Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - HAGYOMÁNY - Farkas István: Évtizedek visszahívnak
szetesebb hangján mondta, hogy én éjszaka az üzletében alhatom, este beenged, reggel kienged, és kitűnő alvóhelyet készít a pult mögött, ahol senki se lát. Ez az ember nem félt semmitől. A déli órákban kerékpárjára ült, és élelmiszercsomagokat vitt lefogott emberek feleségének, ingyen, tisztán emberségből. Ügy tudom, hogy nem is volt a kommunista párt tagja. Farkas István évtizedek visszahívnak tA szlovák-magyar irodalmi közeledés margójára) Kezembe került a Révai Nagy Lexikon utolsó kötete. Lapozgatok a nevek között, s ott látom: „Farkas István ipolysági polgári iskolai tanár... első kísérletképpen Szlovák Prózai Antológiát adott ki a szlovák-magyar irodalmi közeledés megteremtése céljából...“ Nem tudom, ki írta ezt a lexikonba, de aki Irta, kissé elkésve Irta, mert az említett antológiát szerény nyomdai előállításban ugyan, de annál több szívvel és megértéssel 1928 februárjában nyomtattuk ki egy vidéki nyomdában. A története itt következik: 1927-ben azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy szlovák dekameronfélét állítok össze, annyival is inkább, mert akkor már megjelent Štefan Krčméry pompás szlovák költői antológiája (csak évek múlva követték Darvas János fordításai), és Hviezdoslav Hájnikova žena című elbeszélő költeménye Schöpflin Géza eperjesi kollégiumi tanár fordításában „A csősz felesége" elmen. Amolyan „hivatalos“ magyar oldalról azonban nem láttuk a közeledés feltűnőbb jeleit. Tanácsért a Matica slovenskához fordultam, mely szlovák írókat vegyem be a gyűjteményembe. Rudolf Klačko tanár, a Matica akkori másodtitkára, kiváló szlovák kultúrember felelt rá, felsorolt tíz nevet, akikhez körlevélben fordultam. Ez 1927 őszén történt. Arról sző sem lehetett akkoriban, hogy hasonló dologra magyar kiadót nyerhessek meg, ezért elhatároztam, hogy a könyvet saját kiadásomban jelentetem meg. A körlevélre minden felkért író szíves hangon válaszolt. Egyúttal többen megírták, hogy melyik novellájukat ajánljuk közlésre. A Jugoszláviában élő Martin Kukučín (Dr. Matej Bencur) háromoldalas levélben szólt a közeledés szükségessége mellett. Nemrégiben meglepetéssel olvastam a Magyar Újság 1933-ban rendezett „közeledési“ ankétjárói, hogy Karéi Čapek azt írta benne: a magyarok cseh íróktól nem fordítanak, holott jóval az ankét előtt éppen tőle fordítottam egy írást (Point soud —- Vésztörvényszék), amely 1932-ben már egy irodalmi olvasókönyvben is megjelent. Eredetileg, ha jól tudom, a kassai Magyar Írásban (amelyet akkor Darkő István szerkesztett) közölték. Janko Jesenský, a Szlovenszkői Országos Hivatal alelnöke pedig azt nehezményezte, hogy például Kukuöintól sem fordítottak semmit, holott ugyanennek az antológiának egyik novellája (Tri roje cez deň — Három raj egy nap alatt) éppen Kukučin- tól való, az antológia belső borító oldalán pedig jeleztem, hogy készül a Dom v stráni magyar fordítása (a szerző írásbeli jóváhagyásával), amely „előreláthatólag“ 1928 végéig megjelenik. Hogy csak évekkel később jelenhetett meg, az nem az én hibám volt. Ilyen nagyobb terjedelmű könyv kiadására nem vállalkozhattam, hiszen ez legalább 10.000 korona akkori terhet jelentett volna, s a Szlovák Prózai Antológia alig ötszáz példányban kelt el. Jesenský azt is elfelejtette, hogy az Országos Hivatal 1930-ban a magyar írók közül elsőnek nekem szavazta meg háromezer koronás irodalmi ösztöndíját. De térjünk vissza az antológiára. Kukučín Lipikben élt, onnan Irt. Amikor ugyanott 1928 májusában meghalt, a Slovenské polűady 1928-as évfolyamában Rudolf Klačko írt
