Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: N. Jaczkó Olga

hagyomány

Ctanda Sándor

N. Jaczkó Olga

Mint Írónőt Mécs László ajánlására Gömöri Jenő mutatta be a Tűzben, s a felfedező örömével írta róla: „Konstrukciója — a legfehérhollóbb erény női írónál

— meglepően érett. Elbeszélésének nyugodt folyamából a legbiztosabban írói eredetre és elhivatásra mutató írói erény — az írói fölény csap ki lefegyverzően. Általában: valami férfias erő dominálja női látásokkal átszőtt írásait. Művész: másoknak semmit sem jelentő, élettelen dolgokat és tárgyakat tud megjelenítő erővel életessé galvanizálni: fák leveleit tudja megrezzenteni, egyszerű szavával szél módjára; bár a vihar nyelvén, mely a fákat megborzolja és megrázza, egyelőre nem ért. Ügy érzem, nagyobb lélegzetre, regényírásra van elhivatva. Tálán tőle várhatjuk a mai falu és mai hegyek regényét, vagy ha úgy tetszik: a falu és hegyek mai regényét; („mai"-nál a hangsúlyt arra teszem, hogy a falut és a hegyeket mennyire vetkeztették ki a háború s a nyomában keletkezett förgetegek), és speciálisan a ruszinszkói falu s az ottani hegyek regényét.“ (1922. 33. oldal)

Verseit, elbeszéléseit is a Tűz kezdte közölni, majd a Prágai Magyar Hírlap, később pedig a Magyar Minerva, Magyar Írás és az erdélyi Pásztortűz munkatársa lett. A kárpátukrajnai Tárnán született 1895-ben, falusi, görögkatolikus papcsaládban élt. Első elbeszélésgyűjteménye: Csendes mederben, még 1925-ben megjelent Ungvárt, a másodikat a kassai Kazinczy Kiadó adta ki Virágzó cseresznyék (1928) címmel. Regényei: Ispilángi rózsa (Pozsony 1928), Tolvajok a szentélyben (1932) és a Gömöri Jenővel közösen írt Ítéletidő. Jelenleg Budapesten él, az irodalmi élettől visszavonultan.

A húszas években lírai verseket is írt, de irodalmi sikereket csak szépprózájával ért el. Csendes mederben című kötete rövid, lélekrajzi, érzelmi jellegű elbeszéléseket tartalmaz, amelyek szinte az epika és a líra határán állnak. Az életképszerű elbeszélésekben két témakör uralkodik: a kárpátukrajnai szegényemberek világa és a női lélek vágyai, bánatai. A kettő szociális téren szinte egybekapcsolódik Jaczkó epikájában, mert a nő rendszerint elnyomott, meg nem értett, megcsalt, szentimentális társa a durva, céltudatos, uralkodó hajlamú férfinak. De gyakori elbeszéléseiben a férjet csaló, elégedetlen feleség típusa is, mintha ezzel a polgári házasság válságát akarná ábrázolni. Az elbeszélések cselekménye vérszegény, legtöbbször csak rövid jellemrajzok, helyzetképek elégikus vagy balladikus módon előadva. Gyakori történeteiben az a motívum, hogy a férjet különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül csaló asszonyra ráún a szeretője, s egy fiatalabb lányt vesz feleségül (Hajnal az ugaron, Isten kegyelmében, Virágzó cseresznyék).

Szociális jellegű elbeszélései néha ösztönösen szocialista jellegüekké válnak; ezekben a kárpátukrajnai „ruszin“ szegényemberek világát mutatja be. Az írónő néha misztikusan ábrázolja mind a szerelmet (mely szemében az élet legfontosabb motívuma), mind a szláv parasztok világát. Hajlamos az idillikus, illuzórikus társadalmi felfogásra is, amikor a régi kúriák omladozó világát ábrázolja. Ez a társadalomszemlélet későbbi szociális témájú elbeszéléseiben — talán erre ösztönző kritikák hatására is — radikálisabbá válik. Jaczkó epikájának színvo-