Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - FIGYELŐ - Fried István: Egy hasznos könyv margójára
akik képtelenek harcba szállni, mert félnek az értetlenségtől, szeretetlenség- től, intellektuális hazugságtól, s előre tudják, hogy tehetetlenek, s úgy szenvednek vereséget, hogy szégyent hoznak a győztes fejére ... (A Národní listy Kafka-nekrológja, 1924). Jaroslava Pašiaková agy hasznos könyv margójára (Pomogáts Béla: Kuncz Aladár, Irodalomtörténeti Füzetek 61. szám, Budapest 1968.) Anyagában és módszerében egyaránt igen hasznos könyvet adott az olvasó kezébe Pomogáts Béla. A romániai magyar irodalom egyik jelentős szervező egyéniségének életpályáját, műveinek tanulságait fogta vallatóra, s ezáltal a Magyarországon kívüli irodalmak fejlődési irányát, alakulását, lehetőségeit s a megvalósulás hogyanját fejtegeti. Az 1920-as években kifejlődő s hamarosan számottevő eredményekkel dicsekedhető romániai magyar irodalom jellegét részben Kuncz Aladár szervező, szerkesztő munkája is meghatározta. Az ő franciás, az Eötvös Kollégium legjobb hagyományain nevelkedett műveltsége, világirodalmi távlatokban gondolkodó humanizmusa is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Helikon sosem süllyedt a provincializmus kicsinyes világába, s a- nyagának többségében igyekezett elkerülni a messianisztikus pózokat. Kuncz „transsylvanizmusa“ nem a lokálpatrióta lelkesedéséből, nem irredenta politikai taktikázásból fakad. A román, a magyar s a szász népek, irodalmak egymásra utaltsága, párhuzamos fejlődéséből adódó lélekazonossága az, ami Kuncz „erdélyiségét“ meghatározza. „Elodázhatatlan feladata — idézi Pomogáts Kunczot — az erdélyi magyar irodalomnak, hogy ezeket a szellemi érintkezéseket kimélyítse." Másutt így vélekedik: „Európa a termékeny, haladó szellemű nagy műveltségi és politikai együttműködéshez csupán magukat szabadon kifejező regionalizmusok útján juthat el." Kuncz eszményei a polgári humanizmus eszményei. Az általa szerkesztett Erdélyi Helikon című folyóirat hasábjain jórészt ezek az eszmények kaptak magas irodalmi értékű köntöst. A csehszlovákiai magyar irodalom történetében is jelen vannak ezek az eszmények, s éppen a két irodalom gyakori s eddig föl nem derített hatású érintkezése teszi sürgetővé ennek vizsgálatát. Maga Kuncz is ott van a csehszlovákiai magyar irodalom kezdeténél. 1921-ben novellája jelenik meg a pozsonyi Tawaszban. De az általa szerkesztett Erdélyi Helikon Is bőségesen ad helyet a csehszlovákiai magyar alkotóknak. A lapot Csehszlovákiában Sziklay Ferenc képviseli, 1930-as Fiatal magyarok című ankétjában szót kap Darkó István és Győry Dezső. Mécs László versekkel, Darkó prózával, Balogh Edgár és Sziklay Ferenc tanulmányokkal szerepel 1929 és 1931 között a folyóirat hasábjain. Mindez felhívja a figyelmet arra, hogy Turczel Lajos, Csanda Sándor {és természetesen: Fábry Zoltán) alapvető irodalomtörténeti munkái után az írói irányzatok különféle árnyalatait, eszményeit is meg kellene vizsgálni. Ebben a vizsgálatban nagy szerep juthat a Csehszlovákián kívüli magyar nyelvű sajtónak. Szántó György Periszkópja, Fra- nyó Zoltán Géniusa mellett épp az Erdélyi Helikon évfolyamait is tüzetesebben kellene tanulmányozni. Azt tudjuk, hogy a kolozsvári Korunk mit jelentett a csehszlovákiai magyar írástudóknak, e megnevezett lapok anyaga sok meglepetést tartogat. Ugyanígy olyan romániai magyar alkotók életművében is gazdag s irodalomtörténetileg fontos anyagra bukkanhatunk, mint Szántó György vagy Ligeti Ernő. Ezúttal csak Szántó György önéletrajzának olyan fejezeteire utalunk, ahol a csehszlovákiai magyar irodalmi alkotókhoz fűződő kapcsolatairól ír. Fábry Zoltán, Kaczér Illés, Neubauer Pál, Földes Sándor neve bukkan elő, ha Szántó művelt lapozgatjuk. Ligeti Ernőnek Fr. Brábekhez fűződő barátságáról, Brezinát ünneplő tanulmányáról, prágai tárgyú regényéről is kevés szó esett. A Kuncz-monográfia az elemzetteken kívül is számos tanulságot rejteget. A Kuncz-típusú filozófiai fogódzóiról is ki
