Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - V. Gardavský: Az isten még nem halt meg
Vítézslav Gardavský az isten még nem halt meg I.udwig Feuerbach röviddel Hegel halála után felismeri elődje valláskritikájának gyenge pontjait. Szemére veti túlzott spiritualizmusát. Az Abszolút Szellem nem nélkülisége kísértetiesen emlékeztet az istenre. Feuerbach számára a szeretet a legmagasabb- rendű tett, mely áthidalhatja a puszta lét és a semmi közt tátongó űrt: ez az a kötelék, religió, melynek segítségével az emberi „én“ az eddig „te“-nek szólított másikban felfedezi önmagát, önnön tökéletes alakját. Feuerbach arról akar meggyőzni bennünket, hogy ha a szeretetet mint két különböző nemű ember viszonyát, azaz mint férfi és nő viszonyát fogjuk fel, megszabadítjuk misztikus jellegétől. Egymásba hatolásuk és odaadásuk az első személyiséggé avató elv, az első antropológiai viszony. Tehát a szeretet Feuerbach számára tényleges anyagi kapcsolat; ez szerinte a valódi religió, az igazi vallás. Az ember, ha valóban szeret, istenné válik a másik számára. Ezzel tulajdonképpen azt mondja, hogy a szerelem köteléke által a másikban, a „te“- ben fölleljük saját tökéletességünket, mely eddig nem öltött testet, tárgyi formát. Magunk is ugyanilyen istenné válunk — az emberi lényeg létrehozói leszünk a másik ember számára: a testi szerelemből születik az ember. Ezen a ponton kezdődik Feuerbach valláskritikája. A vallás mindent misztifikált, ami a szerelem testi kötelékében gyökerezik. Az embernek az istenhez való viszonya nem más, mint viszonya önmagához, lényegéhez, amit a másik lényben fedez fel. Ezt felruházza az emberi nem legjobb tulajdonságaival. A vallásos ember nem tudja, hogy önmagát vetíti át az istenről alkotott elképzelésébe. Éppen ez a vallásosság lényege. Nyugodtan mondhatjuk ezért: amilyen az ember, olyan az istene. Ebből egyrészt az következik, hogy nem isten teremtette az embert, hanem az ember az istent, másrészt az, hogy egy kis fáradsággal egy-egy isten modellről annak kialakítójára, vagyis az emberre is következtethetünk. A teológia mindig misztifikált antropológia. De a teológiai vallás — a szeretettel ellentétben — a tényleges emberi kapcsolatoknak nemcsak misztifikációja, hanem elszegényítése is. Mert minél tökéletesebb az ember istene, annál tökéletlenebb az ember, s önmagát fosztja meg attól, amivel istenét gazdagítja. Fölajánlja és kiszolgáltatja magát neki. Ha az isten mindenható, akkor az ember tehetetlen. Könnyen felsorolhatjuk az okokat, amelyek Feuerbachot meggátolták, hogy átlépje valláskritikájának korlátait. Már Engels felhívta rájuk a figyelmet. Kétségtelen, hogv Feuerbach demisztifikálta és újra misztifikálta a szeretetet. Középponttá avatta, s a többi emberi viszonyt is hozzá redukálta. Ezzel tulajdonképpen az ember fogalmát is misztifikálta. Az isteni emberivé avatása az emberi istenivé avatásába torkollt. Az isten antropologizálása az ember teologizálásává fajult. A szeretet vallása
