Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Egri Viktor: Emberközelben

nem lett volna szabad alakjait érzéket­lennek és értelmetlennek leírnia. Vala­hol olvastam egy olyan megállapítást, hogy a modern irodalom számára nem az a fontos, amit mond, hanem az, ahogy mondja. Egyszóval: formai új-teremtés. Ilyen értelemben a forma is lehet a fel­fedezés, az újat mondás eszköze, miután mondanivalóját formai eszközökkel te­remti meg. Nem akarom eldönteni, igaz-e ez vagy sem, csak egy dologra akarok rámutatni: Páral valóban a for­mával fejezte ki mondanivalóját, mert a motívumok matematikai pontosságú ismétlésével sémát teremtett, egy élet­forma modelljét, melynek a szereplők csak függvényei. S ebből az árnyékvi­lágból (vagy maradjunk a tudományos meghatározásnál: modellből) aggasztó­an hiányzik az emberi lényeg. Nincs szüksége szubjektív emberi lényegre, mert absztrakció, tudományos igényű, tehát objektív igényű felmérés. Az élet végtelen, a lehetőségei is végtelenek, s mert ilyen, Páral szatirikus nézőpontja is helyes vele szemben. Az ábrázolt ro­varlét összefüggései néha hátborzonga­tóan nagyvonalúak, helyzetei megdöb­bentők. De én úgy érzem, inkább csak figyelmeztetőül szánta ezt a regényt, hogy ilyen is van vagy lehet, s ezt azért is érzem, mert a regény befejező részében mégiscsak felvillant egy em­beri motívumot, amilyenre semmilyen rovar sem képes: Standa Kocián bele­nyugvását a változhatatlanba, sajnálko­zását azon, ami történt és töprengését, hogy mi is történt valóban: „Bohunka a párnán elfordította a fe­jét, és olyan mozdulatlanul feküdt, mint­ha megmerevedett volna a teste; Vinšsel akkor más hangulatban láttalak, DE KUSS? EBBŐL E1ÉG LEGYEN, Standa megsimogatta Bohunka hideg arcát, nya­kát, vállát, testét... Mint az elektroliti- kus réz, de valahogy már nem fénylett; mit csinált veled az az ember, mi tör­tént velünk...“ A rovarlétből egy pillanatra kidugta a fejét az ember, és fájdalmasan csodál­kozik önmagán. Duba Gyula Egri Viktor: Emberközelben Amikor Egri V. új könyvéből részletek jelentek meg az Irodalmi Szemlében, azt hittük, a szerző emlékiratát, vallomásait írja. Az Emberközelben című könyv azon­ban régi novellákat, írásokat is tartal­maz, amelyekhez az író újabb cikkeket, emlékezéseket toldott, vagyis felemás könyv. Az itt olvasható elbeszélések mind megjelentek már folyóiratokban, lapokban, nagyrészt kötetben is, néme­lyiket már ötödik közlésben olvashatjuk. Ha az új könyvét Egrinek 1962-ben kia­dott novellásgyűjteményével, a Keserű égbolttal hasonlítjuk össze, azt is meg­állapíthatjuk, hogy az azonos és valóban sikerült novellákon kívül ez a gyűjte­mény felhígított, kisebb szépirodalmi igénnyel készült: a visszaemlékezések nem alkotnak összefüggő egészet, de önálló novellákként is kidolgozatlanok. Igaz, a novellák egy része nem a Kese­rű égboltban található, hanem az előző gyűjteményben: az Ártatlanok igazságá­ban (Az ötfülű korsó, Az első halál, Si­mon, A hóhérinas, Fekete Kata, Átkelés a Tagliamentón, Madeleine, Erdei vallo­más, Szeben doktor, a pék], illetve eb­ben is meg abban is. Az elmondottak után nehéz Egri új könyvét értékelni, mert ami valóban ér­tékes benne, azt az elmúlt negyven év alatt (Az első halál először 1926-ban je­lent meg.) már többen és többször érté­kelték, legutóbb például Turczel Lajos Írás és szolgálat című könyvében. Oj ebben a könyvben az összeállítás, amely kronologikus, s ebben tényleg az emlék­iratot, az életrajz szerkezetét követi: az első fejezetben az író ifjúkorára, a má­sodikban az I. világháborúra, a harma­dikban a két világháború közötti kor­szakra, a negyedikben a második világ­háborúra vonatkozó történetek olvasha­tók, míg az ötödik fejezet jeles szemé­lyekkel (Chagall, Gorkij, Füst Milán stb.) kapcsolatos cikkek, írások gyűjte­ménye. Az Elő világirodalom című írás részlet az írónak Helsinki napok címmel 1955-ben kiadott békekongresszusi beszá­molójából. A legtöbb újra közölt Íráson csak stilisztikai változtatásokat, javítá­sokat találunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom