Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Magyar kulturális kérdések
számunkra az utóbbi idők mélyreható ismerete: bonyolult összefüggéseiket már azért is szükséges kidolgoznunk, mivel a szálak tovább, a jövőbe vezetnek. Fölvetjük a politikai és kulturális munka kapcsolatának nehéz szervezeti és ideológiai kérdéseit. Megszervezzük és munkába vetjük az embereinket, s utánpótlásról gondoskodunk. Ápoljuk az igazi népművészetet, mely a propagandának is mindig egyik legjobb eszköze lesz! Igyekezzünk e nehéz körülmények között is megszervezni a haladó magyar szellemi mozgalmak világegységét. Építsük ki a kapcsolatokat az anyaország felé, a nagyvilágban szétszórt legfontosabb szellemi központokkal, s közben ne felejtsük el azt a magyar világot, mely szétszórva és sokszor elszigetelten itt, a közelünkben él. Testvéri együttműködésben az emigráció más nemzetiségű csoportjaival s a feladatok nagyságát és sokszerűségét mindig szem előtt tartva el fogjuk kerülni a céhszellem, a szektás elzárkózottság és nacionalista szűk- keblűség csúnya kinövéseit éppúgy, mint az elvtelen kozmopolitizmust. Minden szellemi munkásunk mottója Marx szép mondása legyen: „Az egyén valóságos szellemi gazdagsága attól függ, mily gazdagok valóságos vonatkozásai.“ Sajátos helyzetünkből merítsünk annyi maradandó értéket, amennyit csak lehet. Tanuljunk a vendéglátó népek politikai, kulturális és életstílusából. Ismerjük meg a nyelvüket, történelmüket, nagy hagyományaikat. Gondoljunk mindig arra, hogy egykor ez a tudás lesz az ajándék, amit népünknek hazatértünkkel hozunk. Ápoljuk a népek közötti barátság, az igazi nemzetköziség szellemét. Szálljunk síkra népünkért, annak szabadságtörekvéseiért, jogos céljaiért. A példás viselkedés a legjobb értékeknek és törekvéseknek magas politikai, erkölcsi lényegre irányuló propagandája — ez nagyjából szellemi munkánk vonala. VII Harc egy modern Magyarországért, bekapcsolódásért a magasabb kultúrába, a középkor maradványainak eltakarításáért, íme, ez volt a nagy magyar kultúr- emberek programja. Mindnyájan látták a nehézséget: egy kis testvértelen nép megmaradását biztosítani a történelem útvesztőiben, zord viharaiban. Mindig újból és újból Mohács fenyeget, „a sír, hol nemzet süllyed el“. Ez volt a nagy magyarok nemzetféltő, szörnyű víziója, mely egy Vörösmartyt és Széchenyit az őrületbe kergetett. A feladat nagysága és az oly sokszor leküzdhetetlennek látszó nehézségek, a külső és belső ellenség félelmes sokasága és sereglése, ez magyarázza meg a magyar költészet tragikus alaphangját, de sokszor világirodalmi csúcsokra lendítő formátumát is. Egy szabad, független, boldog Magyarország a szabad Európa népei között, az őt méltán megillető helyen — a magyar géniuszok ősi programja — ez legyen a mi programunk is! London, 1940 februárjában
