Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Tóth Elemér: Szép piros nyál
— Szépen le vagy sülve — mondta hangosan, és az asszony arcát nézte. Látta, hogy zavarba jön. — Tudod, a balkonon... Egész délután odatűz a nap. — Igen, persze — mondta ő. Hallgattak. — Igazán, miért nem telefonáltál haza, hogy operálni fognak? Ügy megijesztettél. — Zsebkendőt szedett elő a táskájából, és a szemét kezdte dörzsölni. Ezért most gondolatban leköpte. Várta ezt a találkozást, most döbbent rá, hogy már régen várta, de azt hitte, sokkal tisztábban, becsületesebben játszik majd. Miért nem telefonáltam? — ízlelgette magában a kérdést. Aztán azt mondta: — Nem akartam, hogy nyugtalankodj. — Hirtelen nagyon elfáradt. — Három hete senki se veszi fel a kagylót — tette hozzá most már hidegen. Az asszony, mint akit megcsíptek, úgy ugrott fel a székről. — Ö, miket beszélsz? Hogy mondhatsz ilyet?! — Megnyúlt arccal hallgatott el. Még színészkedik is. még színészkedik is — gondolta magában. Aztán hangosan csak ennyit mondott: — Ideje menned — és lehunyta a szemét. Nem tudta, meddig feküdt így. Minden összekavarodott benne, és az egymásba futó gondolatok letörték minden ellenállását. A gyomra lázasan lüktetett. Az első tiszta kép, amit felfogott, ez: jó lenne egy pohár víz. A csengő után nyúlt, de meggondolta magát. A nővér úgysem adna... Mókuska! Hová szaladsz. Mókuska! Egy pillanatra látta az asszony arcát. Ha itt lennél, te biztosan adnál a te Mókuskádnak. Ugye, adnál. Egy pohár jó hideg vizet... Hallotta, hogy a folyosón már járkálnak a betegek. Innen-onnan apró nevetések is behallatszottak. Kinyitotta a szemét. — Innom kell egy pohár vizet — szólt suttogva maga elé. Jobb lábát lelógatta az ágyról, aztán a jobb könyökére támaszkodva nagy nehezen felült. Az ágy szélébe kapaszkodott, és óvatosan csúszott lefelé, míg a talpa a padlóhoz nem ért. Homlokát kiverte az izzadság. Egy kicsit pihent, aztán még mindig az ágy szélébe fogózva felállt. Mikor a másodikat lépte, még el is mosolyodott. Még hogy én gyenge vagyok. Ha most látnátok... Az ágya mellett levő szék felé nyúlt, amikor a mosdó fölött a tükör megbillent, és inkább érezte, mint látta, hogy a zöld gumipadló gyorsan közeledik feléje. Repülök! — akarta kiáltani, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy millió hideg tű fúródik a gerincébe. Rögtön utána meg minden tűzpiros lángokba lobbant. — Mondom neki, hogy még nem kelhet fel — hallotta a nővér hangját A gyomrából a forróság feltört a torkába és a szájába. Ügy érezte, hogy a nyála is forr, és az ínyét égeti. Kissé megemelte a fejét, és kiköpte. Akkor látta, hogy piros. Mielőtt elnyelte volna a sötétség, még azt gondolta: — Igazán szép piros nyálam van.
