Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Szenes Erzsi: Tiszta szívvel

tiszta szívvel

*

Két évvel ezelőtt, hosszas készülődés, sok munka és fáradozás eredményeként, a Rozsnyó melletti Körösön hatvanöt magyar fiatal találkozott. Ez a találkozó volt a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok első közös rendezvénye. Ahhoz azonban, hogy odáig eljussunk, hogy apró szálakból összeszövődve felvergődjünk a kézzel foghatóság állapotába, először ki kellett taposnunk úttalan útjainkat, s át kellett harapni a bennünket magába záró félelem burkát.

S forrongásaink közben a bölcsészhallgatókból mozgalmunk útmérnökei lettek, a műszaki egyetemisták lehetőségeink s erőviszonyaink felett bölcselkedtek, a medikusok pedig az alakuló élet első szívdobbanásait figyelték. S ekkor váratlanul egy hang szólt hozzánk, s felhívta figyelmünket önmagunkra. Kozmikus figyelmeztetésnek éreztük Fábry Zoltán szavalt a magyarországi Élet és Irodalomban. József Attilára emlékezve üzente a József Attila Ifjúsági Klubnak: „Óriást fogadtatok magatok közé. Óriást, akinek tejfoggal kellett kőbe harapnia”.

Öröm és megrettenés. így reagáltunk a tudomásul vételre, örültünk, hogy már tudnak rólunk. Éber szemek figyelik fészekrakásunkat, útkeresésünket. Talán addig sajátmagunk sem éreztük munkánk jelentőségét, csak ösztönösen dolgoztunk. Belső kényszer, együvé tartozás s a múlt példája, a Sarló serkentett bennünket. S örültünk az első visszhangnak azért is, mert addig szinte idegenül állt sokunk előtt Fábry Zoltán. Könyvespolcunkon ugyan ott sorakoztak az ö könyvei is, olvastuk is őket, de a szerzőjüket igazán magunkénak tekinteni csak akkor kezdtük, mikor úgy éreztük, hogy beférkőztünk hozzá stószi magányába, bekerültünk nyilvántartásába, s várja további hangunkat, megnyilvánulásainkat. És itt jött a megrettenés, a felelősségérzet okozta szorongás. Figyelő szempár tüzében kellett tovább bontogatni szárnyainkat, s megtenni a próbarepülést: sikerül-e vagy sem?

Tudatosítanunk kellett, hogy figyelnek s értékelnek bennünket. Minden moccanásunkat érzékeny feszültségmérők jelzik, és azonnal észlelik az áramkimaradást. Fábry Zoltán indikátorunkká vált s megfogalmazta törekvéseink tartalmát is: egyetemes érdeklődés és hűség önmagunkhoz. Első üzenete indulásunk folyamatának katalizátora lett. Óriások vagyunk tejfogakkal, s acélfogakat kell növesztenünk, hogy megbirkózzunk a sziklákkal is.

S éreztük tovább a felelősséget: ha valamit tenni akarunk, azt teljes érvénnyel kell elvégeznünk. Egyre kevesebbet hazardírozhatunk időnkkel és erőnkkel, mert munkánk eredménye, szerint megméretünk, s lehet, hogy majd könnyűnek találtatunk. Ránk szabadult a továbbcsinálás felelőssége, melynek meg kell mutatkoznia eredményeinkben. S az eredményt elsősorban arról a kisebbségi erőmércéről olvashatjuk le majd, amelyet Fábry Zoltánban rögzített az idő-tapasztalat. Ez a mérce két, élőiről kezdő nemzedék küzdelmeinek volt a tanúja, irányadója, támogatója és részese. Kevés ember-