Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - Hamšík, Dušan: A középszerűség géniusza

uralmát mindenkire ráerőszakolja, akár egész népek teljes felszámolása és kíméletlen legázolása árán is; mivel pedig ezt a hatalmas nemzet által szervezett mozgalmat a fenyegetett népek kétségtelenül nehezen semlegesíthették volna más nacionalizmus, helyesebben más nacionalizmusok felszítása nélkül, önvédelmi kényszerűségükben lehetetlen volt másként cselekedniük, mint hogy a legszélesebb tömegeket öntudatra ébresztették, föllelkesítették, szent és honmentő háborúba szólították a nemzet szabadságáért, a létért, mindenért.

Hitler nem tudott, de nem is akart lemondani arról a gyújtóhatásról és robbanó- erőről, amely ott lappang minden nacionalizmus mélyén, holott a vereséget közvetlenül megelőző kijelentéseiből talán ennek az ellenkezőjére következtethetnénk. Mindent akart, vagy semmit; szerinte nemzetének vagy az elébe tűzött legmagasabb célokat Is el kell érnie, vagy pedig ne legyen semmilyen célja. Ahogyan a szeretet gyűlöletbe csaphat át, de ugyanakkor változatlanul szeretet marad, éppígy minden túlbecsülésben is ott a megvetés csírája, minden istenítésben fölfedezhetők a kiábrándulás elemei. S aztán a keserű átkozódás az előző túlzások ellenkező előjelű, fordított értékeként jelentkezhet, annak a tényezőnek a leértékeléseként, amely nem állta meg a helyét, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és csalókának bizonyult.

Ez a logika hidalja át azokat a látszólag ellentmondó nézeteket, amelyeket Hitler a nemzetről mint egészről alkotott. Vajon mit adhatott Hitler, amikor mint a müncheni söröspincékben otthonos kiszolgált káplár és ügybuzgó népszónok a nemzet kegyeibe igyekezett férkőzni? Talán nem árt, ha ezt a kérdést tömören megválaszoljuk, mert ha beleéljük magunkat a német nép akkori helyzetébe, az első pillanatban valószínűleg mindent érthetőnek és a maga nemében elfogadhatónak is találunk. S azt is el tudjuk majd képzelni, hogy hasonló körülmények közt más nemzetek sem érez- hetnék magukat biztonságban sem ma, sem ezentúl a Hitler szerepében tetszelgő egyéb akarnokok fellépésével szemben, akik a nemzeti érzésre hivatkoznak, a nacionalizmusra építenek, amelyet a végletekig fölmagasztosítanak, s odáig mennek, hogy már nem lehet egyebet követelni, csak vagy mindent, vagy semmit, mert „talán megsemmisíthetnek bennünket, de ha ez bekövetkezik, magunkkal rántjuk a világot a szakadékba, a lángokban álló világot!“

Szocializmussal fűszerezett nacionalizmus

Hitler a maga nemzeti programját — akárcsak követeléseinek és céljainak egész rendszerét — már a húszas évek elején kidolgozta, ám akkor erről Németország határain túl alig vett valaki tudomást. A német nép abban az Időben kezdett ráeszmélni az újabb történelmi kudarc, az elvesztett háború következményeinek súlyosságára. Az országban napirenden voltak a zavargások; mindenütt felfordulás, nyomor, bizonytalanság; a kilátástalan jelen komorságában senki sem remélte a verőfényes holnapok fel- virradását. Sokan a nemzeti társadalmon, a német állampolgárokon esett méltánytalan sérelemnek és gyűlölet sugallta igazságtalanságnak érezték a bosszúálló győztesek békediktátumában foglalt rendelkezéseket. Erősödtek a szocializáló irányzatok és a gyökeres változásokat követelő baloldali megmozdulások, a kommunista párt már kezdettől befolyásos tényezőt jelentett, és mind nagyobb tömegekre támaszkodhatott, s az sem véletlen, hanem inkább az akkori viszonyok tükröződése, hogy a kibontakozó náci mozgalom hivalkodón és feltűnően szocialista jelszavakat írt a zászlajára. Igaz, hogy ezeknek a jelszavaknak a szocialista mozgalom eredeti tartalmától eltérően nem kisebb határozottsággal és hangsúllyal nacionalista színezetet adott: szocializmust igen, de ez legyen a mienk, legyen német; zárjuk ki az áruló Internacionalista hangadókat, s a szocializmust a nemzethez hű német vezetőink segítségével valósítsuk meg, akik a nép érdekelt mindenek fölébe helyezik. A német és nem német ipari hatalmasságok nem fogadták ellenszenvvel a fellépő náci mozgalmat, amelyet akkor még aránylag könnyen elfojthattak volna; többé-kevésbé abban a várakozásban tűrték, hogy az új mozgalomnak a fenyegető baloldali forradalmiságot a mégiscsak elviselhetőbb nemzeti és nacionalista irányba sikerül majd terelnie.

A bátbadöfés legendája

így azután a tőkéseknek és a népnek egyaránt tetszett Hitler vezéri gesztusa, amely- lyel szenvedélyesen elutasította a vereség tényének elismerését. Hitler elmélete, ame