Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - Keszeli Ferenc: Jegyzőkönyv
és mit mondanak erről a lányról a faluban? Hiszen minden ujjára akadna három is. A Vedrődi Endi is megkérte a kezét, miután megtudta, hogy a Józsival szakított. Vagy az a felsőmajori gyerek. Autója van, televíziójavltó, Jól keres. Mindegyiket kinevette. Bolond ez, megtébolyodott ez a lány. Ennél százszor különbet talál még tíz év múlva is, ha nem tud férjhez menni, és hirdetést tesz az újságba. Na, nem jól mondom? Nem tudja, mit tegyen jódolgában. Lassan már két éve, hogy dolgozik. Pénzét berakja a bankba, nem is látjuk, itthon eszik, itt-ott vesz magának valamit, de én még nem hánytam a szemére. Pedig az apátok soha nem keresett nagy pénzeket. Én nem akarok beleszólni, de elhallgatni mégse bírom. Nem is szóltam bele soha. A Pista is szlovák lányt vett el, a Laci menyasszonya sem tud egy kukkot se magyarul, a Lágyó is szlovák, a gyerekekkel sem tudom magam megértetni, nem még velük, de azért sohase mondtam egyiknek se, hogy ezt vegye el, vagy ne ahhoz menjen férjhez. így van? Pedig elég baj az nekem, hogy nem tudok velük szót váltani. Volna hát rá okom, hogy ez tetsszen, hisz ez magyar, de ide ne jöjjön. És sajnálom azt a lányt. Őszintén megmondva, talán egy kicsit jobban is szerettem, mint a többit, és itt van. Azt mondta, hogy tanulni akart. Hát tanuljon. Leérettségizett, soha semmit nem parancsoltam neki. Tanuljon — mondtam. Most keres, egy fillért nem kérek tőle, s nem is hányok fel neki semmit. És ez a köszönet. Mert én érzem, tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Azt is megtudtam, hogy egy öreg nővel élt. Hát mit fog... Vagy akkor vegye el. De rögtön, és menjenek. Legyen meg egyszerre a lakodalom. Laci azt mondta, hogy májusban megnősül, legyen egyszerre, de én a fülem botját sem mozdítom. Hogy ö felakasztja magát. Jézusmárja, hát nem bolond ez a lány? Mit csináljak vele, mondjátok meg, beszéljetek a fejével. Hiszen tizenkét évvel öregebb nála, és a Pisti azt mondta, hogy ennek olyan tuberákos, kiélt pofája van, hogy kétszer sem mondom az ellenkezőjét. Menjen, és hadd boldoguljon ez a lány. — Ne sírjon, mama. Azt én is hallottam, hogy egy öreg nővel élt, meg nagyjából ismerem is. Igaza van, én se szeretném, ha elvenné, és bánt engem is. Nagy senkinek tartom. Ha látom, hogy lehet az Eszterrel okosan beszélni — szólok neki. Délután hazajött Eszter. Putyera Ismét szóba került. Elmondta, kinek, minek nézi, milyen jövőt sejt, rosszat érez. A lány nem hagyott magának beszélni. — Azt is mondta, hogy együtt élt azzal a nővel, meg mindent elmondott, és ezért szeretem, mert hozzám még senki sem volt ilyen jó és őszinte. — A kuytaistenit, hát te ilyen buta vagy?! Mit gondolsz, legényember koromban én nem tudtam bűnt hazudni a nőnek, és nem tudtam levenni lábról ilyen ócska trükkökkel. De, igenis, tudtam, Eszter, ha éppen tudni akarod. Undok rohadt disznó, és azért utálom őt, mert magam se voltam különb. Hogy ez a két év nem garancia, amióta ismer a feleségem? Lehet, és az is lehet, hogy neki is csak egy jó asszony kéne, azaz valaki, akit szeret... — És szeret is — vágott rá Eszter. — Bánom is én. Lezártam, pont, semmi közöm az egészhez. Ha arra kerül a sor, megmondom a szemébe is, és utána menjetek a fenébe, bocsánat... — csináljatok, amit akartok. Te fogsz vele élni. — Te fogsz vele élni, te fogsz vele élni — kezdte az anyós —, én is azt mondtam a lányomnak, amikor hozzáment, de mégsem volt mindegy. A veszekedés után három hónapig nem látták egymást. Eszter nem ment hozzájuk, ők sem mentek utána. Pedig egymáshoz közel dolgoztak. Putyerával egyszer találkozott. Putyera kezdte. — Szétrúgom a lelkedet, te piszok! — Próbáld meg. Eszternek megmondtam, mit gondolok rólad, és neked is a szemedbe mondom. Hallgasd meg, aztán megengedem, hogy szét próbálj rúgni, de aztán tűnj el, és kerülj ki messziről, különben megbánod — mondta neki. Ennyiből állt a beszélgetésük. Április tizenharmadikán két rendőr kereste a munkahelyén. — Kertész Ernő?
