Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Tetteink önálló életet élnek (Kundera: Mulatságos szerelmek)

Idegen szerep játszására kényszerít két egymáshoz közeli embert, s a bennük rejlő transzcendens makacsság és más titokzatos és abszurd erők nem engedik, hogy vállalt szerepükből régi énjükbe visszazökkenjenek, még akkor sem, ha ezáltal a boldogságukat vesztik el. Az emberi lélek — titok. S az emberi lélek titkai félelmetes és logikátlan me­chanizmussá változtatják az életet az­által, hogy át- meg átszövik abszurd erőkkel és titokzatos összefüggésekkel. Kundera a titkok zárján a nehéz, hétpe­csétes lakatokat feszegeti. írásai annak a finomszálú pókhálónak alig látható fonalait tapogatják, mely az embert hét­köznapjai során körülveszi és fogva tartja. Vagy bekeríti? Bekerltettség mint élet­helyzet és állapot (Hírnök). Az ember apróságok kapcsán döbben rá, hogy nem ura önmagának. Szabad akarata ellenébe ezernyi apró — de áthághatatlan — akadályt állít az élet. Tiltó korlátokat érez maga körül. S ha átlépi őket, nem veszi figyelmébe jelenlétüket, felmerül­nek körülötte a veszély előjelei, a bukás árnyai; a modern társadalomban eszte- lenség a szabad akarat makacs érvénye­sítésének igénye, mert súlyos kellemet­lenségekkel jár. A Hírnök tanársegédje csupán egy szlovák lánnyal szeretne ta­lálkozni, délután ötkor, mert a lánynak szép hosszú lába van, de a találkozás útjában egy ugyancsak öt órakor kezdő­dő gyűlés áll, melyen a tanársegédnek részt kell vennie. Egy gyűlés — kicsi­ség... De a tanársegédnek amúgy is labi­lis a pozíciója, nem hiányozhat a gyű­lésről, mert jóakaratot és ügybuzgalmat kell tanúsítania. Ravasz taktikájával — valahogy elfogadhatóan távol maradni a gyűlésről — egyre bonyolultabb helyze­tekbe kerül. Színre lép a véletlen is, a cselekvő ember sunyi és ádáz ellensége. A végén nem megy el a gyűlésre, de a lánnyal sem találkozik, mert valami tudat alatti, ösztönös félelem fogja el, hogy szerencsétlenség éri, ha az utcán hozzálép. Reggel ugyanis megjelent előt­te a „hírnök“, és veszélyt jelzett. S a ti­tokzatos öregasszony, „őrzője a rend­nek", nyilvánosan megfeddi az utcán, és botjával rámutat... S ebben az állapotban — a bekerltett­ség állapotában — megfigyelésünket így fogalmazhatnánk meg: nem vagyunk a tetteink ura, amint elkövettük őket, ön­álló életet kezdenek élni, és ha nem vi­gyázunk, romlásba döntenek (Senki sem fog nevetni). Tetteinket nem mi ma­gunk, de rajtunk kívül álló erők irányít­ják (Senki sem fog nevetni). A magunk kis világát idegen világok veszik körül, kölcsönhatásban vannak vele, hatnak rá. S ezek a világok sokszor primitívebbek (Kundera történetei a világgal groteszk csatákat vívó entellektüelről szólnak), alacsonyabb színvonalúak, mint a mi vi­lágunk, ennek ellenére hatásuk félelme­tes, kiszámíthatatlan és könyörtelen. Ilyen félelmetes erő az elbeszélésben Záturecký, a sors küldötte, a végzet el­indítója. Klíma tanársegéd, aki értelem­ben, tudásban, valóságszemléletben ma­gasan felette áll, tehetetlen vele szem­ben, és elbukik általa. Esetében a hit csatároz az ésszel, és nyilvánvalóvá vá­lik, hogy az emberi ész és kritikai érzék nem mindenek felett való. Az ésszerűség felismerése, a logika nem oly gyakori dolog a világban, ahogy azt képzelnénk. Az ember eszes lény, ennek ellenére in­kább rabja ösztöneinek és érzékeinek, mint agyának. S a szellemi fölény még az ész korszakában is túl gyakran el­bukik az alacsonyrendűséggel és korlá­toltsággal szemben. Az ilyen világkép természetéből kifo­lyólag abszurd, mert hiányzik belőle az indokoltság és okság ténye, mely a je­lenségeknek értelmet ad. Kundera tör­téneteiben egyetlen kérdés fogalmazódik poénül: miért kellett ennek így történ­nie? S itt kezdődik a misztika (nem vallásos!) szerepe. Az emberi ész az értelmetlen, az indokolatlan, az abszurd bekövetkezése felett megdöbbenve áll. Milyen rossz erők élnek hát bennünk és a világban? Hogyan lehet, hogy ész­lény létünkre esztelenek vagyunk? Hogy lehet az, hogy az embernek sokszor fon­tosabbak — és cselekedeteiben inkább befolyásolják — a hangulatai, mint a tények, melyeket tapasztal? Kérdések, melyekre nincs felelet? Kundera filozófus író, kérdésfelvetésé­ben korszerű, ítéleteiben eredeti. Ezért abszurd misztikája nem elavult rekvizi- tum, hanem felfedezés. Illetve meglátás és figyelmeztetés: életünknek ez is egy lehetséges aspektusa, számoljunk vele! Ľuba Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom