Ezekről sem sokáig, mert végül is csak vele kellett foglalkozniuk. A professzor felütötte vaskos meséskönyvét, ujjával az iniciáléra mutatott, és azt kérdezte: — Ez mi? — Daniel hallgatott, mert sejtelme sem volt, mit akarnak tőle. — No, mondd csak, hogy hívják azt a betűt — biztatta az anyja. — Bö — mondta Daniel, és kezébe vette a könyvet. Egy lépést tett balra, a könyvet az asztalra fektette, aztán leült a székre, és olvasni kezdett: — Volt egyszer egy szegény varga. Három fia volt, valamennyi' szófogadatlan... A professzor olyasmit mondott, hogy ahá, ahá, kitűnő. És megkérdezte,, mit olvas a fiú, s megígérte, hogy egy nagyon szép könyvet ajándékoz majd neki. Daniel nem felejtette el. A pincében, amikor ágyúk dübörögtek, és az angol-amerikai repülők zúgtak, többször is megkérdezte, véget ért-e már a háború, és jön-e már a professzor az ígért könyvekkel? Vége a nyárnak, és iskolába megy. Már be is íratták. Könyveket is szereztek neki féláron Miro Martanovičtól, de nincs azokban semmi érdekes. Minden betű más, mindegyik tele van firkálva csúnya rajzokkal, és csak úgy hemzsegnek bennük a rejtélyes szavak. Az egyik oldalon ez olvasható: „Emmának édesanyja van“ és több semmi. De mi van tovább? A másik oldalon Emmáról már nincs szó. S ki az az Emma? Sohasem hallott még ilyen nevet. Megdicsérték, és elmentek. Beesteledett, nem lehetett semmivel foglalkozni. Ha bezárják az ajtót, hideg van, ha nyitva hagyják, berepülnek a szúnyogok. A hálószobában hideg van, félhomály, a redőny csúnya, asztal sincs benne, a fény bántja a szemét. A fiúk még kint kergetőznek. Bújócskázni nem lehet, mert már besötétedett, a fogócska meg kifárasztja Dánielt. Egykettőre megfogják, ő viszont sokáig nem tud megfogni senkit. Azért ragaszkodnak hozzá, mert könnyen utolérik. Aztán sokáig kergetik, kimerül, s még csak megérinteni sem tud senkit. A párnák közé fúrja magát, és hallgatja a kinti hangokat. Az anyák gyermekeik utáu kiáltoznak. Amikor a párnát félretolja, az első pillanatban nem is tudja, hol fekszik. Különös országot lát maga előtt, különös emberekkel és mozdulatlan állatokkal: rikító színek, lépések. Nem szabad moccannia, az ország eltűnne a szeme elől. Ebbe az országba egy kúton keresztül érkezik. A konyhából hangfoszlányok szűrődnek be: a szedőkanál a sparhert szélén álló nagy fazék fenekén, széknyikorgás; az apja feláll evés közben, és rendezget valamit. Az anyja ásít. Álom száll a Daniel szemére. Azt álmodja, hogy a szekrény legalsó fiókjában még van egy alma. Holnap megnézi. 2 A kocsmából éjszaka hazatérnek az emberek, és már messziről hallatszik elnyújtott énekük. Az apja mindennek elmondja őket, taknyosoknak, parasztoknak és hasonlóknak. Két szólamban énekelnek, s nyilván átfogják egymás vállát. A katonák is így énekeltek, a szlovák katonák, akik közvetlen az udvarukból mentek el lovaikon, mint például Krajčír, a szomszéd. Egyébként ő el is esett. Apa szintén volt a fronton. Svid- níkről leveleket küldözgetett, amelyeken fenyőlombok voltak. Anya láncocskával körülcsavart szentképet küldött neki Mariatálból, de az természetesen sohasem érkezett meg. A szent tárgyakat is ellopják. Különben, Mariatálban árulták a világ legszebb dolgait. Mézeskalács rózsafüzért, agyagfütyülőt, amelybe vizet töltöttek, és aztán fütyült, mint a rigó. Mariatálba búcsúsok jártak. A legvallásosabb emberek már korán reggel gyülekeztek a templom előtt, onnan indult a menet. Az úton persze továbbiak csatlakoztak hozzájuk. A legények a felszalagozott lobogókat, s az idősebbek a balda- chint vitték. Mások a hétfájdalmas Szent Szüzet tartották kezükben. A falon túl lerakodtak, az asszonyok levetették cipőjüket, és olyan gyorsan, ahogyan csak tudtak, siettek a besztercei határba. Beszterce előtt aztán az egész búcsúmenet letelepedett: mindenki lábat mosott, a gyerekek pihentek, a ministránsok beöltözködtek. Némelyik hívőnek gyönyörű, aranyozott fedelű imakönyve volt, a papnak meg csak olyan vékony* fekete, úgyszólván mindent tudott emlékezetből. Ezek a férfiak a pap közelében haladtak, és énekeltek egészen Mariatálig. Mások viszont hátul kullogtak, és nem énekeltek, csodálatos dolgokról mesélgettek egymásnak. Ugyanis néhány besztercei lányt ismertek, lehet, hogy az ablakokban látták őket valaha, s emlékeztek rájuk. Az udvarokba is betekingettek. Vértől és tejtől kicsattanó lányok álltak az udvarokban. Nemhiába
