Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: L. Kiss Ibolya

veszi a szerzőnő, a hősök jellemét pedig a női romantika rajzoltatja vele. Epikájának ezeket a sajátosságait megfigyeljük első regényében, a Madách Imre feleségének életét leíró Erzsi tekintetes asszonyh&n is.

Az Erzsi tekintetes asszony Fráter Erzsébet életrajzi regénye. Ez a mű nagyrészt hiteles adatok alapján, de romantikus, érzelgős módszerrel, apologetikus céllal íródott. L. Kiss Ibolya legtöbb epikus alkotásának van ilyen irodalmon kívüli — pedagógiai, vagy a hőseivel kapcsolatos történeti kérdéseket az addigitól eltérő megvilágításba helyező — célja is. Ebben a regényben, és számos hasonló témájú elbeszélésében és tanulmányában Madách feleségének „hűtlenségét“ akarja mentegetni és cáfolni. Az írónő jó pszichológiai érzékkel (bizonyára hozzájárulnak ehhez orvosi tapasztalatai is) mutatja be, milyen szerepe volt Fráter Erzsébetnek a világirodalmi jelentőségű Az ember tragédiája megszületésében. A Fráter Erzsébetet védő (több helyen is kifejtett) érvelésnek lényege az, hogy a házasság felbomlását elsősorban az anyós, özvegy Madáchné okozta. A történelmi szempontból lényeges és lényegtelen jelenségek között főként az 1848/49-es forradalommal kapcsolatban azonban L. Kiss Ibolya nem mindig tud különbséget tenni. Nagy hibája a műnek, hogy Madách eszmei fejlődését, politikai meggyőződését csak felületesen érzékelteti, s hogy a Tragédia megszületését nem hozza kapcsolatba a szabadságharc bukásával. Egy helyen Fráter Erzsébet azt mondja róla (103. lap): „nem keveredik ő zavaros dolgokba (értsd: Habsburg-ellenes politikába — Cs. S.), annál jobban szereti a családját és... engem.“ A politikai, eszmei vonatkozású részek naivsága, romantikája ellenére is egészében vonzó az Erzsi tekintetes asszony, sikerült történelmi regény. A művet 1948-ban Stefan Krčméry szlovák nyelvre is lefordította, 1964-ben pedig a Hét című képes hetilapunk folytatásokban újból közölte.

Realista és romantikus elemek keverednek az írónőnek eddigi legnagyobb szabású alkotásában, a Túl a folyón című regényében, amelyet megjelenése Után sajtónk egy része politikai szempontból támadott és félremagyarázott. (A művet 1958-ban ki is vonták a forgalomból, de néhány év múlva terjesztését újból engedélyezték.) A mű életrajzi vonatkozású nemzetiségi regény, vagyis tipikus „szlovenszkói magyar regényt melyhez hasonlót előbb Darkó István, később pedig Egri Viktor is írt. Mivel az írónő magyar családból származott, és szlovák családba ment férjhez, helyzeténél fogva őszintén és tárgyilagosan tudja ábrázolni a nemzetiségi viszályok igazságtalanságát és embertelenségét. A nemzeteket és országokat azonban nem nevezi meg konkrétan a regényben, hanem szimbolikusan, csak folyón túliakról „túloldaliakról“, „innenső oldalaikéról, „birodalmiakéról (németek — Cs. S.), „köztársaságiak“-ról (szovjetek) beszél, s ezzel a témának és az eseményeknek általánosabb jelentőséget, szélesebb értelmezést kölcsönöz. A politikai, ideológiai kérdések tárgyalásában itt is tapasztalható bizonyos naivitás és tapasztalatlanság, főként a felszabadulás utáni események (pl. az államosítás) bemutatása ellentmondásos, de az ilyen motívumok csak a történelmi hátteret szolgáltatják. A mű középpontjában egy magyar orvosnő és egy szlovák hegedűművész szerelme és házassága áll a második világháború előtti, alatti és utáni években.

A mű néhol vallomás hitelességű, s nem kétséges, hogy az írónő az a tolszto- jánus orvosnő, aki a nacionalista gyűlölködések, politikai bonyodalmak ellenére is egyesíteni tudja szívében a két haza és két nemzet szeretetét. A tények objektív leírásával, s mindkét oldal jóindulatú ábrázolásával az írónő ösztönösen is az internacionalizmus hirdetőjévé, s az elfogultságok, nacionalista korlátoltságok pártatlan bírálójává válik. A mű a magyar-szlovák viszony s az igazi nemzetköziség ábrázolását nézve a legjobb hasonló tematikájú regényeink közé tartozik. Mint regénynek azonban számos hiányossága van: keverednek benne a romantikus és realista elemek, néhány epizódja túlméretezett, feleslegesen terjedelmes. Ez azt jelenti, hogy az írónő nem tudott teljes összhangot teremteni az életrajzi regény és a történelmi regény koncepciója között.

Lackóné Kiss Ibolya a csehszlovákiai magyar irodalom legjobb történeti epikusa. Főként az ifjúság számára alkalmas, női lélekrajzban gazdag alkotásokkal gazdagítja irodalmunkat. Művei egyenes vonalú írói fejlődésről tanúskodnak.