Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye
Ságról készülök írni, mint egy a sok új fiú közül. Az a bizonyos PMH-szintézis (— a Magyar Vasárnap —) még nem az igazi, csak olyan „szövetkezett ellenzéki pártok" vagytok. Az igazi szintézist mi ígérjük, akik már megváltozott viszonyok közt nőttünk fel. Bennünk mindenki megtalálja a magáét, a pozsonyi körök ugyanúgy mint a Kassal Naplóéi: / igaz, hogy ez utóbbiak nem tőrödnek velünk!), mert részint közelebb jutottunk a magyarságunkhoz, részint odarukkoltunk az egyetemes emberi ideákhoz is. Ahogy nem engedtem meg Ölvedi Lacinak, hogy rossz néven vegye, hogy Farkasdon és Negyeden a szeretetről, a békéről, a testvériségről sokat beszéltem, úgy ne szólj ellene Te sem, ha mindig és mindenütt a faji összetartást, a tudatos nemzeti munkát hirdetjük. („Kihangsúlyozzuk") És nagy lassan tudomásul kell majd azt is vennetek, hogy az új fiatalságnál a zsidó-kérdés is megoldatott... Nálunk a faji eszme nem az antiszemitizmus, hanem a zsidók nemzeti és kultúrmozgalmi elismerése és megbecsülése. En Szabó Dezsőt szeretem, nem a „Fajvédők" politikáját... Aztán ilyesmit se vegyél rossz néven, hogy pl. „II. Rákóczi Ferenc-cserkészcsapat". Azért nem járunk a temetőbe!! Nagyon-nagyon bánt, hogy Közied és Ölvedi Laci között nem jött létre barátság. Pedig, ha csak kissé akarnátok, megtalálnátok egymást. Mint mindkettőtöknél sokkal fiatalabbnak, háládatlan és célszerűtlen feladat volna, ha békíteni akarnék. Ezért önzőn úgy fordítom ki a dolgot: legalább az ifjúsági mozgalmainkban találkozzatok, és egyitek se tagadja meg tőlünk a segítséget azért, mert a másikat is szeretjük. Bennünk, hiába, találkoztok... Jó munkát! Üdvözöl híved — Kessler Edgár." Ekkoriban kezdtek a fiatalok cikkeket küldeni a lapnak. Először a gömöri Baross Zoltán jelentkezett, majd Szalatnai Rezső Pozsonyból. A fiatalok rajongtak Mécs szocialista kereszténységéért és Ülvedinek az erdélyi Végvárit utánzó „izzó magyar“ verseiért. A sujtásos atillában szavaigató ölvedit a pozsonyiak jó része még Mécsnél is különb költőnek tartotta. Edgár e tavaszon rendezte meg a Magyar Akadémikusok Keresztény Körének, a MAKK-nak a prágai közgyűlését. Irt is róla beszámolót a lapba. A MAKK megalakulását előkészítette Brünn és Pozsony főiskolásai között is. Ö mutatta be Somos Elemért is, akit egy év múlva Móricz Zsigmond szlovenszkói útimarsalljának delegáltak a főiskolások. Informált a diáksegély-akció szervezéséről is, és cikkeket adott az egyetemi ifjúság mozgolódásáról. Ezek voltak első írásai a prágai lapban. Sétáinkon és leveleinkben ez idő tájt már sokat vitatkoztunk. A főbb vitakérdések ezek voltak: az állam és a nemzet fogalmainak kettéválása. A magyar nemzeti érzésnek és a humánumnak szintézise. Az ifjúság és a pártok (pénzsegélyek, menza, stb.) viszonya, illetve öltövetbe-egyesítése. A MAKK már irodalmi estét rendezett Ersekújvárott, amelyen Somos Elemér, Toma István „író“, Alapy Gyula, Ölvedi és Sziklay Ferenc lépett fel. Itt hirdették meg az „Egy terítéket minden magyar asztalnál a prágai magyar diákoknak!“, azaz, aki teheti, harminc ebéd árát adja havonta a diákmenza javára. A prágai MAKK közgyűlésén új neveket ismertem meg. Az új tisztikar fölött, mint „alapító tag“ Flachbart Jenő védnökölt. Az elnök Win- tersteiner Henrik lett, alelnök Kessler Edgár, titkár Kathona Tibor, helyettes titkár Somos Elemér, pénztárnok Irmann Oszkár és a becsületbíróság elnöke Túri Nagy János. A főiskolások segélyezését még mindig Flachbart végezte a Központi Iroda pénzéből. De hovatovább sikerült az ő szellemi befolyását — Szvatkóval együtt és párhuzamosan — egyre jobban csökkentenem: így aztán Szabó Dezső mellett hovatovább Adyra, maja egy év múlva Móricz Zsigmondra terelődött a fiatalság figyelme. Még ez évben aztán — éppen Ady miatt — egy komoly afférom is támadt Flachbart- tal, aki ősszel meg akart vesztegetni: kétezer koronát ígért egy cikkért, melyben „az ifjúság körében elharapódzó Ady-kultuszt“ kellett volna megtámadnom és elítélnem. A dolog a losonci Kalmár-vendéglőben történt. Majdnem arcul ütöttem. Nem rajtam múlt: lefogták a kezem. Mégis kínos következményei lettek: mert valótlant mondott nekem is és az akkor névtelen adományozónak is. Erre a botrányos esetre még visszatérek. (Folytatjuk)
