Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Csanda Sándor: Első nemzedék
sebben kell velük foglalkozni, akkor írhatna róluk bővebben önálló cikk keretében, annak viszont nem ebben a könyvben, hanem irodalmi folyóiratban volna a helye. így több hely jutott volna az V. fejezetnek, amelyet nemcsak a publicisztika és irodalomtudomány, hanem általában a tudományos irodalom művelőinek szentelhetett volna. Így megemlékezhetett volna Khin Antal és Mangha János etnográfusokról, Haiczl Kálmán történészről; Jankó Zoltán pedig mint író és Khin Antallal együtt mint a somorjai (most dunaszerdahelyi) Csallóközi Múzeum megalapítója is említést érdemel. Sas Andorról meg kellett volna említeni, hogy szlovák nyelven is publikált történelmi tanulmányokat, Pozsony reformkori történetéről szóló könyvének kiadása pedig a mai napig húzódik, habár in memoriam irodalmi pályázaton díjat nyert. Orbán Gábor, a nyelvész, szintén önálló méltatást érdemelt volna. És mindez csak néhány kiragadott példa! És ha már kétnyelvű írókkal foglalkozik (pl. Neubauer Pál), érdemes közölni, hogy az általában németül író Benyovszky Károly, a Károlyikormány Pozsonyba emigrált detektív- főnöke akadémiai pályadíjat nyert a pozsonyi magyar színészet történetéről írt könyvével. Ezt azért említem, mert Csanda előszeretettel foglalkozik az emigránsok irodalmi munkásságával, néhol már-már azzal az érzéssel forgatom könyvét, hogy ezt az őshonos literátorok rovására teszi. Ez vonatkozik az epika művelőiről szóló fejezetre is, ahol pl. Barta Lajosról kevesebb is elég lett volna. Talán ezzel akart az írónak elégtételt nyújtani, amiért élete alkonyán méltatlan agyonhallgatás jutott neki osztályrészéül. A szerző néhol — mint pl. Forbáth és Bányai Pál esetében — személyi tulajdonságaik taglalásába is mélyed, Forbáthban pl. egy önmagával eltelt toliforgatót ismerünk meg, aki magát „a legnagyobb magyar forradalmi költőnek“ hirdeti. Bányai Pál jóval gyengébb író, mint Szabó Béla, ennek dacára úgy látszik, mintha Szabó szigorúbb bírálatot kapna. Ki kell emelni a szerzőnek Egri Viktorról, Darkó Istvánról, Szombathy Viktorról és Sziklay Ferencről készített irodalmi portréit. Vé- csei Zoltán is megérdemelte volna, hogy külön foglalkozzon vele, nemcsak A síró város című regényes riport tartalmának és sorsának ismertetése kapcsán, hanem azért is, mert a jelenleg Veszprémben élő Vécsey ma is aktív író, a természettudományok köréből publikál. Néhány apróbb életrajzi adat beszúrása színesebbé tette volna a könyvet, pl. Fábry Zoltánról megemlíthette volna, hogy az ő jóvoltából kapott a hontalanná vált Thomas Mann csehszlovák állampolgárságot, Farkas Istvánról, hogy vörös katona is volt, Sziklay Ferencről pedig azt, hogy apja Sziklay Lászlónak, aki kitűnő könyvet írt a szlovák irodalom történetéről, az ifjú Hviezdoslavról, egyéb írásairól nem is szólva. Nem tudok egyetérteni Csanda azon véleményével, hogy Szalatnai Rezső a cseh és szlovák irodalom történetéről írt könyveiben szubjektiven elfogult nézeteket is hangoztat. Az ilyen megállapítást legalább néhány mondatban meg kell indokolni. A sarlós generáció egyik aktív szereplőjének véleménye szerint a Sarlóval összefüggő dolgok sincsenek történetírói tárgyilagossággal tisztázva. Ezért keve- selljük a Balogh Edgárról és a Sarlóról szóló rész terjedelmét. Helyeseljük, hogy Fábry Zoltán megbírálásától sem riad vissza, egykori ultrabaloldali túlzásaival ,mi sem értünk egyet, de méltatni kellett volna „A vádlott megszólal" című röp- iratát is, amelyet két évtizeddel ezelőtt „Obžalovaný prehovorí" címmel sokszorosítva terjesztettek. Képzeljük el, ha a magyarok a kiegyezés után négy évtizeden keresztül hasonló ürüggyel ezt a politikát űzték volna. Száz évvel ezelőtt jó esetben bolondokházába csukták volna az ilyen politikust, aki a nemzetiségek ellen 1848/49-es magatartásuk miatt szabadrablással egybekötött tömeges megtorlást kezdeményez, sőt, még arra sem került sor, hogy a nagyenyedi vérengzés értelmi szerzőjének tartott Axente Szevérnek megvonják a nyugdíját ... A ruszinszkóí magyar írókról többet kellett volna írni, hiszen ez a terület is Csehszlovákiához tartozott. A Kárpátuk- tajna elnevezés a Volosin-kormány idején volt használatban, tehát kissé ana- chronisztikusnak látszik. A hitleri protektorátus alatt álló Szlovákia (239. o.) meghatározás nem egészen pontos, mert volt Cseh-Morva Protekturátus és német védelem alatt álló Szlovák Köztársaság, amelyet diplomáciailag többek közt a Szovjetunió is elismert. Fogarassy László
