Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Gál Sándor: Reggel

— Ne keseredjen el — mondta a lány — nekem is vannak olyan napjaim. A mai nem olyan — tette még hozzá — ma minden mozgásban van ...

Csak én vagyok olyan mozdulatlan, mint ezek a házak, gondolta a fiatalember.

— Hát akkor most mi lesz? — kérdezte a lánytól. — Én bedöglöttem, maga körül meg minden mozog... Érzi az ellentmondást? Nem érzi? Persze, az én helyzetem a magáéhoz viszonyítva teljesen látszólagos; része vagyok a maga körüli mozgásnak, így van?

A lány hallgatott. Nem értette egészen az előbbi mondatokat. Csak azt tudta, hogy az a mozgás, amit érzett, s ami feszültséget teremtett benne, lelassul, mint a folyók áradó sodra téli dermedésben.

Álltak egymás mellett a járda szélén és egyikük se. mert szólni. Nem vették észre, hogy az erőkülönbségek kiegyenlítődtek, s az esélyek egyenlővé váltak. Ha akármelyikük kezd, most győz. Egy szó, egy törpe kérdés elég lett volna, hogy bármelyik irányba elinduljanak. De csak az egyre növekvő dermedtséget érzékelték, amelyben az előbbi percek és gondolatok ellökik egymást, és szinte hallották az összekoccanást, mint mikor két kemény tárgy találkozik az ismeretlen tér valamelyik pontján.

Gy. Szabó Béla: Vihar előtt, 1957