Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Sziklay László: Milan Pišút és a magyar irodalom
sokkal közelebb kerül az Irodalmi fejlődés speciális, belső kérdéseihez. Rendkívül finom szemre vall, hogy már ekkor — 1848-ban! — a két irodalom közös vonásának tartja: a XIX. században a politikai önkifejezés gyakorlati lehetőségének hiánya miatt az irodalmi fejlődés — a cseh irodalomhoz is hasonló módon — megelőzi a politikait; ezzel tulajdonképpen a középkelet-eurőpai kultúrák egyik leglényegesebb vonását hangsúlyozza. S ha a társadalmi fejlődés megrajzolásában még ekkor is vannak benne bizonyos egyszerűsítő tendenciák, az, ahogy Szerb Antal ismert magyar irodalomtörténeti periodizációját a szlovákra próbálja alkalmazni, s így vázolja fel a két irodalom fejlődésének párhuzamait és különbségét, ma is tanulságos és gondolatébresztő (6,174). A magyar irodalmi fejlődés néhány fontos állomásának rövid, tömör, de igen szemléletes bemutatása közben egy-két tárgyi tévedést is elkövet ugyan6, de végkövetkeztetése: hogy a két irodalom között fontos tipológiai párhuzamok vannak, még ma is reveláló hatású. Nemcsak arra mutat rá, hogy Horvát István és Ján Kollár naiv nyelvészkedése tulajdonképpen egy talajból nőtt ki (6,176), hanem — Kölcsey és Vörösmarty rövid, de jellemző bemutatása után — azt is meglátja, hogy fejlődéstörténeti szempontból Vörösmarty és Petőfi között hasonló a különbség, mint Kollár és Janko Kráľ között (6,177). Valljuk meg őszintén: ha Milan Pišútnak ezt a megállapítását azóta ki is egészítették egy-két új vonással, az egész kérdéskomplexum teljes feldolgozása mind a mai napig munkására vár. Az egymás mellett élő irodalmak párhuzamosságának, közös törvényszerűségeinek feltárása szempontjából fontos, amit ugyanebben a tanulmányában (6,177—178), majd később, egy másik helyen is (12,70) Pest, illetőleg Pest-Buda irodalmi életéről mond a múlt század húszas éveiben; arról az egykorú Prágáénál lényegesen toleránsabb nemzetiségi légkörről beszél, amely Ján Kollár itteni működését is lehetővé tette, s amely csak a harmincas évektől kezdve, a nemzetiségi harcok kiéleződésével változott meg. Milan Pišút adta többek között e sorok írójának is az ötletet ahhoz, hogy a két Duna-parti város többnemzetiségű jellegét alaposabb vizsgálat tárgyává tegye.7 Mindez jó előkészület volt arra, hogy amikor élete főművéhez, Janko Král oeuvre-je rekonstruálásához és életrajza megírásához hozzáfogott, egy percig se feledkezzék meg a nagy szlovák romantikus költő magyar vonatkozásairól. Részletesen foglalkozik Král 1848—49-i szereplésével (7,21; 12,150). Ebben még mindig csak az irodalomszociológiai, illetőleg irodalompolitikai szempont érvényesül. De az, ahogy az ismert eseményeket előadja, ahogy a két forradalmi költő: Petőfi és Král szereplését és sorsát kommentálja a sorsdöntő napok idején (Král az akasztófa árnyékába kerül, Petőfit kibuktatják a politikai irányításból 8,658—659), ahogy a pesti radikális légkör hatását vizsgálja Král emberi és költői magatartására (12,69—71), nemcsak Pišút szemlélet- módjának fejlődését jelzi korábbi álláspontjához képest, hanem új irányba tereli a jelentős politikai és irodalomtörténeti korszak vizsgálatát is. Elmondja, hogy Král gyermekei — részben azért is, mert magyar származású volt az édesanyjuk — elma- gyarosodtak (7,25), idézi Ctibor Štítnickýt, aki egyik magyarországi útja alkalmával találkozott azzal a filológiailag eddig be nem bizonyított családi hagyománnyal, hogy Kráľ járt a Pilvaxban, tehát személyesen ismerte a híres március 15-e szereplőit (12,79—80). Ennél sokkal lényegesebbnek tartja, hogy Kráľ, aki Pesten szlovák nem zedéktársainál jóval szélesebb, demokratikusabb, európaibb látókörhöz jutott, hogyan került emiatt kollízióba Štúrral, hogyan került lelki válságba börtönbe kerülése után, majd Holuby és Šulek temetésén, s hogy mindennek ellenére mennyire távol tartotta magát Bécs akcióitól, végeredményképpen hogy került két tűz közé, amikor egyaránt gyűlölte a magyar oldalon is meglevő s a Bécs politikájában nyilvánvalóan érvényesülő reakciót. Pišút ebben a megvilágításban már sokkal világosabban látja maradiság és haladás viszonyát a kor magyar társadalmában, s ezért tudja a Petőfihez oly hasonló, mindvégig következetesen forradalmi Kráľnak végeredményképpen tragikus 5. Így pl. azt, hogy a Kazinczy—Bajza—Toldy harcban (az ún. Pyrker-pörben), a nemzedékváltás e fontos jelenségében „arisztokrácia“ és „demokrácia“ harcának tükröződését látja (6,176), Szé chenyi Istvánt már 1845-ben miniszternek nevezi (6,177), Pest Buda helyett 1872 előtt is ,,Budapestéről beszél 7, 185; 9, 3) stb. 7. Ennek a kérdésnek rövid vázlata: Röle de Pest-Buda dans la formation des littératures Est- européennes. Études de littérature comparée publiées par l’Académie des Sciences de Hongrie ä l’occasion du IVe Congrés de l’A.I.L.C. Budapest, 1964. 327—354.
