Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Rudolf Sloboda: A borotva
Rudolf Sloboda a b o v o é v a A kis Daniel reggel már hét tájban a ház előtt ül, és a napba néz. Ingecskében, de alsónadrág nélkül, kezével lába közé szorítja az ingét. Csendben osont ki a szobából, nem mosakodott, és azt se mondta, hogy éhes. Majd minden nap így tesz. Nagyanyja a konyhában fekszik, ha éjszaka fájdalmai voltak, talán még alszik. Végbélre operálták, a rák azonban nem múlt el, s a menyecskének úgy kell ápolnia és tisztába raknia, mint egy kisgyermeket. A faluban még oroszok vannak. Apa tegnap egész nap futkosott, hogy visszaszerezze tőlük az odakölcsönözött rádiót, de amit megtudott, az korántsem volt örvendetes. Az emberele a rádióval elmentek Ausztriába. A parancsnok persze azt állította, hogy a rádiót nem vitték magukkal, visszaadták a tulajdonosnak. Apának még jóval a háború után is az volt az érzése, hogy nagy, varázsszemű rádióját egyszer csak meglátja valakinél. Azt a gépet, amelyen Londont hallgatták; jobban vágyott rá, mint a villanyfényre. A két katona ingben, lassan, talán éjszakai szolgálat után elindult a meredek dombon felfelé. Vállukra vetett blúzukat ujjukkal tartották. Aztán szekerek fordultak ki az udvarokból. A lovak száján még ott csüngött az evés utáni zöldes hab, a fuvaros út közben ugrott fel a bakra, felesége már fenn ült, háttal a lovaknak (hogy lássa, nem esik-e le valami). A szekéren gépek voltak, s a gépeken rozsda s valami nagy csillogás. Széna és zsákok is voltak a szekéren, s a széna alatt meleg étel és kannában melta kávé. A gazda az ostort tartotta, és az udvarokba pislo- gatott, hogy a kapun keresztül üdvözölhesse az öregasszonyokat és öregembereket: kalapja egészen a szemébe volt húzva, Dánielt nem vette észre. Daniel még nagyon kicsi volt, s nem tudott köszönni. Néhány házzal feljebb, az út másik oldalán lakik Martina, aki vele egyidős, de nála nagyobb és erősebb. Éppen kijött az útra, vödörrel a kezében. Egész csomó limlomot szórt ki belőle, s megalapozta aznapi játékainak a helyét. Köténykében és szoknyács- kában, fekete haja szépen megfésülve, cipő is volt a lábán. Vederrel a kezében Vince is kijött, de a kútra ment vízért. Alig éri el a kútostort, de a vedret azért színültig meríti, és apró léptekkel, de nagyon gyorsan visszaszalad a kapuba, amely közben magától bezáródott. Vinco leteszi a vedret, és felnőttként káromkodik, mert tudja, hogy sem az apja, sem az anyja nincs otthon. A szomszédasszony meghallja, és azon nyomban kihajlik az ablakon. OtripaC szomszéd fejszéjét köszörüli. Hallani kell a hegyekben is, olyan erősen köszörüli. Azt mondta tegnap: Úgy érzem, hogy a Kanca minden nap nő — s közben magas korára gondolt. A hegyekbe jár és a szőlőbe. A hegyekbe fejszével, a szőlőbe kapával, vagy nem is mindig azzal, néha csak fűért megy, a nyulainak. Felesége bizonyára boszorkány. Egyszer magához hívta Dánielt. Becsalta az alacsony, öreg, vastag
