Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - Tamás Mihály: Sziklán cserje
— Becsapta magát a tanár úr, Józsi, mert a kanáriért két korona járt volna darabjáért. — Tgs^-ék már várni... száztizenhat stiglic, az száztizenhat korona. — Százhuszonkilenc stiglic volt, Józsi... Józsi észrevette a bajt, dehát ez semmiség. — Igen, de tizenegynek elfagyott a lába, azért nem akart fizetni... száztizenhat, meg hu'zonkilenc kanári... Ním szóltam már közbe, Józsi különös öröme, hogy sohasem mond kerek számot, így háf könnyen esik tévedésbe. — A fő, hogy kihúztuk ezzel a pénzzel tavaszig, oszt olyanok voltunk, mint a sőre. Topva néztem Józsira, Józsi meg a temetőre. Ö tán azért nézett oda, hátha csudaképpen nem ugrál-e néhány ott maradt kanári a zöld ágakon, amit megfoghatna, és megint elvihetne Fekete tanár úrnak, hogy aztán úgy nézzenek ki hárman rózsaszínben, kövéren, mint a sőre. A vá ártér felől a homályban is megismertem az asszonyt. A gyerekkel jött Józsi el'be, mert biztosan nagyon elmaradtunk. Amikor egymás mellé értünk, Józsi szinte szégyenlősen simogatta meg a fia borzas fekete fejét, és a kis fekete magyar úgy nézett fel az apjára, mintha toronyra nézne. A lejáró útnál elváltunk, ők mentek hárman hazafelé. Éppen a villanylámpa alá ér'ek, amikor hátrafordultam utánuk. Józsi éppen az üveg bort adta az asszony kezébe, a másik zsebéből pedig pár szem cseresznyét kapart elő, és olyan csodálatos mozdulattal tette a fia egybetett két kis tenyerébe, hogy azt már nem is ember keze tette. Kacagott a gyermek, és tele lett a szája. Persze, ezt már délután észrevettem, a világoson, hogy a cseresznyefán a ház mellett néhány ott maradt szem csüng a levelek alól. Dehát ezt Józsi is észrevette, azért maradt el tő'em, hogy ezt még ellophassa. Nem baj, Józsi, rendben van. így van ez rendben. Schm'cL* Anna' Munka nélkül „A mi életünkből —191' wagíbót