Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - DISPUTA - Ankét: A magyar értelmiség helyzete és fejlődési távlatai Csehszlovákiában

valamikor már együtt dolgoztam (tíz egynéhány évvel ezelőtt), s akkor sem tudtak sokat, s azóta se művelték magukat kellőképpen. Meggyőződésem szerint a fiatalok érvényesülése előtt „sorompó“ van.

<Dobos László: Fogjuk meg témánkat más oldalról. Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdték a nemzetiségi kérdést egyre inkább gazdasági kérdésként kezelni s próbálták megoldani új beruházásokkal, gyárak létesítésével, az ország elmaradottabb, mezőgazdasági területeink iparosításával, munkalehetőségek teremtésével stb. Most viszont elértünk a fejlődésnek arra a fokára, mikor a nemzetiségi kérdés egyre inkább politikai kérdésként jelentkezik. Ezt látjuk a szlovák közéletben s ilyen jelek tapasztalhatók nálunk is. Ügy is mondhatnánk, a tív év előtti probléma ma politikai-nemzeti síkon, a hatalom gyakorlása síkján vetődik fel. A mi esetünkben is ott tartunk, hogy munkalehetőségeink vannak ugyan, de valamiképpen jogot szeretnénk formálni a beleszólásra is létkérdéseinkbe, így jutunk el végül is a politikai hatalom gyakorlásának problémájához.

A humán műveltségű értelmiség reagál legérzékenyebben a nemzeti kérdésre. De vajon az az értelmiségi réteg, amelyet Kardos bürokráciának nevez, (én államadminisztrációnak nevezném), milyen szerepet játszik most: haladó vagy retrográd szerepet? Van-e életünk ezen új fejlődési szakaszában feladata s ha igen, mi az?

Kardos István: Egy nemzetiségi csoport érdekében az értelmiségnek melyik csoportja tehet a legtöbbet? Gyakorlati szempontból bizony a bürokrácia. A humán értelmiség csak közvetve hathat. A bürokrácia konkrét döntéseket hoz, a műszaki értelmiség úgyszólván csak teljesíti ezeket a döntéseket, program szerint dolgozik, s a döntés jogát csak ezen a programon belül gyakorolhatja. Mindez összefügg az új gazdasági rendszerrel. A demokratikus ellenőrzés során talán befolyásolható lesz a döntéseket hozó apparátusnak a munkája.

Tőzsér Árpád: Ezek a szálak, azt hiszem, túl messze vinnének bennünket az eredeti témánktól. Foglaljuk inkább össze az eddig elhangzottakat: Megállapítottuk, hogy ha sorsunk alakulásába bele akarunk szólni, akkor elsősorban funkcionáriusainkat kell befolyásolnunk döntéseikben. Izgalmas kérdés és szociológus számára való feladat lenne kimutatni: van-e nekünk egyáltalán ilyen kimutathatóan egységes funkcionárius-rétegünk, s ha van, milyen a felkészültségük, s mennyire van meg bennük az igény azt a népréteget képviselni, amelyből kikerültek.

Dobos László: Szerintem persze a társadalmi rendszer hasonlít a közlekedőedényekhez: egy művelt humán értelmiség a maga demokratizmusánál, dinamikus tölteténél fogva hat a környezetére, s Így a funkcionárius-rétegre is. S itt érünk el a humán értelmiség felkészültségéhez, s etikai-erkölcsi magatartásához. Van-e lehetőség nálunk egyáltalán véleménynyilvánításra, van-e lehetőségünk arra, hogy közvetve vagy közvetlenül hassunk arra az apparátusra, amelynek a kezében a döntés joga van. Csak itt tehetünk valamit, ha tehetünk. S ezzel el is értünk beszélgetésünk másik témájához, az előbb említett műveltséget, tudást, felkészültséget biztosító iskolák s a klubok kérdéséhez.

Koncsol László: Az Iskolák és a klubok kérdését a fórumteremtés szükségességének szemponjából látom a legmegközelíthetőbbnek. Szellemi életünkből a szervező erő, a fórumok hiányoznak leginkább. Egy hazai magyar tudományos társaság (olyasmire gondolok, mint az első köztársaságbeli Masaryk Akadémia) impulzusokat adhatna a közéletnek és a gazdasági életnek egyaránt. El tudom képzelni, hogy ez a fórum néhány csehszlovákiai magyar közgazdász bevonásával felméri a csehszlovákiai magyarság gazdasági problémáit, gazdasági életét stb. Szükségünk volna egy kutatóközpontra, külön státusszal és költségvetéssel, amelynek az ilyen kezdeményezések szervezése lenne a feladata.

Mácza Mihály: Ilyen tudományos társaság vagy kutatóközpont köré aztán csoportosítani kéne intézményeinket is, hogy kialakuljon egy városi szellemi-kulturális központ. Szerencsétlen dolognak tartom, hogy szerkesztőségeink éppen Pozsonyban vannak, ahol nincs hátterük (intézményeinkre és tömegbázisra gondolok). Szerencsétlen például a perifériára szorított Nyitrai Pedagógiai Fakultás helyzete is, ott egyszerűen lehetetlen a pezsgő szellemi élet.