Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Dobossy László: Hašek és a magyarok
elbeszélés helyzetrajzának érzékeltetésére Is többször fordul elő e módszer; például az elnemzetlenítő tanító „bydiel v Magyar-király népiskola“. Világos, hogy a cseh mondatba ékelt magyar szavaknak vagy szókapcsolatoknak az a szerepük, hogy az elbeszélés hangulatát, érzelmi motiválását kidomborítsák. A következő stílusélénkítő eszköz egész magyar mondatoknak a beiktatása cseh szövegbe, majd (olykor) ezek körülírása, illetve lefordítása. Ezt a módot általában személyek vagy helyzetek jellemzése végett használja Hašek. Ide tartozik Švejk híres beszélgetése a sebesült honvéddal a tábori vasútállomáson: ,Nem tudom, barátom’ — mondja a honvéd, majd: ,Három gyermek, nincs ham, éljen’; de ide tartoznak a káromkodások is, pl. ,kutya a fene egye meg’, s persze sokkal cifrábbak is (pl. ,baszom az anyát a Kristus Mariát az Istenét, baszom a tégedet, te vagy buta és én a Kristus Mariát baszom a csúnyát!’); e csoportba sorolhatók a gyakran idézett célzatos szállóigék is, pl. ,T6t nem ember’. Az ilyen egész mondatos jellemzésekben érződik leginkább az ellenőrzés hiánya, illetve az emlékezetre hagyatkozás veszélye, meg persze annak a következménye is, hogy Hašek általában vajmi szertelenül bánt kézirataival: rábízta sorsukat szerkesztőkre, nyomdászokra, korrektorokra... Így aztán nemegyszer találkozunk ilyen mondatszörnyekkel: „Magyarvagyunk országban’; vagy: ,Isten hoszta három legnagyobb cseh ember Nagy Mártonba! Éljen a Kossut, éljen a Csehek!’. A magyar légkör érzékeltetésére, de főleg a magyar pátosz gúnyolására szívesen illeszt cseh szövegébe közkeletű magyar idézeteket, s ezek közül is leggyakrabban a Himnusz első sorát; (ez utóbbi nála a magyarosítás jellemzésére is szolgál, minthogy — szerinte — a más nemzetiségűek szintén kénytelenek áldást kérni a magyarokra); Az „Isten áldd meg a magyart“ írásmódja Hašek szövegeiben eléggé változatos, miként egyébként a Kossuth-nóta kezdő soráé is, amely egy ízben teljesen érthetetlenné torzul: ,Kossut Lájos az bigentes’. Mindenesetre kedves, hogy a Himnusz nyitó szavai egy helyütt szövegbe illesztve köszönés gyanánt olvashatók: ,Isten áld meg, Ilona’, s a feleletből kitetszik, hogy a hős ilyesmit akart mondani: Isten óvjon, Ilona, — mivel a válasz: ,1 tebe chráň, Bélo’ (Téged is óvjon, Béla). A harmadik magyar idézet, amely sűrűn fordul elő Hašek szövegeiben, Petőfi Nemzeti dalának a kezdő sora, általában ilyen írásmód szerint: ,Talpra a Magyar’. Hašek ezt — valószínűleg a cseh irodalmi fordításokra emlékezve — úgy értelmezi, hogy ,fel magyar’, s ezért írja egyik elbeszélésében, hogy a községi írnok e szavakkal fordul szembe a bős bikával: ,Talpra a Magyar’, s a bika hallgat rá, fölrepíti a levegőbe... Mégis legszívesebben magyar dalokat idéz Hašek kifogyhatatlan kedvvel. Gyakran a kezdő sorukat említi, persze szintén hallomás után: ,Nem loptam én életemben’, ,Elindulta Ajgó Márton’, ,Még engemet babám szerettél’, ,Nem bánom, drágám, nem bánom — meghalom’, ,Láňok, láňok, láňok a faluba’ (ez azért is tetszhetett neki, mivel a dallama teljesen megegyezik a ,Chodím, chodím, chodím po dédiné’ kezdetű morva népdallal), ,Uram, uram, bíró uram’ (amelyről az egyik elbeszélésben azt írja, hogy „ostoba és ellenszenves dal“, de azért beilleszti a Svejkbe is). Több helyütt is kedvtelve mondja el egy-egy betyárdal tartalmát, például a féltékeny csaplárosnéról szólót, aki elpusztítja húgát, hogy ne lehessen a szép ifjú betyáré... Másutt a szomorú, bánatos, vágyakozó szláv dallal összehasonlítva így jellemzi a magyarokét: „Vad dalokat énekelnek, oly vadakat, mint a lovaik, amelyeken a ménes után vágtatunk a pusztán.“17 Külön fejezetet szentelhetnénk a magyar neveknek: család- és személyneveknek, illetve helyneveknek, s ezek tarka változatossága szerepeltetésének. Mégis — típuspéldák szerint csoportosítva — itt foglalkozunk velük, mivel egyrészt a szövegbeli funkciójuk többé-kevésbé ugyanaz, mint a nyelvi és a népköltészeti elemeké, s másrészt a kiválasztásukat vagy gyakrabban kitalálásukat és szövegbe illesztésüket ugyanolyan elvek szerint — tehát önkényesen — végzi Hašek, mint ahogy a nyelvi és a népköltészeti anyaggal bánik. A HaSek-művekben előforduló családnevek közt viszonylag kevés olyant találunk, amely egyezik a magyar névhasználati szokással. Ilyenek például: Csendes, Fehér, Varga, Halás, Falva, Kaposfalvi... s ilyen főleg a két legsűrűbben használt név: Savanyú és Kákonyl. Ez utóbbiakat aztán a legkülönfélébb Hašek-hôsôk viselik; van Savanyú, aki persze betyár, van, aki cigány, van, aki tanfelügyelő, van, aki paraszt, s van, aki képviselő; ugyanígy Kákonyi is: hol pesti ficsúrként jelenik meg, hol magyarosodott 17. Jaroslav Hašek: Črty, povídky... — 136. 1.
