Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - Duba Gyula: Szülőföldem

összegeket fizetett ki „szárazsági pótlék“ címén, melyből a magyar nemzetiségű gazdák nem kaptak, sőt jóformán tudomást se szereztek róla. S még ugyanennek az éVnek a telén a legényeket és fiatal férfiakat kényszermunkára vitték Csehországba. Tavaszra hazakerültek, aszerint, ki mikor szökött meg. Közben a járásiak kiszállásai is szaporodtak, egyszerre mindenféle fizetnivalók merültek fel, szinte a semmiből adók, elmaradt biztosítási dijak; a következő évben aztán jött a családostul való Csehországba telepítés. A komolytalanodó életbe egyszerre elbizonytalanodás — majdnem azt mondtam: elidegenedés! — vegyült, mely a régi értékek és tartalmak halomra dőlésével járt. Pedig közben az állatállomány gyarapodott, mindig több földet műveltek meg, már trágyázni is lehetett a termő hantokat, gyéren, s ez a stabilizálódás egyszerre esetlegessé és feleslegessé vált.

1947 tavaszán és nyarán a Magyarországra való kitelepítés következett. Az eddig „mentelmi jogot“ nyújtó és fogalommá vált „fehér levél“ egyszerre érvénybe lépett, és dél felé mutatott. Segítettük a szomszédokat, rokonokat és ismerősöket felrakni a hatalmas MOGURT kocsikra, és bementünk velük a lévai vasútállomásra, itt vagonokba raktuk a bútort, az ágyneműt, a gabonászsákokat, a gazdasági felszerelést, a szétszedett szekereket, és lábasólakat. S közben nem gondolkoztunk, hogy mi történik, mi lesz ezután; a néhány hónapos frontállapotok és az utána következő évek valamilyen „majd csak lesz valahogy“ pszichózist oltottak belénk, és ez később is érvényben maradt.

Furcsán üres lett egyszerre a falu, aztán megtelt új arcokkal, akik idegen tájszőlást, ismeretlen szokásokat és a mienktől eltérő emberi értékrendet hoztak magukkal; a Nyíregyháza környéki tanyavilág levegőjét, világát és emberi viszonylatait hozták a faluba. S kiderült, hogy a falu életmódjából és szervezeti felépítéséből kifolyólag rá van kényszerítve, hogy közösségi életet éljen. Egy nagyváros peremén épült lakónegyed — amit esetleg modern faluként is felfoghatunk — lakói megengedhetik maguknak, hogy nem ismerik egymást, abszolúte zárkózott, individualista életet élnek, és nem törődnek egymás gondjával-bajával. Falun ez lehetetlen. Ügy gondolom, a föld, melyet meg kell művelni és a munka, amellyel megművelik, megköveteli, hogy az emberek közösségi életet éljenek. A kocsma, amely a szórakozás szinte egyedüli kerete volt azokban az időkben, a mulatságok, a futballmérkőzések, mind-mind az egymáshoz közelkerülés eszközei. A kukoricafosztások, az alkalmilag rendezett, harmonikaszóra végigtáncolt „burszák“, melyek a mi vidékünkön addig ismeretlenek voltak, összehozták a fiatalságot; barátságok szövődtek, udvarlás és összeházasodás is gyakran, de azért az őslakosok és a betelepültek közt maradt valami határvonal, mely nem valami fensőbbségi tudatra, egyszerűen csak a „más“-ságra alapult, és megakadályozta, hogy a falu valaha is olyan egyöntetű és zárt közösség legyen, mely ugyanolyan makacsul őrzi hagyományos értékeit és emberségét, mint azelőtt.

4

Felmerült a kérdés, hogy ha a szülőföldem jelenéről beszélek, miért kellett mindezt elmondanom. Mi köze mindennek a mai viszonyokhoz? A válasz egyszerű: így él bennem a kép, melyet a szülőföldemről magamban hordok, és ha igaz a már említett gondolat (az emlékek az emberi egyéniség és lélek építőkövei), ezekből a képekből és eseményekből — s persze még sok másból, amit nincs hely és idő elmondanom — épült fel a tudatom. S hogy nem beszélek tovább a falu történetéről, annak is van oka: 1950 januárjában megváltam tőle, otthagytam, egy évtizedig tartó vándoréletet kezdtem, s ha ma hazamegyek, vendég vagyok csupán. Szívesen látott és közeli ismerős, de mégis csak vendég. Látogató, aki már nem él belül a dolgokon, kívülről szemléli őket, és az is meglehet, hogy sok mindent nem ért belőlük. Ennek megint csak megvan az oka: amióta elmentem, sok minden megváltozott, de én nem éltem át a változásokat, lelkem nem vett részt a napokra szabdalt idő változtató vonulásában, tudatomat más táj, más környezet, más események formálták, mint ami itt végbement, és kiesett belőle ennek a vidéknek a hangja, kiáltása vagy panasza. Két tudatom keletkezett ilyenképpen, s ha hazamegyek, ez a két tudat vizsgálgatja egymást, konfrontálja a nézeteit, és igyekszik közös nevezőre jutni a dolgok megítélésében.

A gyermekkor misztériuma persze hamar szertefoszlik; a Garam a „világot járt“ tudat számára szelíd és kisded folyőcska lesz, a lévai nagyvásártért körülvevő „magas“