Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Romeo és Júlia Komáromban
za Rómeója több szempontból is anakronisztikus. Ez a már elemzett két disz- proporción túl abból is következik, hogy Gálán Géza túlintellektualizálja szerepét, a megjátszotthoz a saját külön rendezésének margójegyzeteit is hozzáfűzi, s ez Rómeót csak mutatja, ahelyett, hogy ő maga válna Rómeóvá. Platzner Tibor színpadterveit most is elismerés illeti. A jelzett díszletek kitűnően beleolvadtak a bemutató légkörébe, talán csak egy helyen, Lőrinc barát szobájának naturalisztikus jelzésében éreztem stílusdisszonanciát. A jelmezek, Király Dezső (Montague) kissé cirkuszian ható kalapját és maszkját leszámítva, Nagy Eszter ízlését dicsérik. Amit még az előadás egészéhez fűzhetnék: Ján Kott az 1964-es prágai Shakespeare-konferencián többek közt ezeket mondta: „Többször megállapították már, hogy Shakespeare erősen hatott a romantikus (Victor Hugo), továbbá a naturalista és modern színházra. Én ahhoz a paradox konklúzióhoz jutottam, hogy épp ellenkezőleg: Victor Hugo alakította Shakespeare-t, Maeterlinck és a naturalisták hatottak rá, amikor drámáit a saját elképzeléseik és tapasztalataik szerint mutatták be; Victor Hugo és Musset a romantikus zene szerint, a későbbiek a naturalista színház, majd a modern színház igényei szerint. Ami annyit jelent, hogy minden kor és minden színház saját korának eszközeivel lormálja Shakespeare-t.“ A mi véleményünk is Ján Kott megállapításához illeszkedik, s amikor az igényes bemutató sikeréért köszöntjük Beke Sándort, a komáromi bemutató tehetséges fiatal rendezőjét, azt az igényünket is támasztjuk vele szemben, hogy ez a korformáló törvény még bátrabb kezdeményezésekhez, még jelentősebb, még egyénibb rendezői sikerekhez vezessen. Monoszlóy Dezső H. Montarier rajza
