Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - Monoszlóy Dezső: A milliomos halála
Az egyik tücsök biztosan lány volt, aztán abban a dobozban megváltozott. — Fiú lett belőle? — Dehogyis! Asszony. — És ettől változott meg a színe? — Lehet. Akkor minden megváltozik. Talán a színe is. Az, amit Zsuzsa mondott, varázslatosan hangzott. A fiúk sokat beszéltek a nők és a férfiak viszonyáról. Malacságokat suttogtak, és mindenfélét össze-vissza fecsegtek. Én mégse hittem el, hogy így történik a szerelem. Különösen Bende óta kapaszkodtam a virágokba és a madarakba. Zsuzsa most egyszeriben elrendezte a gondolataimat. A szerelemben minden megváltozik. A szerelemben megváltozik a világ színe. Ebbe a tücsökbűvöletbe teljesen beleéltem magam. Amikor Zsuzsa először megcsókolta a homlokomat, este fogmosás közben sokáig bámultam a tükörbe, azon töprengtem, hogy milyen színű tücsök vagyok. Közben a szökés gondolatáról se feledkeztem meg, sőt, mind erősebbé vált bennem, de ha Zsuzsának beszéltem róla, igyekezett másra terelni a szót. Nem ellenkezett, inkább csak halogatta a készülődést. — Mikor indulunk? ■— Majd. Aztán a fellegeket nézte, vagy megcsókolta a homlokomat. Egyszer mégis tovább jutottunk. Egy rosszul sikerült latin dolgozat után tele voltam sürgető elhatározással, vártam, hogy Zsuzsa egy suta szóval megfékezi az áradozáso- mat, de ő váratlanul, szinte ravaszul, végigtapogatta tekintetével az arcomat. — És a szüleid mit szólnának hozzá? — kérdezte támadó kíváncsisággal. Eddig a szüléimről sosem esett szó. — Nincsenek szüleim — hadartam, amint első zavaromból magamhoz tértem. — Nincsenek? — ismételte, és láttam, hogy örül neki. — Helyesebben csak félig nincsenek, az apám... Az apám az meghalt, anyám van, de... — De? — Észrevettem, hogy egyre kíváncsibb. Már majdnem el is mondtam, hogy törvénytelen gyerek vagyok, anyám nem törődik velem, intézetbe dugdos az emberek elől, nyáron is a keresztanyámnál nyaralok, de egész másként fejeztem be a mondatot. — Tudod, az anyám se számít. Van egy nagy kastélya, rengeteg szoba van benne, ott bármelyik szobában ellakhatunk. Zsuzsa újból rám pillantott, s én beleegyezést szűrtem ki a tekintetéből. Tűzzük ki mindjárt az időpontot — javasoltam. Sokáig tanakodtunk. Zsuzsa erre is, arra is rábólintott, de a napok túlságosan egyformák és jelentéktelenek voltak, nem tudtunk választani. Végre eszembe jutott a születésnapom. Májusban leszek tizenhat éves. Ettől a naptól már előre borzongtam. Az intézet többi növendéke ilyenkor tortát szokott kapni hazulról, ki-ki ezt osztotta szét az osztálytársai között. Mindenki kapott tortát, csak én nem kaptam. Most is így lesz. — Szökjünk meg május húszadikán. Zsuzsa utánam mondta. — Szökjünk meg május húszadikán. Egykedvűen ejtette ki a szavakat, nem volt benne se félelem, se lelkesedés. Én viszont egyszeriben teleszippantottam magam félelemmel és bizonytalansággal. (Folytatjuk)
